Aki Komlós Jánost és Latinovits Zoltánt borotválta - egy pécsi fodrászmester emlékei

Vörös Dezső Pécs egyik legjelentősebb és legismertebb fodrászmestere volt 1948-tól a rendszerváltás kezdetéig, 1989-ig. A város szocialista kori fodrászat-történetét ő foglalja össze, akivel Rozs András főlevéltáros készített interjút.

Vörös Dezső pécsi fodrászmester visszaemlékezése:

"Nagyharsányban születtem, 1929. június 7-én. Édesapám Vörös János fodrásznak tanult, a siklósi ipariskolában kapott segédlevelet, 1937-ben, ez évben alapította a nagyharsányi borbélyüzletet. Apám idejében a borbély mesterséghez többféle tevékenység tartozott. A borbélyok értettek a köpülözéshez (vagy köpölyözés: a bőr felületén pohár alatti vákuumos gyógyítás), az érvágáshoz, a piócázáshoz. Szemölcsöt szárítottak: a szemölcsöt, anyajegyet, pattanást lószőrrel elkötötték, úgy szárították le. Szakállt, bajuszt alakítottak. Bajuszkötőt, hajhálót alkalmaztak.
A szükséges eszközöket budapesti kereskedőktől szerezték be. A fodrászatokat fodrászcikk-kereskedők látták el fodrászati eszközökkel. A legismertebb fodrászcikk-kereskedők voltak Pécsett a háború után, 1948-ig: Mácsai János a Déryné utcából, Pánczél Géza a Boltív-közből, Szíjártó a Bártfa utcából.

A legfontosabb eszközök voltak a következők:
- kövek (fenőkő - élező kő)
- fenőszíjak
- borotvák
- lószőr pamacs, ára 1 pengő volt
- borzszőr pamacs, ára 1 pengő, a finomabb 2,50 pengő
- borotvakések svédacélból
- damaszkuszi acél

A borbélyok között rivalizálás volt, s más-más márkák mellett kötelezték el magukat az egyes mesterek. A borotvakések között a „Két iker" és a „Dovo-Solinger" voltak a legjobb márkák, mi is ezeket használtuk. A fodrászati eszközöknek márka-névjegyeik voltak. Használták a „Pipa" névjegyet és a „Hét csillagos" névjegyet.

Apám engem is fodrásznak taníttatott. A nyolc általánost Nagyharsányban végeztem, majd 3 éves szakmunkásképző iskolába jártam Siklóson. Itt kaptam segédlevelet 1946-ban. 1946-tól 1948-ig apám nagyharsányi borbélyüzletében voltam fodrászsegéd.

1948-ban Pécsre hívtak a Rónai-féle fodrászszalonba, mely a Király u. 8. számú házban volt. Rónai Istvánnak a pécsi belvárosban, a Munkácsy Mihály utca elején is volt egy fodrászata, melyet fiával, Lacival (Rónai László) együtt működtetett. A Király utcai Rónai Szalon 35 fővel dolgozott. Fő profilja a férfi- és női fodrászat volt, de emellett manikűr-, masszőr-részleg is működött itt. Valamint egy fürdő is tartozott az üzlethez, ahol a fodrászok szőrtelenítés szolgáltatást is végeztek vendégeik kívánságára.

Ahogy én a Rónai Szalonban dolgozni kezdtem, rá három hónapra államosították az üzletet. A tulajdonost, Rónai Istvánt elküldték az üzletből, később nem is gyakorolhatta foglalkozását. Az 1948-ban államosított Munkácsy utcai fodrászat a Fodrászipari Nemzeti Vállalathoz tartozott. Majd az 1950-es évek elejétől Állami Fodrászipari Vállalat irányította a fodrászüzleteket.

1948-tól a megbízott vezető Horváth András volt, akit a párt (MDP) helyezett a vállalat élére. A pécsi Állami Fodrászipari Vállalatnál 60-an voltak MDP-tagok 1956-ig. 16-20-an a Kossuth Lajos utcai 1. számú üzletnél, itt a párttitkár tisztét Székely Ferencné töltötte be. Ő eredetileg fodrásznő volt. A Pécs Városi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya vezetőjének is egy volt fodrászt neveztek ki, Hajdú Jánost.

