Hétvégén Mohácson kóstolhatók végig a Duna mentén ismert módokon készített halétkek

Hétvégén Mohácson kóstolhatók végig a Duna mentén ismert módokon készített halétkek Pénteken és szombaton ismét a halételek csodálatos illata lengi majd be a mohácsi belvárost. Az idén kétnapos, pénteken kezdődő eseményen egy helyen kóstolhatók végig számos, a Duna mentén ismert módon elkészített halétkek - ilyen sehol másutt nincs az országban. A halfesztivált kulturális programok és finom borok is színesítik. A színpadon a magyarországi német nemzetiségi kultúra képviselői mellett Ausztriából érkező fellépők is bemutatkoznak.   Hét esztendeje rendezte meg első saját fesztiválját, a Dunamenti Halfesztivált a Mohácsi Német Önkormányzat, amelyen a Duna...

Előbb füstölt, majd lángolni kezdett egy autó Cserkúton

Előbb füstölt, majd lángolni kezdett egy autó Cserkúton Kedden a déli órákban, Cserkúton egy jármű - két utasával - haladt az úton, majd az út szélén megálltak, ekkor a műszerfalon minden villogni kezdett, füst szállt fel.  Az utasok a járműből azonnal kiszálltak és észlelték, hogy a motortérben tűz keletkezett. Az autó rakterében klímák feltöltésére használt hűtőközeg volt kis méretű gázpalackokban tárolva, ezeket a tűz keletkezésének észlelésekor a raktérből eltávolították.A pécsi hivatásos tűzoltók érkezek a helyszínre, ekkor már teljes terjedelmében égett az autó eleje. Az egység biztosította a helyszínt, illetve a tüzet egy...

Szakmányban lopták az üzemanyagot a munkahelyükről

Szakmányban lopták az üzemanyagot a munkahelyükről A rendőrök azzal gyanúsítanak két férfit, hogy üzemanyagot loptak a munkahelyükről, majd értékesítették azt egy szigetvári férfinak.  A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársai segítségével három férfit fogtak el kedden hajnalban, mindhármukat előállították a főkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket.A gyanú szerint egy, az olajcégnél dolgozó 53 éves hajdúszoboszlói és egy 51 éves kastélyosdombói férfi 2024 márciusa és júniusa között a Szigetvár környéki olajfúrásoknál dolgozó munkagépekből,...

Nyár derekén is érkeztek...

Nyár derekén is érkeztek pontyok baranyai tavakba Nincs megállás a haltelepítésekben, az év eddigi legforróbbnak mondott napján sem.   A Czikkhalas Kft. szakemberei a...

Pezseg az élet a pécsi...

Pezseg az élet a pécsi belvárosban: adjunk gyógyszerre, élelemre, kannás borra, de rögvest! Óbégató részegek, míves beszédű vagy keresetlen szavakat használó kéregetők, hovatovább „a Fidzsi-szigetek elnyomatásban...

Egy hónapra leparkolt a...

Egy hónapra leparkolt a baranyai kormányablakbusz A rendkívüli időjárási körülményekre a baranyai kormányablakbusz július 17. és augusztus 16. között nem közlekedik, közölte a...

Kétszintes családi ház...

Kétszintes családi ház melléképületében csaptak fel a lángok Egy kétszintes családi ház mellett lévő melléképületben keletkezett tűz hétfőn délelőtt Pécsett. A tüzet nyílt láng használata...

Véget ért a hajsza,...

Véget ért a hajsza, Budapesten elfogták a rendőrök a komlói késelőt - Videó! Késsel támadt volt barátnőjére és egy férfira, a rendőrök három napon belül elfogták a feltételezett elkövetőt.  A...

Szakadékba zuhant egy quad...

Szakadékba zuhant egy quad Baranyában, ketten súlyosan megsérültek A hétvégén Hosszúhetény mellett szervezett quad túrában egy résztvevő jármű 15 méter mély sziklás talajú szakadékba hajtott és...

Különleges légtérfigyelő radar fejlesztésébe kezd egy pécsi cég

Különleges légtérfigyelő radar fejlesztésébe kezd egy pécsi cég Felhasználói igényekre szabható légtérfigyelő radarberendezés fejlesztésébe kezd konzorciumi partnereivel a felügyeleti rendszerek tervezésével és gyártásával foglalkozó Pro Patria Electronics Mérnöki Fejlesztő és Szolgáltató Kft. - közölte a társaság az MTI-vel.   A fejlesztés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap által a Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek keretében biztosított 449 millió forintos támogatással valósul meg. A honvédelmi, területvédelmi célokat szolgáló eszközöket fejlesztő és előállító cég közleményében azt írták, hogy...

