Nézőpont Intézet: Gyurcsányék elbukhatják a fővárost

Nézőpont Intézet: Gyurcsányék elbukhatják a fővárost Vitézy Dávidra a budapesti szavazók 52 százaléka, míg Karácsony Gergelyre a fővárosiak mindössze 45 százaléka szavazna a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján.  Az MTI-nek szombaton reggel megküldött közleményében az intézet azt írta, Szentkirályi Alexandra visszalépését követően többen vélik úgy, hogy Karácsony Gergely vasárnap veszíteni fog (46 százalék), mint akik szerint meg fogja nyerni (42 százalék) a választást. Felidézték, Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje péntek reggel jelentette be, hogy csak a Fidesz fővárosi...

Kánikula lesz szombaton, de még nem igazi strandidő

Kánikula lesz szombaton, de még nem igazi strandidő Szombat reggelig intenzívebb gomolyfelhő-képződésre lehet számítani, melyekből időnként nyugatról keleti irányba mozgó felhőtömbök állhatnak össze szórványosan okozva záporokat, zivatarokat az országban.   Hajnalban nyugat felől újabb hullámban érkezhetnek záporok, zivatarok, melyek a reggeli órákban hagyják el kelet felé az országot. Szombaton napközben sok napsütés valószínű a gomolyfelhők mellett és az ország délnyugati felén is kevés helyen valószínű csapadék. Délutántól nyugat felől viszont ismét intenzívebbé válik a gomoly-felhőképződés és ismét egyre többfelé...

Már a Duna teljes magyarországi szakaszán zajlik az árvízi védekezés

Már a Duna teljes magyarországi szakaszán zajlik az árvízi védekezés Már a teljes hazai Duna-szakaszon érezteti hatását az árhullám, a magyarországi folyószakaszokon több mint 600 kilométer hosszan védekeznek - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken.     Tájékoztatásuk szerint a nagybajcsi tetőzést követően a vártnál ugyan lassabban, de apadásnak indult a Duna a szigetközi szakaszon. A hullámtérben a dús aljnövényzet továbbra is lassítja a víz átfolyását, hiszen az elöntött, növényzettel borított ártérről most lassabban jut vissza a víz a mederbe. Ennek hatására Budapesten szombat délelőtt várható a tetőzés az alsó...

A benzin 16, a dízel 2...

A benzin 16, a dízel 2 forinttal olcsóbb, mint a szomszédoknál Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 594 forint volt,...

Vasárnap esélyt kapunk a...

Vasárnap esélyt kapunk a háború megállítására, most kell cselekednünk, véli Orbán Viktor Minden nap fogy a remény az orosz-ukrán háború megállítására, de az európai parlamenti választáson még kapunk egy esélyt erre...

Jön a kánikula, harminc...

Jön a kánikula, harminc foknál is melegebb lehet Reggelig inkább csak északon, északnyugaton helyenként, pénteken már többfelé számíthatunk záporra, zivatarra, a zivatarokat...

Kiakadtak a magyar...

Olcsó külföldi étkezési tojások jelentek meg a Penny Market magyarországi bolthálózatában, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint az üzletlánc lépése alkalmas...

Orbán Viktor a hídavatáson:...

Orbán Viktor a hídavatáson: a következő Duna-híd Mohácson fog megépülni! A miniszterelnök a Kalocsa-Paks Duna-híd átadó ünnepségén mondott beszédet. Komoly munka vár ránk a következő napokban és...

Itt a nyár, harminc fok is...

Itt a nyár, harminc fok is lehet csütörtökön Éjszaka csökken a felhőzet, lecseng a csapadék-tevékenység, a legtöbb helyen kiderül az ég.     Párássá...

Már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban

Már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban Már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság területéről további 60 vízügyes indult útnak a dunai védekezéshez a Szigetközbe, ahol így már több mint száz tiszai szakember is segíti a 24 órás figyelőszolgálatot - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel.     Közleményükben azt írták, Budapesten szombatra virradóan tetőzik majd a Duna a rakpart szintjét némileg meghaladó, az elsőfokú árvízvédelmi szint feletti vízállással. A vízügyi szakemberek a legfrissebb adatok alapján Nagybajcsnál...

