Szinte hihetetlen: 66 éves a PMSC kapuslegendája, Katzirz Béla - Ügyvédként ma is véd
Olyan fizikai adottságokkal, s olyan teljesítménnyel, úgy a sportpályán, mint a civil életben, amilyennel a Pécsi MSC korábbi válogatott kapuvédője, Katzirz Béla rendelkezik, nehéz belesimulni az észrevétlenség, az „egyszerűség" világába. A szombaton 66. születésnapját ünneplő, 194 centiméteres magasság, meg a hétköznapinak nem mondható „Katzirz" vezetéknév is mindenképpen figyelemre méltó, feltűnő, amit a futballdrukkerek hamar megjegyeztek. Ehhez persze azért nem ártott pár száz emlékezetes védés is a magyar és a portugál bajnokságban, valamint a...Hát nem már megint megbüntette az UEFA a magyar szövetséget?!
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) büntetése miatt a Magyarország-Wales Európa-bajnoki selejtezőt a lehetségesnél háromezerrel kevesebb szurkoló tekintheti meg a helyszínen. A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának pénteki beszámolója szerint az UEFA fegyelmi bizottsága azért szankcionálta a válogatottat, mert szurkolóinak egy csoportja rasszista magatartást tanúsított március 21-én, a Szlovákia-Magyarország (2-0) selejtezőmérkőzésen. Az MLSZ a korábbi UEFA-rendezésű meccsen során tapasztalt rasszizmus miatt már kapott stadionbezárást büntetésként, így ezúttal...Újabb sportfejlesztés a tervek között: csarnokot kaphatnak a pécsi birkózók is
A Nemzeti Kosárlabda Akadémia, a pécsi tornászok vadonatúj munkacsarnoka, illetve a kovácstelepi fejlesztések mellett újabb sportos beruházás indulhat a városban. A Pécsi Tudományegyetem elhatározta, hogy a birkózók számára is méltó felkészülési és versenyzési körülményeket hoz létre. Folyamatosan rendezik a színvonalas utánpótlás mérkőzéseket a Nemzeti Kosárlabda Akadémia tavaly októberben átadott létesítményében. Az intézmény megépülésének köszönhetően az ifjú tehetségek kiváló körülmények között készülhetnek a megmérettetésekre, bontogathatják szárnyaikat. A sportcsarnokban a...A lányoknál és a fiúknál is...
A megyei döntőkkel véget értek az MLSZ középiskolai labdarúgó programjának a FAIR PLAY CUP-nak selejtezői. ...Meghalt dr. Váradi Gábor...
Hosszan tartó, súlyos betegség után 53 éves korában elhunyt dr. Váradi Gábor pécsi ügyvéd, a magyar ügyvéd válogatott...Elbonthatják a PMFC...
Jelentős átalakításokat terveznek az újmecsekaljai stadion területén. A város új koncepciója szerint sportparkot és közösségi...Eldőlt: Dárdai Pál a szezon...
A szezon végén távozik posztjáról Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője. A berlini klub...Német sajtóhír szerint...
Német sajtóértesülés szerint a Hertha BSC megkezdte az új vezetőedző keresését, aki a következő szezontól átveszi Dárdai Pál...A Szekszárdot fogadja a...
A PMFC vasárnap 16:00 órakor a Szekszárdi UFC gárdáját fogadja az NB III Közép-csoport 23. fordulójában. Zsinórban...A pécsi Galambos Ramóna a bronzért birkózhat az Eb-n
Az 59 kilós Galambos Ramóna tusgyőzelmet aratott a vigaszágon, így a csütörtök esti programban a bronzéremért küzdhet a bukaresti birkózó Európa-bajnokságon. A márciusban az U23-as kontinensviadalon aranyérmes versenyző előbb kitolással került előnybe, majd elkapta Kacjarina Hancsar Januskevics kezét és ebből sikerült mögékerülést végrehajtania (3-0). Ezt követően viszont a fehérorosz rivális talált fogás a PEAC versenyzőjén, akit a hátára döntött, így 4-3-ra fordított. Mint kiderült, ezzel el is lőtte minden puskaporát a két éve lentebbi súlycsoportban...Helyzetben Baranya: nézze meg, mi történt a megye labdarúgásában - Videó!
