Kettős jubileumot ünnepel a pécsi bölcsészkar - alig csökkent az elsősök száma

Várhatóan több ezren jelentkeznek keresztféléves képzésekre
Valószínűleg idén is több ezren felvételiznek majd a februárban induló keresztféléves képzésekre. A jelentkezési időszak várhatóan október közepén elkezdődik.Több mint 6400-an adták be a jelentkezésüket, közülük 4600-an jutottak be egyetemre, főiskolára - írja az eduline.hu portál.A keresztféléves képzések közül a gazdaságtudományi, a műszaki, az agrár- és a pedagógusképzések vonzották a legtöbb felvételizőt. Az alapszakok közül a gazdálkodási és menedzsment volt a legnépszerűbb, első helyen 132-en jelölték meg ezt a képzést. Sokan felvételiztek andragógia, kereskedelem és...Kiürítették Pesten a műegyetemet egy játék fegyver miatt (?)
Kiürítették a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet szerda délelőtt. Diákok és tanárok az MTI tudósítójának azt mondták, hogy egy fegyveres van az épületben. Bényi Mónika, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy bejelentésre érkeztek a rendőrök az egyetemhez, mert egy férfi bement az egyik előadóba, és egy fegyvert tett az asztalra. A rendőrségi eljárás jelenleg folyamatban van - tette hozzá. FRISSÍTVE: A közrádió Krónika című műsorának tudósítója szerint - aki hangsúlyozta, hogy rendőrökkel még nem sikerült beszélnie, csak...Egy hét múlva kezdődik...

Kékfrankos és cirfandli...

Megvan a kivitelező,...

Milliókkal tartoznak a...

Szorosabb lesz az...

PTE-tanévnyitó: a hazai...

Varga Mihály: rémhír, hogy megszűnne a Corvinus Egyetem

Újabb elismerés a szakképzésért a Pécsi Tudományegyetemnek
A Budapesti Gazdasági Főiskolán (BGF) 2012. szeptember 5-én került megrendezésre „A felsőoktatási szakképzés bevezetése" című országos szakmai fórum, ahol Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a Pécsi Tudományegyetemet a felsőoktatási szakképzés követelményeinek kidolgozásában tanúsított jelentős szerepvállalásáért díszoklevéllel jutalmazta. A Gazdasági Szereplők Oktatási Kerekasztala, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Ok-tatási Hivatal és a BGF közös szervezésében megtartott rendezvényen elsőként Sándorné dr. Kriszt Éva rektor asszony köszöntötte a...Jubileumi tanév vette kezdetét a Pécsi Tudományegyetemen
Száz esztendeje kezdődött a Pécsi Tudományegyetem újkori története, amikor 1912. novemberében I. Ferenc József engedélyével a pozsonyi univerzitás felvette a magyarok között népszerű Erzsébet királyné nevét. Erre a jubileumra emlékeznek a Pécsi Tudományegyetem központi eseményein a 2012-2013-as tanévben: az Erzsébet Tudományegyetem alapításának 100. és Pécsre költözésének 90. évfordulójára. Az egyetem elmúlt évszázadainak történetéről a közelmúltban jelent meg kötet "A pécsi felsőoktatás évszázadai" címmel. Az impozáns kiadvány a város polgárai, az egyetem vendégei és az...Ungureanu megtisztelőnek...

19 millióból támogatják a...
Szeptembertől jóval több hallgató kollégiumi díját vállalja át a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata (EHÖK): mintegy 30%-kal emelik az esélyegyenlőségi pályázat...Az ELTÉ-n az idősebb...
Az ELTE az idősebb korosztály számára is megnyitja a tanulás lehetőségét 2012 szeptemberétől. Az érdeklődők a BTK, a TTK és a PPK oktatóinak előadásait hallgathatják. Az Eötvös Loránd...Udvardy György celebrálja a...
A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola és a Pécsi Tudományegyetem közös tanévnyitó szentmisét tart szeptember 10-én 18 órakor a Belvárosi Plébániatemplomban. A misét dr. Udvardy György...A román ex-kormányfő...

"Átlátható helyzetet...
A Semmelweis Egyetem mind a hat karán gond nélkül indulhat a tanév, a Testnevelési és Sporttudományi Karon is tiszta, átlátható helyzetet teremtettek - mondta Szél Ágoston, az intézmény...Ismét az Ab-hez fordult az ombudsman a hallgatói szerződések ügyében

Szüreti bemutatót tartanak a PTE borászati intézetében
Szüreti bemutatót és szaktanácsadási napot rendeznek a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének telephelyein szeptember 4-én, kedden. A rendezvény programja: Szentmiklós-hegyi Kísérleti Telep 9.30: Megemlékezés Dr. Diófási Lajos nyugalmazott igazgatóról (1929-2012) Dr. Kozma Pál: A 2012-es évjárat tapasztalatai a szőlőtermesztésben. Új és régi gyűjteményes szőlőfajták, klónok bemutatása. Szőlőkóstoló. Dr. Csikászné dr. Krizsics Anna: A 2012-es év szőlővédelmének sajátosságai. Növényvédelmi technológiai kísérletek helyszíni bemutatása. Központi Telep...Jubileumi programsorozat indul a PTE-n
Száz esztendeje kezdődött a pécsi egyetem újkori története, amikor 1912 novemberében I. Ferenc József engedélyével a pozsonyi univerzitás felvette a magyarok között népszerű Erzsébet királyné nevét. Erre a jubileumra emlékeznek a Pécsi Tudományegyetem központi eseményein a 2012-2013-as tanévben: az Erzsébet Tudományegyetem alapításának 100. és Pécsre költözésének 90. évfordulójára. A jubileumi év során a Pécsi Tudományegyetem központi eseményein kívül konferenciákra, emléktábla-avatásra, emlékülésre is sor kerül. Program: Egyetemtörténeti kiállítás szeptember 6. 10.30: PTE ÁOK...A rovat további témái
- Szászországból érkezhetnek orvostanhallgatók a PTE-re
- Négymillió albérletkereső adatlapot töltöttek ki az egyetemisták
- Közös tananyag készült a pécsi és az eszéki egyetemen
- A Tudásközpont ad otthont a PTE ünnepélyes tanévnyitójának
- Ismét várja a pécsi hallgatókat a Damjanich Kollégium
- Íme a pótfelvételi ponthatárok: a PTE-re legalább 252 pont kellett
« Előző
1971 | 1998 | 2025 | 2052 | 2079 | 2106 | 2133 | 2160 | 2187 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felborult egy kishajó a Dunán, egy...
- Ferenc pápa: nincs béke a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Jövő keddtől módosított menetrend...
- Elindult a virágzás, munkába állt 20...
- Szörnyű tragédia történt Baranyában:...
- Húsvét mindkét napján felkereshető a...
- Felföldi László: húsvétkor történt...
- Még két napig várják az Ifjú...
- Sínekre tett kanapé és hűtőgép miatt...