Szirmot bontott a Mecsekben nagy királyunk virága
Szent László királyunkról kapta nevét az a növényünk, mely június végén kezdett virágzásba a Mecsekben, adta hírül a nemzeti park. A legenda szerint a nagy király, az akkoriban dúló pestisjárvány megfékezésére tett imájával, Istentől kapta azt a füvet, melyet a magasba fellőtt nyíl a földre hullva eltalál. Így esett, hogy a keresztesfű lett a pestisre a gyógyír, melyet ma Szent László-tárnics néven ismerünk.Az egykor gyógynövényként használt, enciánkék virágú növénynek egyéb természetvédelmi vonatkozása is van. A védett szürkés hangyaboglárka tápnövényeként is...Újabb tömegsírt tárnak fel a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen - Kivégzés áldozatai lehettek a hősök
Várhatóan több mint százötven csontváz és számos tárgyi emlék kerül majd elő a Mohácsi Nemzeti Emlékhely IV. számú tömegsírjának nemrég indult feltárása során - közölték a több hónapon át tartó munkálatokat végző szakemberek az MTI érdeklődésére. Bertók Gábor, a Janus Pannonius Múzeum (JPM) igazgatója elmondta: a sátorhelyi emlékhelyen a jelenlegi ismeretek szerint öt tömegsír található, azok közül a kormányzat támogatásával kettő feltárását végzik el. A több mint 300 halottat rejtő III. számú sír feltárásával már korábban végeztek, most pedig a várhatóan legalább százötven...Tizenkét éve ölték meg Bándy Katát - Gyilkosa még 28 évig biztosan rácsok mögött marad
Ma már szinte mindennapos fordulatként használjuk a kifejezést, hogy egy szörnyű bűneset "megrázta az egész várost és az országot", azonban 2012 forró nyarán, amikor Pécsett meggyilkolták a rendőrségi pszichológust, Bándy Katát, valóban megdermedt nemcsak Pécs, hanem egész Magyarország. Gyilkosa - akinek 28 évet még biztosan a börtönben kell eltöltenie - már most többet élt, mint a 25 éves korában meggyilkolt áldozata. 2012. július 7-én éjjel az egyik pécsi, belvárosi szórakozóhelyről indult el az akkor 25 éves Bándy Kata. Haza azonban már soha nem ért.A...Gabonát szállító pótkocsi...
Oldalára borult egy mezőgazdasági jármű vontatmánya tegnap délután Szigetváron, az Istvánffy Miklós utcánál. ...Lebontotta a kerítést egy...
Letért az útól, kerítésnek hajtott és felborult egy személyautó az 56-os úton tegnap kora délután, Udvar...Pécsen és Mohácson is...
92 évesen, egy kórházban halt meg öt éve az egyik legismertebb magyar bűnöző, a Repülős Gizi néven hírhedtté vált Koszta...Tragédia a 6-oson: ketten...
Ketten meghaltak, ketten pedig megsérültek, amikor egy személygépkocsi egy köveket szállító kamionnal ütközött kedden a 6-os...Súlyos baleset történt a...
Egy személyautó és egy nyerges vontató ütközött össze a 6-os főút 223-as kilométerszelvénye közelében, Nagypeterd térségében...A rendőrökre is rátámadt...