Tömeggyilkosságot követtek el Mohácsnál a törökök, kétezer foglyot kaszaboltak le

Tömeggyilkosságot követtek el Mohácsnál a törökök, kétezer foglyot kaszaboltak le A mohácsi csata IV. tömegsírjánál idén nyáron megkezdett feltárás is igazolja, hogy mintegy kétezer letérdeltetett foglyot kaszaboltak le szablyával az ütközetet követően - tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.   A közlemény szerint a IV. tömegsír ásatási helyszínén az antropológiai feltárás munkáját Pálfi György, a SZTE Embertani Tanszékének vezetője végzi munkatársaival és PhD-hallgatóival, a régészeti feltárást a pécsi Janus Pannonius Múzeum régészeti osztályának vezetője, Neményi Réka irányítja. A 2024 júniusában...

Hajtóvadászat Baranyában: két embert leszúrt, majd elmenekült egy fiatalember

Hajtóvadászat Baranyában: két embert leszúrt, majd elmenekült egy fiatalember A 22 éves aranyosgadányi férfi ellen több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt adott ki elfogatóparancsot a rendőrség.   A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Siti Richárd ügyében.A 22 éves aranyosgadányi férfi szombaton 17 óra körül egy komlói lakóházban összeszólalkozott volt barátnőjével, majd egy konyhakéssel többször megszúrta, amely során a nő életveszélyes sérülést szenvedett. Ezután a lakásban tartózkodó 18 éves férfit is megszúrta, akin később szintén életmentő műtétet kellett végrehajtani. A...

Mutatjuk, hol bukkannak fel...

Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan a NAV baranyai ellenőrei A NAV baranyai munkatársai július 15. és 21. között kedden Abaligeten a vendéglátóhelyeket, szerdán Harkányban és Siklóson a...

Pécsett és Mohácson is...

Pécsett és Mohácson is nagyon várják a véradókat a héten A következő helyszíneken és időpontokban várják a vért adni szándékozókat a héten Baranyában:    A nyári,...

Ismét megszámlálták, hány...

Ismét megszámlálták, hány varjú lakja Pécset és Baranyát - Itt vannak az adatok A vetési varjú fészkelő állományának vármegyei szintű felmérését már áprilisban elvégezte a madártani egyesület baranyai...

Pécsett is osztanak...

Palackozott vizet oszt a harmadfokú hőségriasztás meghosszabbítása miatt július 18-ig a MÁV-START naponta 10 és 17 óra között a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki...

A baranyai nádasokban is...

A baranyai nádasokban is feltűntek a pásztorgémek A sumonyi halastavak I. számú tóegységének nagy gémtelepén, ahol vörös és szürke gémek, bakcsók, kanalasgémek, kis...

Idén is rekordot dönthetnek...

Ismét évtizedes rekordot dönthetnek meg az idei viharszezon biztosítói kárkifizetései, a május-augusztusi időszak felénél járva a számla már meghaladja a tavalyi négy hónap időarányos...

Lángba borult egy autó az M60-ason Szemely közelében

Lángba borult egy autó az M60-ason Szemely közelében Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó Szemely közelében, az M60-as autópálya 21-es kilométerszelvényénél, Mohács irányában szombaton késő délelőtt.     A pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották a helyszínre, akik megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd eloltották a lángokat. Az egység jelenleg utómunkálatokat végez, melynek során visszahűtik a karosszériát. A sztráda érintett szakaszán egy sávon halad a forgalom.

Késéssel ér a fővárosba egy Pécsről indult IC

Késéssel ér a fővárosba egy Pécsről indult IC A Pécsről a Keleti pályaudvarra 9:19-kor elindult Mecsek InterCity (IC 817) műszaki ok miatt körülbelül 30 perces késéssel közlekedik, közölte a Mávinform.   Így a Keleti pályaudvarra 12:40-kor érkezik meg.

Újszülöttje megöléséért iítéltek el egy nőt Pécsett

Újszülöttje megöléséért iítéltek el egy nőt Pécsett Jogerősen hat év nyolc hónap börtönbüntetést szabott ki a Pécsi Ítélőtábla arra a somogyi nőre, aki 2022-ben megölte újszülöttjét - tájékoztatta a bíróság az MTI-t.     A táblabíróság közleményében azt írták, hogy a somogyi településen élő, tette elkövetésekor 34 éves, kétgyermekes anya 2022 februárjában fiút szült egy WC-nek használt felmosóvödörbe. A nő nem kért segítséget az akkor éppen alvó élettársától, így mire a férfi felébredt, és tudomást szerzett a történtekről, a kisfiú megfulladt a vízzel, vizelettel és ürülékkel teli vödörben. A első fokon korábban...