Pécsi Arcok - Sramó Gábor: "Nem bábosnak készültem"

- Megkerülhetetlen kérdés: honnan a vonzalom a bábszínház iránt?
- Gyerekként nem voltam lelkes rajongója a bábszínháznak, még ha Vitéz Lászlót imádtam is. Ezzel szemben a színház érdekelt: már alsó tagozatosként gyakran kiálltam az osztály elé, s előadtam magam, ami előre vetítette, hogy valamilyen előadóművész leszek. A Nagy Lajosban irodalmi-drámai osztályba jártam: itt csiszolhattam tudásomat. Az érettségin vetődött fel az az ötlet, hogy szerencsét próbálhatok egy bábszínészképző stúdióban - bár nem rajongtam az ötletért, azért belevágtam. Innentől pedig már nem volt visszaút, beleszerettem a bábszínészetbe. Ezt az magyarázza, hogy rájöttem: ez a művészeti ág rendkívül összetett, színes, s erőt próbáló teljesítmény kell mögé.

- Színészvilágból kilépve mégis a színfalak mögé került...
- Jobban tetszett a háttérmunka, s a képességeimmel is tisztában voltam, így lettem rendező már a nyolcvanas években, majd később igazgató. Előbb Kecskeméten, majd a kilencvenes évek közepétől ismét Pécsett. Vezetőként persze több, s más a feladatom, mint színészként, rendezőként - de egyben kihívás is embereket az intézménybe csábítani, évről évre színes repertoárt összeállítani.

- Hogyan viszonyultak régebben, s ma az emberek a bábszínházhoz?
- Be kell látni, Európában, így Magyarországon sincsenek igazán nagy hagyományai ennek a hagyományosan keleti művészetnek. Nálunk a harsány vásári-, udvari bábjáték nem mutatta azt, hogy ez is komoly művészeti ág, így később, a huszadik században sem alakult ki minőségi képzés - a nyolcvanas évek végéig váratott ez magára. Ennek ellenére évről évre fejlődtünk, mára eljutottunk odáig, hogy a felnőtteket is újra be lehet hozni a színházba. Látogatószám tekintetében évről évre 38-40 ezer nézőt fogadunk, így az érdeklődés, mondhatom, folyamatos. Minden ember jó szívvel közeledik egyébként a bábosokhoz, hiszen, aki gyerekként megélte ezt a közeget, az felnőttként bizonyosan a saját csemetéit is elhozza.

- 2010-ben az ígéretek szerint a Dozsó helyén új székhelyet kapnak, s egy világfesztivált is megrendezhetnek.
- Bízunk benne, hogy - ha a Zsolnay Negyed egésze nem is - a jeles év nyarára elkészül új színházunk, hiszen az utóbbi húsz évben már vagy tízszer felmerült a Bóbita elköltöztetése. A pályázat kiírásakor döbbentünk rá: ha nem kerülünk be az egyik kulcsprojektbe, a helyzetünk mindenképpen romlik - lépnünk kellett hát, s terveket dolgoztunk ki a kulturális negyedbe költözés kapcsán. Szerencsére mindenki támogatta elképzeléseinket, hiszen mostani épületünk állaga igencsak leromlott.

- Mit hozhat egy új hely, s mikor költözhet a bábteátrum?
- Egy hihetetlenül izgalmas, több teremmel rendelkező, interaktív környezet lesz ez. Egész napos gyermekprogramokkal, a nyári leállások nélkülözésével folyamatosan kínálunk lehetőségeket a kicsiknek, s mozgásterünk is megnövekszik. Mivel 2010 júniusában lesz a fesztiválunk, a program gazdáitól ígéretet kaptunk arra, hogy eddig a dátumig elkészül a Dozsó. Egy hétig Pécs lesz ekkor a bábvilág fővárosa, így bűn lenne egy leromlott épületben, silány körülmények között fogadni a világ minden tájáról érkező színházakat.

- Új épület, világfesztivál, a pécsi bábvilág fellendítése fűződhet szerencsés esetben majd a nevéhez. Hova lehet majd tovább fejlődni?
- Ha terveim sikerülnek, mindenképpen átadom a helyemet a fiatalabb generációnak, mandátumom 2012-es lejártát követően nem indulok az igazgatói posztért. Addigra másfél tucat év áll majd mögöttem az ügyvezetői székben, s a menedzseri teendők helyett minden bizonnyal inkább a szakmai háttérmunkával foglalkozom majd főállásban.

Korb Zoltán