A bíróság egyetértett a nyomozó ügyészség letartóztatás elrendelésére irányuló indítványával, így egy hónapra letartóztatta...Kerítésnek ütközött, felborult egy autó Udvar közelében
Kerítésnek hajtott és felborult egy személyautó az 56-os főúton, a 60-as kilométerszelvénynél, Udvar közelében kedden kora délután. A balesethez a mohácsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanítják a járművet. Az érintett útszakaszon forgalmi akadályra kell számítani.Kényszergyógykezelésre küldött egy férfit a Pécsi Ítélőtábla
A Pécsi Ítélőtábla a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően helyben hagyta a szlovén férfi kényszergyógykezelését. A szlovén férfi már 3 éve élt élettársi kapcsolatban a sértettel egy határ mentitelepülésen, amikor 2023. február 23-án hajnali fél 2 körül féltékenység miattösszeszólalkoztak. A veszekedés eldurvult, és a férfi egy konyhakést magához vévekivonszolta a nőt az udvarra, ahol be akarta őt tuszkolni az autó csomagtartójába. A sértett ellenállt, ezért a férfi a nyakához szegezte a kést, így vitte végig az utcán,közben a megölésével...Komlói viszonteladótól szerezte be az árut egy drogdíler
Nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélt egy kábítószerrel és új pszichoaktív anyagokkal kereskedő férfit a Szekszárdi Törvényszék hétfőn. A bíróság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az elsőfokú, nem jogerős döntés szerint a húszas éveiben járó vádlott 2021 augusztusa és 2022 júniusa között a tolnai vármegyeszékhelyen árulta a drogot és a pszichoaktív anyagokkal kevert vagy átitatott, zennek, biofűnek, varázsciginek nevezett dohányt. A vásárlók telefonos, illetve internetes alkalmazáson adták le megrendeléseiket, az illegális anyagokat a férfi...Személyi változásokról...
A Pécsi Egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására Felföldi László megyéspüspök úr 2024. augusztus 1-jével az alábbi...Kiskorú fiúra támadt egy...
A Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános előkészítő ülésen meghozott ítéletével a vádlottat tizennyolcadik...A bűvös kocka lesz a...
A pécsi Zsolnay Fényfesztivál fő attrakciója minden évben a Zsolnay Light Art Video Mapping Verseny. Ennek során a...A jövő héten is nagyon...
A következő helyszíneken és időpontokban várják a jövő héten a vért adni szándékozókat Baranyában: Pécsvárad,...Fesztiválozni indulnak a...
A NAV baranyai munkatársai jövő héten hétfőn Pécsett, a Rákóczi úti üzleteket, kedden Szentlőrincen a vendéglátóhelyeket,...Él a pécsi vásár mítosza,...
Azt túlzás lenne állítani, hogy a pécsi vásárban mindent lehet kapni, de bárhol, bármi felbukkanhat. Olyan az egész, mintegy...Sellyén forgatták Enyedi Ildikó új filmjét
Befejeződött Enyedi Ildikó új filmje, a várhatóan jövőre mozikba kerülő Csendes barát forgatása. A színészek a németországi helyszínek után a dél-baranyai Ormánság fővárosának számító Sellyén, a helyi arborétumban gyűltek össze és álltak Pálos Gergely operatőr kamerája elé. Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről, valamint a Feleségem története című film rendezője, Enyedi Ildikó szerzői alkotása "érzelmes utazás az időn keresztül, némi humorral fűszerezve, amely érzékeny és filozofikus párhuzamot von növény és ember kapcsolata között" - közölte korábban...Jön az újabb csata Kertvárosért, időközi választáson dől el, ki lesz a képviselő
Miután a Kúria formai okok miatt elutasította a nemzeti oldal jelöltjének felülvizsgálati kérelmét, s a döntés ellen további fellebbezésre nincs lehetőség, időközi választásra kerül sor a pécsi 15., azaz a legnagyobb kertvárosi választókerületben. Június 9-én a polgári szövetség és a balliberálisok jelöltje is azonos számú voksot kapott. A polgári oldal jelöltje, Vörösné Deák Andrea és a balliberálisok aspiránsa, Fürj Csaba egyaránt 1224 szavazatot kapott. A döntetlent hozó választást követően Vörösné Deák Andrea jogi képviselője útján felülvizsgálati kérelmet...Kivégzett négy kölyökkutyát egy baranyai férfi, elítélték
A Siklósi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános előkészítő ülésen meghozott ítéletével a. vádlottat, mint többszörös visszaesőt állatkínzás bűntette miatt negyven nap elzárásra és százhúsz óra közérdekű munkára ítélte. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott férfi egy baranyai községben lakik az élettársával és sógorával. A vádlott a lakóházában egy nőstény és két hímivarú, puli fajtájú kutyát is tart, mivel azonban a vádlott és élettársa munkavégzés folytán gyakran vannak huzamos ideig távol otthonuktól, ezért a kutyákról a sógora...
« Előző
609 | 630 | 651 | 672 | 693 | 714 | 735 | 756 | 777 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Megújulva várja a látogatókat a Míves...