Nagyon nem megy: megint zakózott a PMFC

Nagyon nem megy: megint zakózott a PMFC A tizenegyest is hibázó PMFC hazai pályán szenvedett 2-0-s vereséget a Budapest Honvéd-MFA II. csapatától.    Az NB III Közép-csoport 20. fordulójában a tavasszal veretlen, a tabellán az 5. helyen álló Budapest Honvéd-MFA II. gárdáját fogadta szombat délután hazai pályán a PMFC alakulata. Vas László tanítványai már az összecsapás 2. percében helyzetbe kerültek, egy bedobást követően kisebb kavarodás alakult ki vendégek tizenhatosán belül. A labda Valkovszki Péter elé került, aki tizennégy méterről a kapu bal alsó sarka mellé lőtt. Kicsivel később Soltész Dominik...

Magyar-horvát - Rossi: három-négy változás várható a kezdőcsapatban

Magyar-horvát - Rossi: három-négy változás várható a kezdőcsapatban Marco Rossi szövetségi kapitány vasárnap a horvátok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen három-négy helyen változtat a kezdőcsapaton ahhoz képest, ahogy csütörtökön a szlovákok vendégeként küldte pályára a magyar labdarúgó-válogatottat.     "A regenerálódás érdekében változtattunk az eredeti programon, így elmaradt a szombat délelőtti edzés, mert a mentális és fizikális feltöltődés miatt szükségesnek ítéltük az extra pihenőt. A legtöbbet az segíthetne a pszichés felkészülésben, ha sikerülne pozitív eredményt elérni" - mondta az MTI érdeklődésére...

Megszerezné szombaton első tavaszi győzelmét a PMFC

Megszerezné szombaton első tavaszi győzelmét a PMFC A PMFC NB III-as labdarúgócsapata szombat délután a tavaszi szezonban még veretlen Budapest Honvéd-MFA II. együttesét fogadja.    Első tavaszi győzelmére hajt a PMFC NB III-as labdarúgócsapata, amely a Közép-csoport 20. fordulójában a Budapest Honvéd-MFA II. gárdáját látja vendégül március 23-án, szombaton 15:00 órakor a Stadion utcában. A Vas László vezette mecsekaljaiak a tavaszi szezonban eddig még nyeretlenek, a bajnokesélyes Szeged-Grosics Akadémia vendégeként 1-0-s vereséget szenvedtek, majd hazai pályán 2-2-es döntetlent játszottak az Iváncsa KSE gárdája...

Eldöntötte, befejezi...

Eldöntötte, befejezi pályafutását a pécsi olimpiai bajnok, Knoch Viktor 2018-ban, a phjongcshangi tél olimpián történelmet írt a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-váltó azzal, hogy Magyarország első...

Hatalmas bomba akadt be,...

Hatalmas bomba akadt be, negyvenről Himesházán - Videó! Óriási szabadrúgásgól született a labdarúgó Baranya megyei NK Építők másodosztályának legutóbbi fordulójában a Himesháza -...

Bár vezetett, mégis...

Bár vezetett, mégis vereséggel távozott a PMFC Szegedről A pécsiek Fujsz Richárd találatával hamar megszerezték a vezetést a SZEOL SC vendégeként, mégis a hazaiak örülhettek a lefújás...

Az egyik bajnokesélyes...

Az egyik bajnokesélyes otthonában lép fel vasárnap a PMFC Nehéz feladat előtt áll a Vas László vezette PMFC labdarúgócsapata, amely az NB III Közép-csoport 19. fordulójában a...

Szombaton ünnepli...

Szombaton ünnepli születésnapját ifjabb Dárdai Pál, a pécsi és berlini klublegenda - Videó! Szombaton  ünnepli negyvenharmadik születésnapját a szorgalmas pécsi tehetségből lett berlini klublegenda. ...

Helyzetben Baranya: nézze...

Helyzetben Baranya: nézze meg, mi történt a megye labdarúgásában - Videó! Az MLSZ Baranya megyei Igazgatósága a téli szünetet követően folytatta a "Helyzetben Baranya" című magazinját. Hogy...

Keretet hirdetett Rossi: Szoboszlai is meghívót kapott

Keretet hirdetett Rossi: Szoboszlai is meghívót kapott A 18 éves Szoboszlai Dominik, illetve a Cipruson légióskodó Balogh Norbert is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a szlovákok és a horvátok elleni jövő heti Európa-bajnoki selejtezőkre kezdi meg a felkészülést.     A válogatott keretet hétfőn hozta nyilvánosságra az MLSZ honlapja. A közlemény kiemeli, hogy a keret kialakításánál komoly kompromisszumokat kellett kötnie a Marco Rossi (képünkön) szövetségi kapitány vezette szakmai stábnak, mivel több szóba jöhető játékos is sérült, illetve keveset játszik klubcsapatában. Emellett azt is figyelembe...

