"A Rákból mentünk nulladik órára"

2008. április 25. péntek 21:03

- Mi tagadás, meglehetősen nehéz elérni Önt. Két hónapja jelentkeztünk be egy interjúra, s mostanra kaptunk lehetőséget.
- Az az igazság, hogy az utóbbi időben igencsak megszaporodtak a médiamegkeresések, ezért igyekszem beosztani úgy az interjúkat, hogy ne kelljen napjában négyszer riportot adnom. Tudni kell azt is, hogy rengeteget dolgozom, s ritkán jut időm még magamra is.


- Nemrég az olaszok legnagyobb zenei fesztiváljának háziasszonya volt, de tudjuk, hogy folyamatosan forgat is. Ezek mellett is akad munka?
- Eddig főként olasz nyelvű filmekben osztottak rám szerepet, de nem zárom ki annak a lehetőségét sem, hogy angolszász mozikban tegyem le a névjegyemet. Éppen ezért, ha éppen nem a kamera előtt állok, akkor a felkínált forgatókönyveket tanulmányozom és rendszeresen meghallgatásokra járok. Londonban és Budapesten is van menedzserem, így az ezeken felüli időben leginkább utazom.


NÉZZE MEG OSVÁRT ANDREA SITE-JÁT: KLIKK!

- Pedig, ha jól tudjuk, nem volt ez mindig így. Befelé forduló, a nagyobb társaságokban inkább szerény, visszahúzódó, nehezen megnyíló személyiségnek ismerhették meg. Mindezek tudatában gondolta volna, hogy színésznő lesz egyszer?
- Az énem olyan maradt, amilyen volt. Viszont úgy éreztem, valamelyest ki kell mozdítanom magam ebből a zárkózott világból. Végeredményben terápiás jelleggel kezdtem bele a színészet alapjainak elsajátításába: a bennem szunnyadó nyíltságot akartam hellyel-közzel életre hívni. Észrevettem, hogy az órák után mindig más emberként mentem haza, és ez bizony jó érzéssel töltött el. Felfedeztem magamban új dolgokat, ami - úgy érzem - csak előnyömre vált az idők során.

Névjegy

Andrea 1979-es születésétől az elemi iskola végéig Tamásiban, a Tolna megyei kisvárosban él. Alig öt éves, amikor szülei elválnak és mindketten új családot alapítanak. A helyi általános iskola után tovább áll: a pécsi Kodály-gimi olasz-magyar szakán kiváló eredményeket ér el, de az azóta is feledhetetlen bulikat sem tartották meg nélküle. Talán ezért sem elegendő neki a zsebpénz: tizenhat évesen modellkedésbe kezd, s gyorsan megtalálja helyét a sajátos közegben.
Komolyságából mit sem vesztve azonban az ELTE Bölcsészkarának olasz szakát célozza meg. Közben bejárja világot, amihez nagyban hozzájárul az is, hogy övé lesz a tekintélyes "Look of the Year", azaz az "Év Arca" című verseny második helye. A kemény munka iránti alázata a színészkedésben is tetten érhető: tévés szerepekből a nagyjátékfilm-karakterek megformálásáig rögös és nehéz út vezet. A bölcsészdiploma 2003-as megszerzése után célországa Olaszország, ahol azóta is egymást érik a forgatások és a meghallgatások.
Folyékonyan beszél még angolul és németül, így más nyelvű filmekben is szerepet kapott már. Magyarországon kicsit még mindig a modell-skatulyában vergődik, így a hazai filmipar egyelőre nem halmozza el felkérésekkel.

- A változást tehát ön indította el. Karrierjét is mindig saját kezében tartotta, vagy volt, aki felkarolta?
- Mindig én kerestem a lehetőségeket. A modellkedés és a színészet világában semmit nem adnak ingyen, s egyetlen megbízás vagy szerep sem pottyan az ember ölébe - sokan állunk sorba. Csak annak jut megbízás, aki szorgalmasan teszi a dolgát és kőkemény munkával egyengeti a pályáját. Én tizenkét éve ezt teszem, és szerencsére az idő igazolta a befektetett energiáim értelmét.

- Olyannyira, hogy ünnepelt sztárrá vált Olaszországban. Feltételezem, elérkezett az idő, amikor már válogathat is a szerepek között. Milyen típusú karakter megformálása áll közel önhöz?
- Érdekes, hogy korábban a drámai szerepeket, a komoly, mély, megható történeteket kedveltem. Most, hogy az Egyesült Államokban elvégezhettem egy amolyan vígjáték-tanfolyamot, leginkább a komikum világában próbálnám ki magam. Az akciófilmek viszont - bár adottságaim talán megvannak hozzá - távol állnak tőlem.

- Az említett zsúfolt életmód miatt Magyarországra sem tud eljönni túl sokszor. Pécs jelent még vonzerőt?
- Mindenképpen, még ha hét év szünet után látogattam is vissza a városba néhány héttel ezelőtt. A tízéves osztálytalálkozóm azonban felért egy időutazással - olyan impulzusokat kaptam, amilyeneket középiskolás korom óta nem. Márpedig tudni kell, életem legszebb éveit töltöttem el itt. Ezért is sajnálom, hogy Pécs évről évre kimaradt a nyúlfarknyi szabadságaimból. Amikor a városra gondolok, a kollégiumi bulik jutnak eszembe, vagy éppen az, hogy a Rák nevű szórakozóhelyről esetenként a görbe éjszakák után reggel már közvetlenül a suliba mentünk nulladik órára. Sohasem felejtem el a pécsi időszakot.

- A gondtalan középiskolai éveket egycsapásra felváltotta a modellélet pörgése, majd a színészettel kapcsolatos elfoglaltságok. Tizenkét év telt el...
- Őszintén szólva már kezd is elegem lenni abból, hogy túlhajtom magam. Gyakorlatilag tucatnyi év óta rengeteget dolgozom, így egyre erősödik bennem a nyugodt élet iránti vágy. Megvallom, el tudnám fogadni, ha több időt szánhatnék magamra, vakációra tudnék utazni, mint mások, és nem csak arra mehetnék, amerre éppen rángatnak. Az érem másik oldala viszont, hogy éppen ezért dolgoztam ilyen keményen eddigi életemben. Most úgy vagyok vele, hogy egy darabig még ütöm a vasat, de a harmincon túl tényleg megállapodok: férjjelölt már van és - ha addig kibírja mellettem - szeretnék majd családot is. És egy valamivel könnyedebb életvitelt.

- Előfordulhat, hogy még hazaköltözik, vagy kozmopolita életmódja, olaszországi lakhelye végleges immár?
- Nehéz kérdés. Egyelőre annyit mondanék ezzel kapcsolatban, hogy - ha nem is lakom egy ideig tartósan Magyarországon - minél többet szeretnék otthon lenni. A cél, hogy otthon is legyen egy otthon - ha máskor nem, hát majd idősebb koromban.

Korb Zoltán