Pályázatot írtak ki új alkotások készítésére a Nagyharsányi Szoborparkban

2025. február 13. csütörtök 08:29

Pályázatot írtak ki új alkotások készítésére a Nagyharsányi Szoborparkban

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság pályázatot ír ki, melynek célja új szobrok tervezése és kivitelezése a vagyonkezelésében álló Nagyharsányi Szoborpark területén.

 

 

A mohácsi csata 500 éves évfordulójának emlékére 2025-ben megújulnak a Villányi Nemzetközi Szobrász Szimpózium (1968-1991) szabadtéren elhelyezett alkotásai a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által gondozott és működtetett szoborparkban.

 

A Villányi Nemzetközi Szobrász Szimpózium fontos kiindulási pontja volt a magyar művésztelepi mozgalom és a hazai szobrászat 1960-as évek végi fellendülésének. Létrehozását fiatal, helyi művészek kezdeményezték 1967-ben. 1970-től már nemzetközi szimpóziumként folytatta tevékenységét.

Ez volt az első nemzetközi művésztelep Magyarországon a II. világháború után, egyúttal a legelső művészettörténeti jelentőségű hazai kollektív szobrászati alkotóhely, ahol a magyar szobrászok tematikai és stiláris kötöttségek nélkül (!) dolgozhattak együtt külföldi kollégáikkal.

Az alapítástól a művésztelep megszűnéséig (2009) közel kétszáz művész dolgozott itt. Mind a hazai, mind a külföldi résztvevők a szobrászat megújításának szentelték alkotó energiáikat.

A Villányi Nemzetközi Szobrász Szimpózium 1972-től a monumentális kőszobrászat kelet-európai kísérleti műhelye, később Kelet és Nyugat szobrászainak szakmai fejlődését és önképzését biztosító találkozóhelye lett. Ugyancsak a szimpózium adta a hátteret a pécsi egyetemi szobrászképzésnek, mely az 1990-es évek elején, a Képzőművészeti Mesteriskola megalapításával indult.

A szoborpark az ide látogató laikus számára a művészet és a természet, a szobor és a táj, a kő és szülőhelye (kőbánya) együttes látványával teremt páratlan összhangot.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság elkötelezett abban a tekintetben, hogy ezt az összhangot megőrizze és a jelen értékeinek hozzáadásával átörökítse.

A fentiekből kiindulva a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság pályázatot ír ki, melynek célja új szobrok tervezése és kivitelezése a vagyonkezelésében álló Nagyharsányi Szoborpark  területén.

 

 


A pályázat célja olyan új szobrászati alkotások létrehozása a Szoborpark területén, amelyek tisztelettel és érzékenyen viszonyulnak a Villányi Nemzetközi Szobrászati Szimpózium eredményeihez, szellemiségéhez és a számukra otthont adó Szoborpark természetes és mesterséges környezetéhez.

A pályamunkákkal kapcsolatban a Kiíró tematikai megkötést nem tesz, autonóm alkotói habitusból fakadó eredményeket vár, amelyek hitelesen, korszerűen mutatnak fel művészeti értékeket.

A Kiíró a szobrászati alkotások anyagaként - a Szoborpark jellegéből adódóan - elsődlegesen, de nem kizárólagosan, a követ jelöli meg.

 


A pályázat leadásának határideje: 2025. április 7.

A pályázat további részletei a nemzeti park honlapján olvashatók.

.

Forrás: DDNP