Az MLSZ Baranya megyei Igazgatósága a téli szünetet követően folytatta a "Helyzetben Baranya" című magazinját. Hogy mi történt a megyei labdarúgásban? Nézze meg az összefoglalót! A havi rendszerességgel megjelenő műsorból az érdeklődők megismerhetik a Baranya megyei amatőr labdarúgás jelenlegi helyzetét, tájékoztatást kapnak az elért eredményekről, valamint a megyében zajló fejlesztésekről. Az MLSZ Baranya megyei Igazgatósága „Helyzetben Baranya" címmel sportmagazint két esztendeje.Az igazgatóság célja, a Baranya megyei amatőr labdarúgás...Új tulajdonosa van a Budapest Honvéd labdarúgóklubnak
George F. Hemingway tulajdonos eladta a Budapest Honvéd labdarúgócsapatát a Metalcom csoporthoz tartozó Reditus Equity Zrt.-nek. Az új tulajdonos és a futballklub hétfő reggeli közleménye szerint a befektetőcég a Honvéd Futball Club Kft. 100 százalékos üzletrészét vásárolta meg a Quinex America LLC-től, a The Hemingway Group leányvállalatától. A vételárat a felek nem hozták nyilvánosságra. Hemingway (képünkön) korábban a magyar sajtóban többször úgy nyilatkozott, hogy tízmillió euróért hajlandó lenne megválni a klubtól. Az új tulajdonosok - a tájékoztatás...Legyőzte az éllovas...
Komoly skalpot gyűjtött be a PMFC, amely hazai közönség előtt 1-0-s sikert aratott az éllovas Szentlőrinc SE felett. Az NB III...Michelisznek most az...
Michelisz Norbert számára ezúttal sajnos a Q1 a teljes időmérő végét jelentette: a Hyundai magyar versenyzője a 15. helyen...Derbi a Stadion utcában: az...
Vasárnap baranyai rangadót rendeznek a Stadion utcában, a PMFC és a Szentlőrinc SE csatája mindkét együttes számára fontos, a...Galambos Ramóna a...
A pécsi sportoló, Galambos Ramóna a hétfőn kezdődő birkózó Európa-bajnokság után az olimpiára koncentrál, emiatt súlycsoportot...Korábban elkészülhet az új...
Fürjes Balázs kormánybiztos szerint ütemszerűen és költségemelkedés nélkül halad a jelenleg már szerkezetkész Puskás Aréna...Szauer Gergő az ötödik...
A tavalyi csonka szezon után Szauer Gergő ismét visszakerült a ralibajnokság vérkeringésébe, azon belül is a Peugeot 208 R2...Gulácsi nyerte a Magyar Aranylabdát, Dárdai a legjobb edző
Gulácsi Péter, az RB Leipzig és a magyar válogatott kapusa nyerte 2018-as teljesítményéért a Magyar Aranylabda díjat. Az nb1.hu szakportál felkérésére ezúttal öt kategóriában szavazhattak az újságírók. Az első helyezett hét, a második öt, a harmadik három pontot kapott. A díjat az nb1.hu alapítója és örökös főszerkesztője, a hét évvel ezelőtt elhunyt Imre Mátyás 1998-ban hívta életre, vagyis az idei volt a 21. alkalom. A Magyar Aranylabda kategóriában csak magyar játékosra lehetett szavazni, függetlenül attól, hogy a hazai bajnokságban vagy külföldön...A sereghajtó Makó otthonában vendégszerepel ma a PMFC
A PMFC vasárnap 15:30-tól a Makó FC vendégeként lép pályára az Erdei Ferenc téri Sporttelepen az NB III Közép-csoportjának 21. fordulójában. A szezon eddigi legnehezebb mérkőzése előtt áll a PMFC, amely március 31-én, vasárnap 15:30-kor a Makó FC vendégeként lép pályára az NB III Közép-csoport 21. játéknapján. A baranyaiak jelenleg a 13. helyen állnak a tabellán, míg a Maros-parti gárda az utolsó pozíciót foglalja el. A két csapat között csak négy pont a különbség. A pécsiek - a makóiakhoz hasonlóan - még nem tudtak győzni a tavaszi szezonban és csak az Iváncsa...Nagy csatában kapott ki Kenderesi Tamás az úszó ob-n
Milák Kristóf mögött Kenderesi Tamás lett a második a Debrecenben zajló úszó országos bajnokság szerdai slágerszámában, férfi 200 méter pillangón, így ő és Milák indulhat nyáron a dél-koreai Kvangdzsuban rendezendő világbajnokságon. Ebben a számban négy magyar is elérte az A szintet, az Európa-bajnok Miláké és az olimpiai bronzérmes Kenderesié volt a két legjobb idő, utóbbi glasgow-i eredményét próbálta felülmúlni Biczó Bence és Cseh László a vb-indulásért.A 19 éves Milák már az első hossz után kiemelkedett a mezőnyből, őt Kenderesi követte, a másik hat úszó jócskán...A rovat további témái
- Vári Attila: a Kovácstelepen most épülő akadémia az ország egyik legjobb képzőközpontjává válhat
- Rengetegen nézték a tévében a magyar-horvát meccset
- Néhány hetet kell csak kihagynia Nagy Dominiknak
- Dicsőséges, hősies tett: legyőztük Horvátországot!
- Magyar-horvát: Dzsudzsák, Szoboszlai is a kezdőben
- A szederkényi srácok nyerték az U9 futsal bajnokság döntőjét
« Előző
918 | 945 | 972 | 999 | 1026 | 1053 | 1080 | 1107 | 1134 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Borult, párás időre kell készülni...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...