Horvátországban csillapodik a járvány harmadik hulláma

Horvátországban csillapodik a járvány harmadik hulláma Horvátországban leszálló ágban van a koronavírus-járvány harmadik hulláma, de még okozhat meglepetéseket a fertőzöttek számának alakulásában - mondta Krunoslav Capak, az ország közegészségügyi intézetének vezetője hétfőn az észak-horvátországi Verőcén (Virovitica), ahol egy drive in típusú oltópontot nyitottak meg.     "A járványgörbe megtört, a fertőzöttek száma mérséklődik" - mondta a szakember, hozzátéve: arra számítanak, hogy néhány napon belül a kórházban kezelt betegek és a halálesetek száma is csökkeni fog. Ezt azzal magyarázta, hogy hamarosan...

Szélsőbalosok randalíroztak a munka ünnepén

Szélsőbalosok randalíroztak a munka ünnepén Tüntetők és rendőrök összecsapásaival ért véget Berlinben a munka ünnepére szervezett demonstrációk sora. A rendőrség vasárnap reggeli előzetes összesítése szerint az előző este történt összetűzésekben legalább harminc rendőr megsebesült. A kövekkel, palackokkal dobáló és kukákat borogató, gyújtogató tüntetők közül 240-et vettek őrizetbe. A német fővárosban május 1-jén húsznál is több gyűlést, tüntetést rendeztek. A megmozdulásokon nagyjából harmincezren vettek részt. A nap közben tartott demonstrációkon nem volt nagyobb rendbontás, és a résztvevők a koronavírus-járvány miatti...

Sikeres az összefogás a genderideológia ellen

Sikeres az összefogás a genderideológia ellen A magyar-lengyel szervezésű, Állítsuk meg a genderegyezményt! című kezdeményezésnek is szerepe lehetett abban, hogy az Európai Bizottság egyelőre nem ratifikálja az isztambuli egyezményt - mondta a Kossuth rádió V4-es vasárnapi műsorában a varsói Ordo Iuris Institute for Legal Culture elemző intézet nemzetközi jogi igazgatója. Karolina Pawlowska az Alapjogokért Központtal létrehozott kezdeményezést uniós szinten is nagyon erős jelzésnek nevezte, hiszen - mint mondta - 60 ezer aláíró csatlakozott hozzá, hogy tiltakozzon a genderideológia erőltetése ellen. Sikernek tekinti azt is,...

Összeházasodik a...

Két éve jegyesek, most ügy döntött házastársul veszi a 93 éves csillárt a magát objektofilnek valló brit nő - tudhattuk meg a Channel 4 Steph's Packed Lunch című...

Pár éven belül saját...

Pár éven belül saját űrállomást hoznak létre az oroszok Oroszország 2025-ben ki szándékozik lépni a Nemzetközi Űrállomás-projektből, és önállú, újgenerációs szolgálati űrállomás...

Szerbiában a...

Szerbiában a nyaralásfoglaláskor oltásra is regisztrálhatnak Az utazás lefoglalásakor egyben a koronavírus elleni védőoltás felvételére is lehet regisztrálni ezentúl Szerbiában, ezzel is...

Novák: a Fidesz kész...

Novák: a Fidesz kész élettel megtölteni az európai jobboldalt Az európai konzervatívok által lakott ház az utóbbi időben egyre üresebbé vált, a Fidesz azonban készen áll arra, hogy újra...

Leállították a külföldiek...

Egyelőre nem folytatja a külföldiek beoltását Szerbia, inkább a saját állampolgárai beoltottsági arányának növelésére helyezi a hangsúlyt, eddig ugyanis körülbelül a lakosság 30 százaléka...

Átlépte a 130 milliót a...

A világon 131 212 766 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 852 462 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli adatai szerint, 74 417...

Deutsch: aljas mesterkedő az európai és a magyar baloldal

Deutsch: aljas mesterkedő az európai és a magyar baloldal Az Európai Parlament (EP) baloldali többsége - az Európai Néppártot is beleértve - politikai nyomásgyakorlást folytat a "jogállamiságinak füllentett kérdésben" - mondta a Fidesz-KDNP EP-delegációvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva. Deutsch Tamás úgy fogalmazott, több mint tizenkét év óta tartó brüsszeli képviselősége alatt nem hozott még annyira "primitív" határozatot az EP, mint amikor a héten arról döntött, kész jogi eljárást indítani az Európai Bizottság ellen, ha a brüsszeli végrehajtó testület tovább késlekedik az uniós...

