Az egyetemisták szerint alacsony az állami nyugdíj

Az egyetemisták döntő többsége úgy véli, hogy az állami nyugdíj nem lesz elegendő a tisztes megélhetéshez, nagy részük már tervezi, hogy gyűjteni fog majdani nyugdíja kiegészítésére - közölte a 300 fős mintán végzett felmérése eredményét a CIG Pannónia Életbiztosító. A biztosító kutatásából az derül ki, hogy az egyetemisták többsége nincs tisztában a mai nyugdíjak összegével. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai szerint 113 ezer forint az átlagnyugdíj, a megkérdezett egyetemisták azonban áltagosan csak 81 ezer forintra becsülik azt. A legtöbben (42 százalék) úgy...

A bűvös vadász újratöltve - egyetemisták együttműködésével

A bűvös vadász újratöltve - egyetemisták együttműködésével Újszerű rendezői koncepcióval, modern látványelemekkel, végzős egyetemisták előadásában állítják színpadra hamarosan Carl Maria von Weber: A bűvös vadász című operáját a PTE Művészeti Karának szervezésében. A darab már az 1820-as években is nagy sikert aratott, közel 200 év elteltével idén a pécsi operaénekes hallgatók diploma-előadása lesz. Az előadás egyediségét az adja, hogy ritkán tapasztalható széleskörű egyetemi összefogás keretében valósul meg. Közreműködik a Pécsi Egyetemi Kórus és a Pécsi Egyetemi Zenekar (PEZ) is, a produkció létrejöttének folyamatát a BTK kommunikáció...

Kurzust tart a Pécsi Balett a PTE Táncegyüttese számára

Kurzust tart a Pécsi Balett a PTE Táncegyüttese számára A Pécsi Balett és a Táncoló Egyetem Projekt együttműködésének részeként április 22-26. között a Pécsi Balett táncművészei balettmestereik vezetésével a Táncoló Egyetem legjobbjait klasszikus balett és modern tréningre, koreográfia betanulásra várják egy hétig napi 6 órában. A kurzus oktatói: Uhrik Dóra Kossuth-díjas, Liszt-díjas Érdemes művész, a Pécsi Balett alapító tagja, táncpedagógus, balettmester Czebe Tünde Harangozó-díjas művész, táncpedagógus, a Pécsi Balett szólistája, balettmestere Vincze Balázs Harangozó-díjas, Imre Zoltán-díjas művész, táncpedagógus, koreográfus, a...

Zeller Gyula marad, Berke...

Zeller Gyula marad, Berke Gyula és Tóth Kálmán lesznek az új rektorhelyettesek Lassan két hónap telt el a Pécsi Tudományegyetem legutóbbi rektorválasztása óta, a köztársasági elnök hivatalosan még nem...

Egyre kevesebben teszik le...

Az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központjának (OH NYAK) weblapján elérhető 2013-as nyelvvizsga-statisztikák szerint egyre kevesebben mennek el nyelvvizsgázni, és egyre...

Látványos kísérletek és...

Előadásokkal, bemutatókkal és kísérletekkel is várják az érdeklődőket a Tudományfesztiválon a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében április 24-én és 25-én.A Magyar Tudományos Akadémia (MTA)...

Külföldi szakemberekkel...

Április 22-24. között első alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Oktatási Hét a PTE Közgazdaságtudományi Karán. A rendezvény célja, hogy itthoni környezetben további nemzetközi...

Klinghammer: mindenkit...

Klinghammer: mindenkit felvesznek, aki kellő tudással bír A tudományegyetemek taroltak, a kisebb vidéki főiskolák a vesztesek. Több mint tízezerrel többen jelentkeztek az idén...

Mobilrobotot és kvadkoptert...

Mobilrobotot és kvadkoptert mutat be a PTE a Nemzeti Múzeumban Előadásokkal, bemutatókkal és kísérletekkel is várják az érdeklődőket a Tudományfesztiválon a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében...

A tavaszi szünetben hosszabban tart nyitva a PTE botanikus kertje

A tavaszi szünetben hosszabban tart nyitva a PTE botanikus kertje A Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertje a tavaszi szünetre való tekintettel meghosszabbított nyitva tartással várja a látogatókat: április 17-én csütörtökön, és 18-án pénteken 7-17 óráig tartanak nyitva. Sok mediterrán és trópusi dézsás növény az üvegházakból kiköltözött a szabadba. Egyre több növény virágzik, teremnek a citrusok, a kávécserjék, és még sok érdekes növény. A kaktuszok virágzása is elkezdődött.Az üvegházak nyitva tartása általában:Hétfőtől csütörtökig: 7-15 óráigPénteken 7-13 óráigCím: Ifjúság útja 6.A kert húsvétkor zárva tart!