Az utolsó pillanatban bukott két pontot a PMFC

Az utolsó pillanatban bukott két pontot a PMFC A PMFC NB III-as labdarúgócsapata kétszeri vezetése ellenére 2-2-es döntetlenre végzett hazai pályán az Iváncsa KSE gárdája ellen.    Az NB III Közép-csoport 18. fordulójában a PMFC első tavaszi hazai mérkőzése alkalmával szépszámú közönsége előtt fogadta az Iváncsa KSE gárdáját. A találkozót a piros-feketék kezdték aktívabban, ami főleg a helyzetek számában mutatkozott meg. A 6. percben Kálmán Szilárd szabadrúgása szállt el veszélyesen a vendégkapu felett, nem sokkal utána pedig Fujsz Richárd éles szögből leadott lövését tolta ki Dániel Csaba.Bő húszpercnyi játékot...

Ismét talpra áll-e a manchesteri óriás?

Gazdag, és a topklubok közt is igen tartalmas történelme során vált a Manchester United a megújulás és a soha meg nem alkuvás szimbólumává, úgy a futballpályán, ahogy azon kívül is.  Elég csak a Matt Busby által fémjelzett fiatalok csapatát megemlíteni, akik mindenelőzetes kételyt megcáfolva halmoztak sikert sikerre Angliában és azon kívül, egészen a labdarúgás egyik legsötétebb napjáig: 1958. február 6-án a csapat gépe balesetet szenvedett a müncheni repülőtéren felszállás közben, ez többek közt nyolc labdarúgó életét követelte. A csapatnak a nulláról kellett építkeznie,...

Rövidpályás gyorskorcsolya...

Rövidpályás gyorskorcsolya vb: bronzérmes a magyar férfi váltó Az olimpiai bajnok magyar férfi váltó vasárnap bronzérmes lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók szófiai...

Győzelemmel folytatná...

Győzelemmel folytatná bajnoki szereplését a PMFC - Hölgyeknek ingyenes a belépés A PMFC múlt hétvégén 1-0-s vereséggel kezdte a tavaszi szezont, a Szeged-Grosics Akadémia ellen idegenben elhullajtott...

Rövidpályás gyorskorcsolya...

Rövidpályás gyorskorcsolya vb - Burján Csaba 13. lett 1500 méteren Legjobb magyarként a kisdöntős Burján Csaba a 13. helyen végzett 1500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók szófiai...

Triatlon-vb - Bicsák...

Triatlon-vb - Bicsák Bencével 10. lett a magyar váltó A magyar vegyes váltó a 10. helyen végzett a triatlonosok világbajnoki sorozatának szombati nyitóversenyén Abu-Dzabiban. ...

Rövidpályás gyorskorcsolya...

Rövidpályás gyorskorcsolya vb: Burján Csaba elődöntős A két olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Burján Csaba, valamint Jászapáti Petra jutott elődöntőbe 1500 méteren a...

A diósgyőri arénát...

A diósgyőri arénát választották a tavalyi év stadionjának A DVTK arénáját választotta az elmúlt év legszebb stadionjának a Stadium Database.     A lengyel honlap - amely...

Vas László, a PMFC trénere szerint rajtra kész a csapat, a játékosok szeretnének bizonyítani

Vas László, a PMFC trénere szerint rajtra kész a csapat, a játékosok szeretnének bizonyítani Megerősödött kerettel, sikeres felkészülést követően vág neki a PMFC a hétvégi NB III-as tavaszi rajtnak. Vas László minden mérkőzésen a maximumot várja el a játékosaitól, nem lesz ez másként a bajnoki győzelemre esélyes Szeged-Grosics Akadémia ellen sem. A vezetőedző bízik abban, hogy a befektetett munka meghozza a gyümölcsét tavasszal.    - Mennyire elégedett a téli felkészüléssel?- Elégedettségről majd csak a bajnokság végén, a számok tükrében tudunk beszélni, de az elvégzett munka remek volt. A fiúk mindent beleadtak és tették a dolgukat úgy, ahogy azt kell. Az...

Fradistákkal erősített a PVSK-Mecsek Füszért

Fradistákkal erősített a PVSK-Mecsek Füszért Másfél éves szerződést kötött a PVSK-Mecsek Füszért OB I-es vízilabdacsapatával két tehetséges fradista, Gál Dávid és Turnai András a középszakaszban már Lukács Gergely vezetőedző rendelkezésére állhat.    Fontos együttműködési megállapodást kötött az FTC-Telekom Waterpolo és a PVSK-Mecsek Füszért, amelyről De Blasio Domenico szakosztályvezető számolt be:- Nagyon nagy előrelépésnek tartom, hogy egy olyan kimagasló eredményekkel és nagy múlttal rendelkező klubbal sikerült együttműködési megállapodást kötnünk, mint a Ferencváros. A két együttes vezetősége abban állapodott...

Michelisz mellett Tassi Attila is indul a túrautó-világkupán

Michelisz mellett Tassi Attila is indul a túrautó-világkupán A Honda Racing hétfői bejelentése szerint Tassi Attila vezeti majd a japán gyártó egyik autóját a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonjában, a 19 éves magyar pilóta csapattársa pedig a portugál Tiago Monteiro lesz.     A gyári csapat internetes oldalán megjelent közlemény szerint összesen négy autóval indulnak a WTCR 2019-es idényében, Tassi és Monteiro a hongkongi KCMG istálló színeiben szerepel, a másik két Civicet pedig két argentin versenyző, Néstor Girolami és Esteban Guerrieri vezeti majd. Tassi korábban Michelisz Norbert csapatában, a M1RA-ban is versenyzett...