Különleges égi jelenség tanúi lehetünk kedden
2025. március 08. szombat 08:50

Március 11-én közelségbe kerül egymással a Vénusz és a Merkúr sarlója, a bolygóegyüttállás szabad szemmel is megfigyelhető lesz. Ebből az alkalomból a Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó nappali bolygóészleléssel várja a látogatókat.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint a Vénusz megkezdte gyors közeledését a Nap felé, két héten belül eltűnik az esti égboltról. Most azonban gyönyörű, kecses sarló formáját mutatja a távcsőben, és március 11-én együtt áll a szintén sarló fázisba kerülő Merkúrral.
A különleges égi jelenség a nyugati horizonton lesz látható, amikor a két belső bolygó mintegy öt és fél fokra lesz egymástól.
A megfigyelést, amelyhez tiszta, tereptárgyaktól mentes látóhatár szükséges, 18:15 óra után érdemes kezdeni, ekkor a Merkúr még 11, a Vénusz pedig 13 fokos magasságban lesz a horizont felett.
A két bolygó szabad szemmel is könnyen megkülönböztethető lesz: míg a Vénusz egy briliánsan fénylő, világosfehér égitestnek látszik, a tőle balra lefelé látszódó Merkúr jóval halványabb, narancsos-rózsaszínes csillag lesz az égbolton.
A belső bolygók párosa körülbelül 19 óráig lesz megfigyelhető.
A két belső bolygó ritka alkalmat kínál a megfigyelésre, ennek alkalmából a Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó nappali bolygóészleléssel várja a látogatókat március 15-én 15.30 órától, melynek részleteiről és az égi jelenségről az intézmény honlapján olvasható további információ.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy dolguk volt: fiktív számlák...
- Több, mint portás: Balázs Gábor...
- Sötétben is bejárhatjuk ma az...
- Videóüzenetben fordult a hívekhez a...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Halált okozó drogot terítő férfire...
- Láttuk, ahogy összedől egy épület -...
- Öt nyelven beszél, énekel, s már...
- Páva Zsolt: tiszta lelkiismerettel,...
- A pécsi egyetem Maci Kórházába...