Meseszép ajándékkal várják a kicsiket a PTE mesekampányában

Még ma és holnap is meseszép ajándékkal várják az érdeklődő kicsiket és nagyokat a belvárosi bevásárlóközpontban a Pécsi Tudományegyetem szervezői. A csodálatosan kialakított mesés díszletek között, interaktív játékos programokkal kiegészítve, szebbnél szebb mesék kerülnek felolvasásra. A PTE Táncegyüttes segítségével pedig a történetek néhány részlete táncban is megelevenedik. A műsor végén ráadásul még a nézők is táncra perdülhetnek a mesefigurákkal. A program során az alábbi mesék kerülnek előadásra:április 17. 15:30 óra- A kis hableány - A szépség és a szörnyetegáprilis 18....

Együttműködési szerződést kötött a Kúria és a PTE doktori iskolája

Együttműködési szerződést kötött a Kúria és a PTE doktori iskolája Együttműködési megállapodást írt alá Darák Péter, a Kúria elnöke és nyolc egyetem doktori iskolájának képviselője a legfelsőbb bírói fórum épületében szerdán - közölte a Kúria sajtótitkársága. Az együttműködési megállapodás célja gyakornoki rendszer kialakítása, hogy a Kúria szakmai tapasztalaton alapuló tudásbázisát megosszák a doktori iskolák hallgatóival, és egyúttal a Kúria bírái is tájékozódhassanak a hallgatók kutatási területeiről.Az elmélet és a gyakorlat kapcsolatának szorosabbá tétele nem csupán a jogászképzés színvonala, hanem a Kúria működése szempontjából is jelentős...

Az iparkamara a duális...

A felsőoktatásban is be kell vezetni a duális képzést azokon a területen, amelyek a reálgazdaság számára képeznek szakembereket - fejtette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és...

A Parkinson-kór és az...

A Parkinson-kór és az epilepszia kutatásának központja lesz az Egyetem A Parkinson-kór és az epilepszia világszínvonalú gyógyításának központja lehet Pécs. Nemzeti Agykutatási Program (NAP) néven...

Skandináviáról szóló tárlat...

Április 29-én, kedden kerül sor az Irány Észak! Epizódok Skandinávia történetéből című konferencia és a hozzá kapcsolódó Irány Észak! Skandinávia című kiállítás megnyitójára. Irány Észak!...

Vujity Tvrtko is tart...

Vujity Tvrtko is tart előadást az I. Pécsi Szakkollégiumi Napokon Április 16-17. között rendezik meg az I. Pécsi Szakkollégiumi Napokat a PTE hallgatói önkormányzatának rendezésében. A...

Mesés díszletek között...

A Pécsi Tudományegyetem Meseszép... jótékonysági kampánya utolsó állomásként az ÁRKÁD Pécs Bevásárlóközpontba érkezik, ahol a csodálatosan kialakított mesés díszletek között interaktív...

Csökken a hallgatók száma a...

Csökken a hallgatók száma a PTE-n, de egyre több külföldi tanul nálunk Negyedik helyen áll a hallgatói létszám alapján készült országos rangsorban a Pécsi Tudományegyetem. Az intézmény annak...

Per Aspera ad Astra - Új online folyóiratot indít a PTE

Per Aspera ad Astra címmel új művelődés- és egyetemtörténeti periodikát indít útjára a Pécsi Tudományegyetem. A folyóirat első számának bemutatójára április 16-án, 15.30-kor kerül sor a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban (Pécs, Universitas u. 2/a.). A vendégeket Prof. Dr. Bódis József rektor köszönti, majd Fischerné Dárdai Ágnes főszerkesztő mutatja be a jubileumi lapszámot. Az első szám letölthető anyaga - amelynek tematikája a Magy. kir. Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözésének 90. évfordulója kapcsán járja körül a pécsi egyetemi képzés történetének...

Jelentősen nőtt az érdeklődés a PTE Felnőttképzési Kara iránt

Jelentősen nőtt az érdeklődés a PTE Felnőttképzési Kara iránt A PTE FEEK első helyes jelentkezői létszáma 2014-ben 30%-kal növekedett. Az elmúlt napokban jelentette meg az Oktatási Hivatal a 2014. évi felvételi jelentkezési adatokat. Ezek alapján a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karára első helyen jelentkező hallgatók száma egy év alatt 30%-kal nőtt. A kar gazdálkodása stabil, a márciusi oktatási statisztikák alapján hallgatói létszáma nőtt. A kar az elmúlt másfél évben lényegében szakmailag is újrastrukturálódott, ennek eredményeképpen kialakult egy emberi erőforrás gazdálkodással kapcsolatos teljes...

Szobrot kapott a Pintér-kertben dr. Lehmann Antal természettudós

Szobrot kapott a Pintér-kertben dr. Lehmann Antal természettudós 2014. április 9-én - a Duna-Dráva Nemzeti Park alapításának 18. évfordulóján - 11 órakor avatták fel a pécsi Pintér-kert Arborétumban Dr. Lehmann Antal (1936-2010) szobrát. Dr. Lehmann Antal PhD. ny. egyetemi docens, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság volt igazgatója életét a természettudományi ismeretek megszerzésének és továbbadásának, az oktatásnak, nevelésnek, továbbá Dél-Dunántúlon a természet védelmével kapcsolatos gyakorlati természetvédelmi munka alapjai megteremtésének szentelte.A felavatott szobor Trischler Ferenc szobrászművész alkotása. Az eseményen avatóbeszédet...