Én 1950-től a pécsi Kossuth Lajos utcai fodrászüzletben dolgoztam. Az Állami Fodrászipari Vállalat Kossuth Lajos utcai központi üzletében az 1950-es években a következő részlegek működtek:
- férfi fodrászat: 7-7 fodrász műszakonként: férfiak
- női fodrászat: 10-10 fodrász: előbb nők, majd nők, férfiak vegyesen
- kozmetika: 3-3 fő (nők)
- pedikűr: 2-2 fő (nők)
- manikűr: 2-2 fő (nők)
- hajmosók: 3-3 fő ( a női fodrászaton, nők)
- összesen: 54 fő

A férfi-fodrászaton hét szék volt, hét tükör és a hozzávalók. A női fodrászati részen tíz szék és tükör, valamint a fodrászati eszközök. Egy nagy teremben volt elhelyezve mind a férfi, mind a női fodrászat. A két részt a vendégek ülőhelyei választották el, akik egymásnak háttal ültek. A bejáratnál volt a közös pénztár.

A teremből férfi és női WC nyílott. A megszüntetett fürdőből mosókonyhát alakítottak ki. 

1956 előtt hétköznap reggel hattól este 10 óráig volt nyitva a fodrászüzlet. Két műszakban dolgoztak, kettőkor volt a váltás (6-14, 14-22 ó). Az ötvenes években szombaton és vasárnap is dolgoztak a fodrászok. Vasárnap 7-13 órai nyitva tartás volt.

E korszakban a borotválás volt a borbélyok fő tevékenysége. Vasárnap hat ember csak borotvált, egy mosós hajvágó volt, a többiek hajat vágtak. Reggel 6 órától du. 1 óráig negyven embert borotváltak meg hatan, a többiek harminc embernek végeztek hajvágást.

Az 1950-es években Komlóról jártak be a buszok a pécsi Kossuth térre. A buszokból kiszálló pufajkás, gumicsizmás emberek 4 óra után bementek a fodrászatba, mind borotválkoztak. A munkás emberek sáros csizmában, koszos ruhában jöttek be a fodrászüzletbe, várakozás közben hangoskodtak. Ezért a fodrászok szóltak a pártbizottságnak, hogy szüntessék meg ezt a helyzetet. A megyei, vagy városi pártbizottság vezetői szóltak ez ügyben Vas Zoltánnak, aki ekkor a komlói építkezések vezetője, kormánybiztosa volt.

Vas Zoltán intézkedését követően megszűnt az áldatlan helyzet a pécsi fodrászatokban. A munkások megfürödve, tiszta ruhában jöttek be ezen túl az üzletbe.

Az 1956. október 23-át követő napokban a fodrászok dolgoztak, munka közben hallgatták a rádió híreit, majd megvitatták a Budapesten történteket. A vállalat igazgatója és a párttitkár is benn volt az üzletben. Október 25-én a pécsi tüntetők elvonultak a Kossuth utcai üzlet előtt. Szóltam az igazgatónak és a párttitkárnak, hogy menjenek haza, hogy ne legyenek kitéve az esetlegesen az ő személyüket ért támadásnak a tüntetők részéről. Ők meg is fogadták a tanácsomat és haza mentek.

Az Állami Fodrászipari Vállalat pécsi 1. számú, Kossuth utcai üzletében Hesz János fodrász szervezte a munkástanácsot. A Fodrászipari Vállalat Munkástanácsát a forradalom kitörését követő napok egyikén alapították, nem emlékszem, hogy melyik napon. A fodrász munkástanácsnak 15 tagja volt.

Elnökéül Lőcsei Istvánt választották, az 1. számú üzlet dolgozóját. Engem is kérdeztek, hogy nem akarok-e tag lenni, de én ezt nem vállaltam, mert a tanműhelyben kellett tanítanom. Hesz és néhány munkástanács-tag szerettek szerepelni, szervezkedni, de én nem és nem is akartam részt venni semmilyen politikai ügyben, inkább dolgozni akartam.

A forradalom után Hesz Jánost a rendőrség letartóztatta Lőcsei Istvánnal együtt. Heszt a párttitkár és az szb-titkár kihozta, mert jó dolgozó volt. Hesz maradhatott az 1. sz. üzletben. Lőcseit elküldték, a Fodrász Szövetkezethez ment (KTSZ-hez).

1957. januárjától a Fodrászipari Vállalat 1. számú üzleteként működtünk. Az 1956-os forradalom vívmányai abban mutatkoztak meg a vállalat életében, hogy megszűnt a vasárnapi műszak. A szabad szombatot a nyolcvanas évek elején vezették be. 1957-től reggel 6 órától 21 óráig tartott a munkaidő. Két műszakban dolgoztunk, fél kettőkor volt a váltás. A borotválás fokozatosan megszűnt fő tevékenység lenni.

