Két embert gázoltak el szándékosan Pécs belvárosában, bíróság elé állnak az elkövetők

2025. február 13. csütörtök 09:13

Két embert gázoltak el szándékosan Pécs belvárosában, bíróság elé állnak az elkövetők

A Baranya Vármegyei Főügyészség - többek között - több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy férfi és annak segítője ellen, aki szándékosan elütötte a vele haragos viszonyban álló társaság tagjait, míg társa segített neki a menekülésben. 

 

 

A vádirati tényállás szerint az ügyben szereplő két család között régóta haragos viszony
állt fenn.

2024 májusában Pécsett , a belvárosi üzletközpontban az egyik család két tagja - a
későbbi sértettek - megkergették a másik családhoz tartozó két személyt, az ügy
vádlottját és annak barátnőjét.

Az elkergetett vádlott értesítette a rokonságát az őt ért sérelemről, akik közül többen
megjelentek az üzletház melletti parkolóban lapátokkal felszerelkezve.

Erről a másik család két tagja, a sértettek is tudomást szereztek, ezért a közeli
mezőgazdasági boltban vásároltak egy bozótvágó kardot, hogy ezzel várják a másik
család tagjait. A parkolóban megjelent két társaság között szóváltás alakult ki, egymást
kölcsönösen fenyegették. A két sértett a járdán tartózkodott, miközben fenyegették a
másik család tagjait, amikor megjelent a vádlott az általa vezetett gépkocsival az
üzletháznál.

A férfi a járművel a járdára felhajtott, majd a gépkocsit szándékosan a két sértett felé
kormányozta, melynek során őket elütötte. Az ütközés erejétől mindkét sértett a levegőbe repült majd a földre estek.

A vádlott a járdáról lehajtott, majd egy forduló után oda visszatért. A járdán több gyalogos sétált, akik a vádlott által vezetett gépkocsi elől futva kitértek, hogy a vádlott ne üsse el őket.


A gépkocsivezető a járdán haladva ismételten megpróbálta elütni a sértetteket, akiknek
azonban sikerült kitérnie a felé haladó autó elől.

A vádlott a gépkocsival a parkolóba hajtott, ahol várta őt a társa, majd a gépkocsiban
helyet cseréltek, így most már az autót a másik férfi vezette és így próbáltak a helyszínről elmenekülni.

Az ügyészség a szándékosan gázoló férfit több ember sérelmére elkövetett emberölés
bűntett kísérletével és közúti veszélyeztetés bűntettével, míg társát bűnpártolás
bűntettével vádolja. Az ügyészség a verekedésben résztvevő többi személlyel szemben
már korábban vádat emelt.

Képünk illusztráció.

Forrás: Baranya Vármegyei Főügyészség