Javul az idő, nyárias meleg lesz szerdán

Javul az idő, nyárias meleg lesz szerdán Éjszaka a csapadék mindenütt, legkésőbb az északkeleti tájakon is megszűnik, nagy területen kiderül az ég. Párássá válik a levegő, foltokban köd képződik.  Szerdán sok napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből szórványosan alakul ki zápor, zivatar, amelyeket felhőszakadás-szerű csapadékhullás is kísérhet. Estére a gomolyfelhők feloszlanak, a csapadék megszűnik. A szél elsősorban zivatarok környezetében lesz erős vagy viharos. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 14 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 24 és 28 fok...

Orbán Viktor: június 4. a magyar nemzet elleni gyilkossági kísérlet napja

Orbán Viktor: június 4. a magyar nemzet elleni gyilkossági kísérlet napja Száznégy évvel ezelőtt kegyetlen, irgalmatlan, igazságtalan diktátumot kaptunk a nyakunkba, június 4., a magyar nemzet elleni gyilkossági kísérlet napja - emlékezett a felújított geszti Tisza-kastély keddi ünnepélyes átadásán Orbán Viktor miniszterelnök.   A nemzeti összetartozás napján, egy újabb háború fenyegető árnyékában bátran mondhatjuk: ma itt, Geszten összesűrűsödik a történelem - mondta. Felidézte: a nemzet százegynéhány éve egy pusztító háború következtében elvesztette országa kétharmadát és népének harmada idegen határok mögé került, mégsem a beletörődést és...

Szerdáig mindenhova...

Szerdáig mindenhova megérkeznek a szavazólapok Szerdáig szállítja ki a június 9-ei választás szavazólapjait, jegyzőkönyveit és szavazási kellékeit az ANY Biztonsági Nyomda -...

Borúra derű: elvonulnak a...

Borúra derű: elvonulnak a felhők, napsütés is várható Kedden a legtöbb helyen felhősen indul a reggel, ám idővel szakadozik, gomolyosodik a felhőzet és általában több órára kisüt a...

Idén is elindítja a kormány...

Idén is elindítja a kormány a Nyári diákmunka programot A kormány 2010 óta a teljes foglalkoztatottság elérésén és a munkaalapú gazdaság kiépítésén dolgozik, így a...

Négy határsértőt...

Négy határsértőt tartóztattak fel a hétvégén Négy határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn...

Záporral és zivatarral...

Záporral és zivatarral indul az előttünk álló hét, aztán nagy változás jön A jövő hét első napjaiban még többfelé kell záporra, zivatarra és akár jelentős mennyiségű esőre számítani, de szerdától...

Telitalálat a hatos lottón!...

Telitalálat a hatos lottón! Új milliárdos született A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 22. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...

Dömötör Csaba: dübörög a békevágy hangja

Dömötör Csaba: dübörög a békevágy hangja A szombati Békemenet a legnagyobb háború elleni közösségi kiállás volt az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta, és ez annak a bizonyítéka, hogy hiába is próbálják, nem lehet elfojtani a békevágy hangját, amely egyre nagyobb hangerővel dübörög, és június 9-én lehet a leghangosabb - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Dömötör Csaba szavai szerint hónapok óta hallgatják a háborús kórust minden hullámhosszon, de "jövő vasárnap mi jövünk". Kiemelte, tűrték a nyomásgyakorlást, az uniós pénzek...

Dühítő: hatalmas károkat okoznak a rongálók

Dühítő: hatalmas károkat okoznak a rongálók Évente több mint 100 millió forint kárt okoznak a rongálók MÁV-Volán-csoport járműveiben - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága a vasúttársaság honlapján vasárnap. Azt írták: a MÁV-Start vonatain 2023-ban a jelzések szerint 157 lopást és rongálást követtek el, több mint 83 millió forintos kárt okozva. Az idei első negyedévben már több mint 30 lopásról van tudomása a vasúttársaságnak, az okozott kár 17 millió forint felett van, továbbá a bejelentett rongálások száma is 20 feletti, ami több mint 3,6 millió forint kárt jelent. Kiemelkedően nagy problémát okoznak a...

Jövő vasárnap dönthetünk a választásokon

Jövő vasárnap dönthetünk a választásokon Egy hét múlva, június 9-én tartják az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választását, továbbá a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, továbbá a nemzetiségi képviselők választását. Az önkormányzati, a nemzetiségi és az EP-választáson kis mértékben eltérő a szavazásra jogosultak köre, csak az EP-választáson lehetséges a külképviseleti és a levélben történő szavazás, és az átjelentkezés szabályai sem egyeznek a három választás esetében. Az EP magyar tagjainak választásán választójoga van mintegy 7,67 millió, Magyarország területén lakóhellyel rendelkező nagykorú...