Visszavágott a Munkás, legyőzte a Dunaújvárost, s már harmadik a tabellán

Visszavágott a Munkás, legyőzte a Dunaújvárost, s már harmadik a tabellán Begyűjtötte a három bajnoki pontot a PMFC szombaton délután a Dunaújváros ellenében, ezzel visszavágtak ellenfelüknek az ősszel elszenvedett vereségükért. Kónya Dávid remekelt, három gól szerzett.   A PMFC a mérkőzést megelőzően a negyedik helyet foglalta el a bajnoki tabellán az z NB III Közép-csoportjában, míg szombati riválisuk, a Dunaújváros PASE közvetlenül előtte tanyázott.A két csapat az idei szezonban egyszer már találkozott egymással, ősszel Dunaújvárosban 3-1-re nyertek a hazaiak.A piros-feketék azonban szombaton győzni tudtak, így ismét felkapaszkodtak a...

Ha legyűri a Dunaújvárost, felléphet a tabella harmadik fokára a PMFC

Ha legyűri a Dunaújvárost, felléphet a tabella harmadik fokára a PMFC Az NB III Közép-csoport 22. fordulójában a tabella negyedik fokán álló PMFC a közvetlenül előtte tanyázó riválisát, a Dunaújváros PASE labdarúgócsapatát fogadja szombaton 14:30-kor. A piros-feketék győzelmük esetén ismét felkapaszkodhatnak a dobogóra, ám ehhez mindhárom pontot itthon kell tartani a Fejér megyei gárdával szemben.   A Dobos Barna vezette dunaújvárosiak az idei szezon során tizenháromszor arattak győzelmet, négyszer végeztek döntetlenre, illetve ugyanennyiszer kaptak ki. Negyvenöt rúgott góljukra mindössze huszonkettő alkalommal érkezett válasz. A pontjaik...

Kétszázötven táncos lép parkettre a Fordanban

Kétszázötven táncos lép parkettre a Fordanban A Pécsi Fordan Táncklub tavaszi idényének második rendezvénye lesz a hétvégén a Fordan Tánccentrumban. A szombati versenyen nagyrészt a klub második és harmadik vonala fog versenyezni.  Az IX. Fordan Tánccentrum Kupán több, mint 250 fashion dance és rock 'n' roll táncos lép parkettára. a pécsieken kívül versenyeznek bólyi, szajki, szederkényi, pécsváradi és mohácsi fiatalok is.Táncos otthonukat 14 órakor nyitják a rendezők, hiszen 15 órakor kerül megrendezésre a Fashion Dance Minősítő Verseny. Ezen a megmérettetésen a klub nem túl régen beiratkozott táncosai fognak...

Ingyen mehetnek a...

Ingyen mehetnek a PMFC-meccsre a hölgyek A PMFC hétvégén sem feledkezik meg a hölgyekről, ingyen nézhetik meg a szombati mérkőzést a Dunaújváros ellen.  A klub...

Újra Kollár Lajos...

Újra Kollár Lajos professzort jelölték a Magyar Vitorlás Szövetség elnökének A jelenlegi vezető, Kollár Lajos az egyetlen jelölt a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöki posztjára.  Az MVSZ...

Az oroszokkal játszik...

Az oroszokkal játszik felkészülési meccset a fociválogatott Június 5-én az Oroszország elleni felkészülési mérkőzésen szerepel legközelebb hazai közönség előtt a magyar...

A pécsi Kersics Dávid...

A pécsi Kersics Dávid bizonyult a legjobb dzsúdósnak a lánglovagok között Makón rendezték meg a napokban a Belügyminisztérium Országos Dzsúdó Bajnokságát, ahol Kersics Dávid tűzoltó törzsőrmester a...

Ezekre figyeljen...

Ezekre figyeljen Portugáliában, ha a meccsre utazik A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata a Portugália-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtező...

Bronzérmesek lettek a...

Bronzérmesek lettek a Rátgéber Akadémia lányai A Rátgéber Akadémia kadett leány csapata 52-62-re legyőzte a bosnyák Livno együttesét az Adria Liga harmadik helyért...

Rangadó vár a PMFC csapatára szombaton

Rangadó vár a PMFC csapatára szombaton Szombaton, az NB III Közép-csoport 21. fordulójában kőkemény bajnoki mérkőzés vár a dobogó harmadik helyén álló PMFC-re. Márton Gábor tanítványai március negyedikén, 14:30-tól a listavezető Szigetszentmiklós vendégeként lépnek pályára, méghozzá a Pest megyeiek átmeneti otthonában, Dunaharasztin. A hétvégi lesz a két fél hatodik egymás elleni összecsapása, miután a két klubcsapat korábban az NB II Nyugati-csoport 2009/10-es, illetve a 2010/11-es szezonjában, legutóbb pedig az NB III-ban már találkozott egymással. Az összesített mérleg három győzelem és két vereség, de a gólokat...

NB I: 539 nap után újra Újpesten játszik a két ősi rivális

NB I: 539 nap után újra Újpesten játszik a két ősi rivális A labdarúgó OTP Bank Liga szombati 22. fordulójának csúcsrangadóján találkozik egymással a két ősi rivális, az Újpest és a Ferencváros. A lila-fehérek 539 nap után fogadhatják újra otthonukban a Ferencvárost, a Szusza Ferenc Stadion felújítása miatt ugyanis hosszabb időre albérletbe kényszerültek. A két fővárosi csapat bajnoki mérkőzésen 221. alkalommal mérkőzik meg, s a zöld-fehérek jubileum előtt állnak, hiszen 99 sikernél járnak, míg az újpestiek eddig 62 alkalommal győztek, emellett 59-szer - ahogyan a legutóbbi 3-3 alkalmával is - döntetlen született.A derbi mellett egy másik...

