Sulyok Tamás: a hazát szolgálni a legnagyobb megtiszteltetés
A hazát, a nemzetet szolgálni a legnagyobb megtiszteltetés - jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap a Sándor-palota előtt megtartott, ünnepélyes beiktatásán mondott beszédében. Az államfő felidézte: "nem terveztem ezzel a szolgálattal, nem készültem erre a feladatra", de ha a sors váratlan helyzetek elé állít és szolgálatra hív, az elől nem szabad kitérni. "Esküm szentesíti hazámhoz fűződő hűségemet és elkötelezettségemet" - fogalmazott, hozzátéve: a jogállamiság garanciáját nyújtó alaptörvény érvényesülése mellett mindig is kiállt. Sulyok Tamás...Cukorbetegség: a kormány és a civilek együtt segítenek
A cukorbetegeket képviselő civil szervezetekkel együttműködve dolgozza ki a kormány a nemzeti diabéteszstratégiát - közölte a miniszterelnök főtanácsadója a közösségi oldalán vasárnap közzétett videónyilatkozatában. Nyitrai Zsolt emlékeztetett: több mint 1 millió 200 ezer cukorbeteg él Magyarországon. Az eddigi együttműködés részeként már megreformálták a közétkeztetést, és speciális felügyelet biztosítanak a nevelési-oktatási intézményekben a cukorbeteg gyermekeknek, akik után "emelt összegű családi pótlék jár, és nyáron szinte ingyen tudnak táborozni" - mondta. A...Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e!
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 10. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok:28 (huszonnyolc)54 (ötvennégy)68 (hatvannyolc)71 (hetvenegy)77 (hetvenhét)Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt.4 találatos szelvény 26 darab, nyereményük egyenként 1 953 795 forint;3 találatos szelvény 2282 darab, nyereményük egyenként 23 430 forint;2 találatos szelvény 66 687 darab, nyereményük egyenként 3085 forint.Joker: 734321Felhős, de igen enyhe idő...
Éjszaka sok lesz felettünk a felhő, emellett helyenként párássá válhat a levegő, illetve foltokban köd is képződhet....Roppant kelendők a...
Az új tarifa- és kedvezményrendszer első hetében több mint háromszázezret váltottak a vármegye- és országbérletekből, és több...Lángol egy visegrádi hotel,...
Teljes terjedelmében ég a visegrádi Hotel Silvanus felső szintje, a vendégek elhagyták a hotelt - közölte a Pest vármegyei...Sajnos csak átmenetileg...
Az átlagosnál melegebb időjárásban a vegetáció 3-4 héttel fejlettebb az ilyenkor szokásosnál, de a következő hetekben még...A felhők között a napot is...
Estétől a legtöbb helyen átmenetileg jelentősebben csökken a felhőzet. Párássá válhat a levegő, foltokban köd is...Felmentette a bíróság az...
A több emberen, hivatalos személy ellen elkövetett emberölés kísérlete alól felmentette, és kényszergyógykezelését rendelte el...Kiszámolták, hogy alakult az infláció februárban
2024. februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Januárhoz viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek az árak, a járműüzemanyagok 6,7 százalékkal drágultak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 2023. februárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 2,2 százalékkal nőtt, ezen belül leginkább a cukoré (32,8 százalék), a csokoládéé és a kakaóé (14,4 százalék), az alkoholmentes üdítőitaloké (12,7 százalék), a büféáruké (12,2 százalék), valamint a sertéshúsé (9,4 százalék). A termékcsoporton...Nézze meg, milyen lesz az idő hétvégén!
Változékony idő várható a hétvégén: pénteken megszűnik a csapadék, majd vasárnap, a nap második felében ismét többfelé ered el az eső. Pénteken és szombaton hajnalban még gyenge fagyra kell készülni, de napközben egyre melegebb idő várható, a hét utolsó napján napközben már 13-19 Celsius-fok közötti csúcsértékekre kell készülni, de északkeleten hidegebb lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből. Pénteken napközben lassanként, délutántól, estétől gyorsabb ütemben szakadozik, gomolyosodik, majd csökken a felhőzet, de kora estig helyenként még lehet...Elviheti az átmeneti lehűlés a csonthéjasok termését
Az enyhe február miatt minden gyümölcstermő növény rügyezni kezdett, de a lehűlés veszélyes lehet, különösen a csonthéjasokat fenyegetik a visszatérő hajnali fagyok - olvasható az Agrofórum csütörtöki hírlevelében. Az elemzés szerint jelentősen növeli a fagykárok esélyét, hogy belföldön a sárgabarack mindenütt virágzás előtt áll, a körte és a birs szintén előrébb tart, mint ilyenkor szokott. A korábbi hónapokban nem volt olyan hideg, ami veszélyeztette volna a növénytermesztés eredményeit, emiatt viszont jobban átteleltek a kártevők. Aszály jelenleg nem fenyeget, de a...Újabb három kuvasz áll...
