"Egy kopasz, elálló fülű riporter annyira nem való a képernyőre, hogy biztos szeretni fognak"

2013. november 08. péntek 17:47

Elérte a felnőtt kort Bencze Attila portréműsora - a pécsi tévés, koncertszervező immáron tizennyolc éve megszakítás nélkül minden héten fél órában beszélget vendégeivel, leginkább zenészekkel. A Bencze Show szülinapi buliján eddigi vendégeivel, barátaival ünnepelt. Annyira jól sikerült a parti, hogy már tervben van a huszadik évforduló is.

Bencze Attila családjában nem volt újdonság a zene szeretete - édesapja zenész volt - korán belecsöppent a művészvilágba. Rengeteg koncerten, kulturális rendezvényen vett részt programszervezőként és műsorvezetőként egyaránt.

Demjén Ferenc mellett indult a karrierje. A 25 éves barátság kezdete homályba vész. Attila Demjén rengeteg koncertjét koordinálta, cserébe olyan ismeretségekkel gazdagodott, akik későbbi showműsora vendégkörét alkották.

- Amikor Rózsival dolgoztunk, sok szakmabelivel jó barátságba kerültem. Figyelemmel kísértem a szereplésüket tévés és rádiós műsorokban és ezek hatására pattant ki az ötlet a fejemből, hogy jó lenne csinálni valami hasonlót, ami mégis más. Bochkor Gábor barátom mondta, hogy ne mással csináltassam meg, hiszen egy kopasz, elálló fülű műsorvezető annyira nem való a képernyőre, hogy biztos szeretni fognak.

A Bencze Show, mint Attila mondja, hamar megtetszett a nézőknek. Ez a kulturális, beszélgetős, mélyinterjús forma Szigetváron, Pécsen, Kaposváron és Bonyhádon is képernyőre került. Ma negyvenhárom városi tévén látható a műsor, s még a kanadai Magyar Televízió is átvette a sugárzását.

Tizennyolc év alatt tömérdek kiemelkedő zenei szakember fordult meg a műsorban, ám a celebvilág minden zegzugából érkeztek hozzá. Beszélgetett Vitray Tamással és Győzikével is.

- Előre szoktuk felvenni a beszélgetéseket, egyszerre általában nyolcszor fél órát. Érdekes és értékes jelenségeket próbálok meghívni. A vendégeim egy része magától jelentkezett a műsorba, hiszen ez nem egy háromperces beszélgetés az egyik kereskedelmi televízióban, itt lehetőségük van kibontakozni. Erre nagyon büszke vagyok. Hiszek benne, hogy fél óra alatt barátságok is születhetnek, nem véletlenül tudott fennmaradni ilyen hosszú ideig a Bencze Show.

Attila nem kedveli a tehetségkutatókat. A házigazda nem is igazán ismeri a ma futtatott sztárocskákat, egyedül Király Viktor szerepelt a Bencze Showban.

- Az "átugrott korosztályba" tartoznak azok az előadók, akik még nem sorolhatók a nagy "öregek" közé, de már pár éve benne vannak a magyar zenei körforgásban. A sztárcsináló műsorok által felkarolt tehetségek nagy konkurenciát jelentenek, még ha csak egy-két évig tart is a csillogás.

Sokáig a szakma állt az első helyen, azonban mára ezt megelőzte a család.

Feleségével, Vermes Tímea operaénekesnővel együtt nevelik a család szeme fényét, a hároméves Annát. Előző házasságából két nagyobb gyermeke van, Mercédesz és Barnabás. Valamilyen szinten mindketten követték édesapjukat a művészet és a média világába. Mercédesz média-kommunikációt tanul, sűrűn jár Attilával rendezvényekre, ahol a szervezésben is részt vesz. Fia sokáig foglalkozott táncművészettel, ma Angliában él.

- A feleségem Boleyn Annát énekelt, amikor várandós volt a kislányunkkal, aki ezért kapta az Anna nevet. Másoknál furcsa lehet, hogy a színpadról viszi szülni a feleségét, nálunk az lett volna meglepő, ha nem így történik. Amióta megszületett Bubi - mi így nevezzük Annát, hogy ne a feleségem becenevét akasszák rá - ő irányítja az életünket. A másik két gyermekem és a volt feleségem is nagyon szereti (Ágianyunak hívja őt a csöppség), akinek születésével helyreállt a családi béke. 

A kérdésre, meddig szeretné még csinálni a Bencze Showt, azt mondja, mindenképp el szeretné érni a húszéves kort a műsorral, hiszen akkora buli volt a tizennyolc éves évforduló, hogy két év múlva is szeretne tartani egy hasonlót vagy még nagyobbat.

Horváth P. - Fotó: Dittrich Éva