Négyes döntőt játszik hétvégén a Rátgéber Akadémia

Négyes döntőt játszik hétvégén a Rátgéber Akadémia A Rátgéber Akadémia kadett leány csapata március 4-5-én részt vesz az Adria Liga négyes döntőjén Zágrábban. A Final Fourba a pécsieken kívül egy horvát, egy bosnyák és egy szlovén csapat került.  A Rátgéber Akadémia kadett leány csapata 8 mérkőzésből 7 győzelemmel jutott a legjobb négy csapat közé az Adria Ligában. A négyes döntőt Zágrábban rendezik március 4-5-e között a horvát Tresnjevka 2009, a szlovén Triglav, a bosnyák Livno és a Rátgéber Akadémia részvételével.Az Adria Liga statisztikáit böngészve is kiderül, a pécsi lányok kitettek magukért a rangos nemzetközi...

Változott a terv: már most...

Változott a terv: már most vasárnap, jégmotorshow-val zár a műjégpálya Az évszakhoz képest meleg, emellett esős, szeles idő miatt módosítani kellett a pécsi Műjégpálya idénybeli utolsó napjainak...

Megyei bajnokok lettek a...

Megyei bajnokok lettek a PVSK ifjú futsalosai A PVSK 13-as korosztályú labdarúgói nyerték a Megyei Futsal Bajnokság döntőjét Szigetváron.  Az egész télen át tartó...

Jön a tavasz! Még két hétig...

Jön a tavasz! Még két hétig korizhatunk ebben a szezonban a pécsi jégpályán Ezen a héten már csak módosított nyitva tartással üzemel a pécsi műjégpálya, jövő vasárnap pedig bezárja kapuit erre a...

Nem volt könnyű dolga a...

Nem volt könnyű dolga a PMFC-nek, végül egy öngól döntött a javukra Természetesen győzelemre készült mindenki az első tavaszi hazai bajnokin, s a csapat végül be is gyűjtötte a három pontot - de...

A Méhkerék gárdáját fogadja...

A Méhkerék gárdáját fogadja ma délután a Munkás a Stadion utcában A Márton Gábor vezette piros-feketék - a labdarúgó NB III Közép-csoport 20. fordulójában - 2017-ben először hazai környezetben...

Ha nehezen is, de...

Ha nehezen is, de megtalálták helyüket Pécsett a csörgőlabdások, aztán jött a bajnoki cím Kitartó keresés eredményeképpen találtak edzőhelyszínt Pécsett a csörgőlabdások. Az országos második ligában bajnoki címig...

Bernd Storck a német futball nagykövete lehet

Bernd Storck a német futball nagykövete lehet A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, Bernd Storckot a német futball nagykövetének jelölték.  A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint a szakvezető az erről szóló oklevelet pénteken vette át Telkiben. A 2012-ben alapított és azóta évente odaítélt elismerést azok a német szakemberek kapják meg, akik külföldön dolgoznak, és amellett, hogy kimagasló eredményeket érnek el, viselkedésükkel, példamutatásukkal jó hírét viszik Németországnak, továbbá erősítik a német futball hagyományait. Idén három szakember esélyes a címre: Storck mellett az...

Ezúttal túl messze ment a sztárcsapat: a komlói serdülőket bírálta a Balatonfüred

Ezúttal túl messze ment a sztárcsapat: a komlói serdülőket bírálta a Balatonfüred Igencsak forr a levegő a komlói és a balatonfüredi férfi kézilabdaklub között: az adok-kapok a serdülők meccse miatt indult. A felnőttek szombaton a pályán vághatnak vissza ellenfelüknek.  Csütörtökön a kiemelt serdülőbajnokság 19. fordulóját játszották a komlóiak Balatonfüreden. A mérkőzést megelőzően Facebook-oldalukon már kötelező győzelemről beszéltek a hazaiak, akik hibátlanul vezetik a tabellát, szemben a komlóiakkal, akik a tizedik helyről várhatták a találkozót. A mérkőzésen végül érvényesült a papírforma, tizenkettővel nyert a Balatonfüred, ám a kommunikációjuk némi...

Katonának készült, ezért kezdett el futni Fazekas Milán, aki már olimpikont is legyőzött

Katonának készült, ezért kezdett el futni Fazekas Milán, aki már olimpikont is legyőzött Remek eredménnyel térhetett haza egy rangos budapesti versenyről Fazekas Milán, a Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt. atlétája, aki egy olimpikont is maga mögé utasított. A hosszútávfutó munkatársunknak úgy nyilatkozott, ez a megmérettetés számára egy kisebb csodával ért fel. A versenysport mellett a tanítás és az önfejlesztés is fontos számára. Viszonylag későn, tizennyolc éves korában kezdett versenyszerűen futni Fazekas Milán. Előtte katonának készült, ezért kezdte el róni a kilométereket, majd szép lassan „szerelmes lett" a sportba. - Kamaszként nem gondoltam volna,...