Magyarország nem akar Kelet-Nyugat hidegháborút

Magyarország nem akar Kelet-Nyugat hidegháborút Magyarország a NATO elkötelezett és szolidáris tagjaként nem akar új hidegháborút, nem akar új ellenségeskedést sem Kelet és Nyugat között - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben, a NATO-tagországok kétnapos külügyminiszteri ülésének szünetében. Magyar újságíróknak nyilatkozva Szijjártó Péter úgy fogalmazott: "mi Közép-Európában élünk, megértettük a történelem leckéit, és pontosan tudjuk, hogy a nyugalom, a béke, a kulturált együttműködés, valamint a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd jó a közép-európaiaknak". Magyarország nem...

Felfüggesztik az AstraZeneca-vakcina alkalmazását Németországban

Felfüggesztik az AstraZeneca-vakcina alkalmazását Németországban Elővigyázatosságból felfüggesztik az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen védő AstraZeneca-féle vakcina alkalmazását Németországban, miután jelentések érkeztek az agyi vénákban fellépő vérrögképződésről - jelentette be hétfőn Berlinben a német szövetségi egészségügyi miniszter.     Jens Spahn elmondta, hogy a felfüggesztésről az oltóanyagokért felelős szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich intézet (Paul Ehrlich Institut, Bundesinstitut für Impfstoffe und biomedizinische Arzneimittel - PEI) hétfőn kiadott ajánlására döntöttek. Az oltás beadása és az agyi vénákban...

Elismerték, hogy hibáztak...

Elismerték, hogy hibáztak az uniós vakcinabeszerzésben Történtek hibák az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyag beszerzésében, "Brüsszelben és a tagországokban...

Termetes krokodilt találtak...

Mintegy három méteres nílusi krokodilt találtak a tűzoltók pénteken reggel egy észak-morvaországi településen, amikor egy kerti házikóban keletkezett tűzhez hívták ki őket - közölte Lucie...

Világszerte egyre több iker...

Minden eddiginél több iker születik világszerte: évente mintegy 1,6 millióan, minden 42. gyerek ikerként jön világra.     A gyerekvállalás későbbre tolódása és a...

Krokodil nyelt le egy...

Krokodil nyelt le egy nyolcéves kisfiút Indonéziában, Borneó szigetén - adta hírül pénteken a The Sydney News Today online kiadása.     A kisfiú és öccse szerdán Kalimantan...

Visszaállítják a 14 napos...

Visszaállítják a koronavírus-járvány miatti 14 napos karanténkötelezettséget Horvátországban - közölte Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója a válságstáb...

Harmadával nőtt a...

Harminc százalékkal nőtt a hét első három napján Horvátországban a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma a múlt hét ugyanezen időszakához képest - mondta Krunoslav Capak, a horvát...

Ha ezekben a munkakörökben dolgozik, ne csodálkozzon, ha iszik

Ha ezekben a munkakörökben dolgozik, ne csodálkozzon, ha iszik Brit kutatók összefüggést találtak bizonyos szakmák, munkakörök és az erős alkoholfogyasztás nagyobb valószínűsége között.     A kapcsolatot a 40-69 éves korosztályban mutatták ki a BMC Public Health című szaklap friss számában megjelent tanulmány készítői. A Liverpooli Egyetem kutatói azt találták, hogy az ipari és építőipari szakmunkák esetében a legvalószínűbb az összefüggés az erős alkoholfogyasztással, a diplomás foglalkozások - többek között orvos, tanár - esetében kevésbé valószínű a kapcsolat. Az Egyesült Királyságban a kocsmárosok és vendéglősök, a...

Több városban oltópontokat jelöltek ki Horvátországban

Több városban oltópontokat jelöltek ki Horvátországban Több városban is oltópontokat jelöltek ki Horvátországban a 65 évesnél idősebbek és krónikus betegek beoltására - írta vasárnap a helyi sajtó.     Eddig csak a kórházakban és a háziorvosi rendelőkben adhatták be az oltást, de miután egyre több vakcina érkezik az országba, több városban vásár- és sportcsarnokokban alakítanak ki oltópontokat, hogy felgyorsítsák az oltási kampányt. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) azt közölte, hogy csütörtökön 33 ezer adag AstraZeneca-oltóanyag érkezett az országba, a jövő héten pedig újabb 52 ezret várnak. Zágráb ebből az...

Nem elég a bajunk - Újabb vírustól kell tartanunk?

Nem elég a bajunk - Újabb vírustól kell tartanunk? Hét emberre átterjedt Dél-Oroszországban az A(H5N8) típusú új madárinfluenza - jelentette ki Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője szombati moszkvai sajtótájékoztatóján.    Popova szerint ez volt az első bizonyított eset, hogy az A(H5N8) emberre terjedt át. A vírus genetikai anyagát a Roszpotrebnadzorhoz tartozó novoszibirszki Vektor Központ mutatta ki egy olyan baromfitelep alkalmazottjainál, ahol 2020 decemberében madárinfluenzát észleltek.Az orosz tisztifőorvos szerint  az orosz hatóságok azonnal és rövid...