1989-ben egy műszak alatt már kb. csak 3-szor borotváltunk. Az AIDS-fertőzés miatt az 1990-es évek közepétől megszűnt a borotválás az 1. sz. üzletben és más fodrászüzletekben is.

Én megszállott voltam a szakmámban. „Én vagyok valaki és én versenyekre akarok menni" - mondtam.

Fodrászversenyekre jártam az 1960-as években, tíz évig, 1962-től 1972-ig versenyeztem. Rajtam kívül még Hesz János is versenyzett. Mindkettőnk több sikert ért el. Én többször voltam országos 3. helyezett. Hesz is. De versenyt nem nyertem. Nekünk, pécsieknek sikerült betörnünk a fodrász élversenyzők közé, sokszor megelőztük a pestieket.

Többféle hajvágási módszert alkalmaztunk, így például a Hardy-hajvágást. Ez azt jelentette, hogy a vizes hajat borotvával vágtuk.

1962-ben kerültem át a pécsi Kórház téri 11. számú fodrászüzletbe. Az 1. és a 11. számú fodrászat az országosan elismert fodrászatok közé tartozott. Itt dolgozott Hesz János is.

Az 1980-as évek előtt a Fodrászipari Vállalat főkönyvelője, X-né sikkasztott, 7 év börtönt kapott, majd a Pécs Városi Tanács Ipari Osztályához helyezték. Az 1980-as évek elején a Fodrászipari Vállalat beolvadt a Pécsi Szolgáltatóipari Vállalatba. 1989 előtt Manesen Ferenc volt az igazgató, majd Tihanyi. Utóbbi fegyelmit akart nekem adni, de a Döntőbizottság elmarasztalta őket. Engem is jelöltek igazgatónak, de én azt mondtam, hogy „- Igazgató úr, én mindig fodrász voltam és vagyok, önök nem".

Így vezető nem lettem. De országos fodrászversenyeken vettem részt, valamint edzője voltam a pécsi fodrászversenyzőknek, s ez a szakmai siker többet ért számomra, mint az igazgatói poszt.

Statisztikát csináltam magamnak, és kiszámítottam, hogy naponta 8 órában 30 embert számolva 3 év alatt Pécs összes lakosságát kiszolgáltam. Összesen 46 évet és 272 napot töltöttem munkával, a fodrászattal.

1989-ben mentem nyugdíjba, azóta nem dolgozom a szakmában. 1990-ben megszűnt a Fodrászipari Vállalat. Átalakult Fodrász Kisvállalattá, így működött 2003-ig.

Több híres és neves személy járt hozzám borotválásra, hajvágásra.

A mi fodrászatunkba, előbb a Kossuth utcaiba, majd a Kórház téribe járt a pécsi politikai és hivatali vezetők nagy része, de megfordultak nálunk pécsi és budapesti színészek, írók, újságírók, sportolók is.

Az ötvenes években hozzám járt borotváltatni Komlós János ÁVH-parancsnok, a későbbi híres humorista.

Az Állami Fodrászipari Vállalat párttitkára egy alkalommal odaszólt hozzám, hogy kapok egy állandó vendéget, a pécsi ÁVH parancsnoka fog reggelente hozzám járni borotválásra, de már reggel hatra érkezik. A helye fenn volt tartva. Mást addig nem volt szabad elvállalnom, amíg a parancsnok meg nem érkezett. Előfordult, nem is egyszer, hogy késett, akkor meg kellett várnom, s mást nem fogadhattam, és bele sem kezdhettem más munkába, mert ha megérkezett, azonnal vele kellett foglalkoznom.

Bosszankodtam magamban, mert így bizony elestem jelentős bevételektől.

Komlós nem volt egy beszédes ember, nem volt barátságos, bár nem is volt ellenszenves. Volt egy számomra kellemetlen szokása. Amikor elkészültem a borotválással - naná, hogy igen alaposan, a legjobb tudásom szerint végeztem a munkámat -, Komlós megszólalt: - Dezső elvtárs! Meózás!" Azzal odanyúlt a frissen borotvált állához, arcához és sokáig simogatta. Így ellenőrizte a simaságot. Persze soha nem talált semmi hibát.

Azért mégis minden alkalommal megismételte a műveletet. A végén rendszerint megszólalt újra és azt mondta: „- Meg vagyok elégedve." 