Az Agrárminisztérium támogatásával hetedik alkalommal vehetett át kuvaszkölyköket az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) a...Visszaesik a hőmérséklet,...
Éjjel kelet felől növekszik a felhőzet, csütörtökön már jellemzően erősen felhős lesz az ég, inkább csak rövidebb időszakokra...A korábban jelzettnél...
Több felhőre kell számítani, emiatt várhatóan a korábbinál jelzettnél kisebb területen lesz fagy - írta a HungaroMet Zrt. a...Lecsuktak egy fiúkkal...
Elrendelte a Székesfehérvári Járásbíróság a Bicskei Járási Ügyészség indítványára annak a férfinak a letartóztatását, aki a...Óriásit zuhant a...
A 2021-es felhasználásnál 2,5 milliárd köbméterrel kevesebb gázt fogyasztott Magyarország tavaly - közölte az MTI-vel az...Ütközőn utazott egy ember...
A Mávinform közleménye szerint a Budapestről Kassára tartó Hernád InterCity utolsó kocsijának hátsó ütközőjére feltehetően...Hűvös éj után napsütésre is számíthatunk szerdán
Hajnalra képződhetnek pára- és ködfoltok, de ezek is hamar feloszlanak a holnap délelőtt folyamán. Szerdán csak helyenként fordulhat elő záporeső. Az északias szél ma a Dunántúlon, szerdán pedig a nyugati és keleti harmadban élénkül meg, amit helyenként erős lökések kísérhetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 0 és +5 fok között várható, ennél pár fokkal enyhébb idő a szeles északkeleti vidékeken, hidegebb a fagyzugokban lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 12 és 17 fok között valószínű.Lehűlésre és fagyveszélyre figyelmeztet a meteorológia
Átmeneti lehűlésre és fagyveszélyre figyelmeztetett a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden. Azt írták: szerdától a közép-európai térség, így a Kárpát-medence is fokozatosan az északi anticiklon déli peremére kerül, ennek eredményeként a hét közepén északi, északkeleti áramlással több fokkal hűvösebb levegő áramlik a térség fölé. Hozzátették: a mostani hőmérsékleti értékekhez képest a hét közepére nagyjából 6-8 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet, és így a sokévi átlagnak megfelelő szintre csökken. A hét második felében, kiemelten pénteken és szombaton...Záporok, zivatarok zavarhatják a napsütést kedden
Éjszaka az ország nagyobb részén gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, de nagyjából a Zala megye - Északi-középhegység vonalban lehetnek erősebben felhős tájak is. Csapadék reggelig nem valószínű. Hajnalban foltokban köd képződhet. Kedden a változó mennyiségű gomolyfelhőzet mellett többórás napsütésben bízhatunk, és helyenként már előfordulhat zápor, illetve egy-egy zivatar. Ezekre legnagyobb esély elsősorban az Északi-középhegységben van, másodsorban pedig az Alpokalján és a déli, délkeleti tájakon. Ma a déli szél főként az Alföldön, holnap már az északi,...A rovat további témái
- Egyre több helyen kap lángra a tarló, a nádas
- Mintegy 94 ezer egészségügyi dolgozó bére emelkedett
- Harminckét határsértővel szemben intézkedtek hétvégén
- Hűvösebb, felhősebb és szelesebb lesz az idő az előttünk álló héten
- Meghoztuk a hatos lottó friss és ropogós nyerőszámait
- Ismét megdőlt a hajnali országos melegrekord
« Előző
945 | 972 | 999 | 1026 | 1053 | 1080 | 1107 | 1134 | 1161 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Borult, párás időre kell készülni...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...