Más neves személyiség is járt az üzletünkbe és a legtöbben hozzám. Köztük volt Igaz Sándor, az MTI főnöke, a legtöbb pártvezető, közöttük például Aczél György. Ő még a Kossuth Lajos utcai 1. számú fodrászüzletbe járt. Ide, majd a Kórház téri üzletbe is hajat vágatni, borotváltatni járt a pécsi pártvezetők közül Czente Gyula, Palkó Sándor, Nagy József.

A mi üzletünket látogatta a legtöbb pécsi professzor, például Szentágothai, Ernst, Mérey, Gáti professzorokra emlékszem. A város rendőr vezetői, ügyészei is hozzánk jártak, például Nemes Alajos rendőrfőkapitány, dr. Schaffhauzer István megyei főügyész.

A magas beosztású politikai vezetők titoknak minősülő dolgot nem mondtak el nekem. Arra vigyáztak, hogy olyan információt ne fecsegjenek ki, amiért esetleg később bajba kerülhetnének. De azért időnként elejtettek ezt, azt. A megyei párttitkár, akit a titkárnője közvetített ki hozzánk, egyszer beszélt előttem a hamarosan bekövetkező személyi változásokról a pártbizottságban.

Megfordultak nálunk az ország leghíresebb színészei is, mint például Bessenyei Ferenc, Zenthe Ferenc, Avar István. A filmszemlék idején különösen sokan jöttek a fodrászüzletünkbe.

Itt járt Kálmán Gyuri, Fülöp Zsiga, Széplaki Endre, Siklósi bácsi, s persze Latinovits Zoltán is. Neki nem volt túl jó véleménye Pécsről, egyszer részegen jött be hozzánk, ezekkel a szavakkal kezdte: „- Ilyen kurva piszkos város!"

Jó ismerőseim voltak a leghíresebb sportolók, többükkel barátságot is kötöttem.

Hozzánk járt a pécsi labdarúgók közül például Kocsis Ernő, Szőcs Jani, Danka Imre, Kamondi Imre, a két Dunai fivér, János és Antal, Bencsik Vili, Györkő Anti, Hernádi, Rapp Imre. A focisták rendszerint hétfőnként jöttek, a vasárnapi meccs után, itt idézték fel élményeiket, itt szidták a bírót vesztes meccs után, vagy meséltek góljaikról, melyek a győztes meccsen estek. Igen felszabadult volt ilyenkor a hangulat, ment a sztorizás, viccmesélés.

Nemcsak a pécsi focisták, atléták, hanem a híres budapesti csapatok tagjai is hozzánk jártak. Én tegező viszonyban voltam az Aranycsapat tagjaival is, Buzánszky Jenővel, Hidegkúti Nándival. Puskástól máig őrzök egy aláírást. Ismertem a híres edzőket is: Kalocsay Gézát, Sebes Gusztávot, Czibulka Mihályt, Kovács Imrét.

A családomról annyit, hogy 1950. október 20-án nősültem Pécsett, de az esküvőt követően rögtön behívtak katonának. Kiskunmajsán töltöttem 10 hónapot, ekkor leszereltek. Feleségem Horváth Gizella Erzsébet 1931. március 10-én született, pécsi lakos, apja munkás volt. Nagyharsányban ismerkedtünk meg, ahol a jövendőbelim óvónőként dolgozott.

Később ő is az én szakmám közelébe került, mert hajmosó lett a pécsi 1. számú fodrászüzletben. A vendégek nagyon szerették. A pécsi színésznők imádták a kezét, úgy hívták: „a mi Gizink". Így nevezte Péter Gizi, Domján Marika, Vári Éva. Zalatnay Sarolta „Gizikénk"-nek szólította. Feleségem 1962-ben került a pécsi 1. számú fodrászüzletbe és nyugdíjazásáig, 1987-ig dolgozott itt.

Két fiúnk született. Dezső, 1951. szeptember 29-én, László, 1954. július 10-én. Mindketten fodrásznak tanultak. Vörös Dezső 1969-ben kapott segédlevelet a férfi-női fodrász szakmában. Vörös László 1968-tól tanult és 1971-ben szerezte meg a férfi-női fodrász segédlevelet. Mindkét fiam munkáját figyelemmel kísérem, tanácsokkal látom el őket."


Képünkön ifj. Vörös Dezső, az interjúalany fia egy vendég haját vágja a családi üzletben.

Rozs András főlevéltáros - Fotó: Dittrich Éva