Megint ablaktáblák törtek ki a Tudásközpontnál, újabb kordon épül
A Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont épületének déli homlokzatáról augusztus 5-én a reggeli órákban ismét széttört és lezuhant egy homlokzatburkoló üvegtábla, amely magával sodorta az alatta lévő üvegtáblát is. A káresemény kapcsán személyi sérülés, vagy egyéb anyagi kár nem keletkezett – írja szerda reggel kiadott közleményében Prekopcsák Tamás, a Pécsi Tudásközpont Kft. ügyvezetője. A közlemény az alábbiakban folytatódik. "A Pécsi Tudományegyetem, mint az épület egyik vagyonkezelője, a már korábban történt hasonló káresemények kapcsán, 2012 novemberében...Pattanásokat gyógyíthatnak marihuánával magyar kutatók
Az MTA Lendület programjának kutatói a Debreceni Egyetemen a pattanások ellenszerét felfedezték fel marihuánában. Nem csak a kamaszok és a kozmetikusok ismerik az egyik leggyakoribb bőrbetegséget, az aknét, amely kórosan fokozott faggyútermeléssel, gyulladással és a sejtek túlburjánzásával jellemezhető. Az MTA Lendület programjának kutatói a Debreceni Egyetemen a pattanások ellenszerét felfedezték fel marihuánában. A marihuána egyik, tudatmódosulást nem okozó hatóanyaga, a kannabidiol gyulladáscsökkentő, valamint a faggyútermelést és sejtnövekedést mérséklő hatását tárta fel...A pécsi bölcsészek is az Ördögkatlanba költöznek
Az idei Ördögkatlan Fesztiválon a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Bölcsészettudományi Kara is részt vesz, színes programsorozattal töltve meg a palkonyai Faluház udvarát, amely három napra Pécsi Bölcsész Udvarrá változik.A programok közt találunk filmvetítést, tudománynépszerűsítő beszélgetéseket, színházi előadásokat, slam poetry fellépést, gasztronómiai különlegességeket, valamint gyerekprogramokat. A szervezők célja, hogy pezsgő élettel töltsék meg a Pécsi Bölcsész Udvart. Az Ördögkatlan Fesztivál augusztus 5-9-ig tart Nagyharsányban, Kisharsányban, Palkonyán és Beremenden.Az ÁSZ több egyetemnél...
Az Állami Számvevőszék 2009-12 közötti időszakot és első lépcsőben nyolc felsőoktatási intézményt érintő vizsgálata...Augusztus 12-ig várja a...
Nem kell bánkódni, ha nem sikerült a felvételi: augusztus 12-ig még van lehetőség a pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzésekre jelentkezni. Jelentkezni egyetlen képzésre lehet,...Augusztus végén indulnak a...
A Diplomamentő program keretében várhatóan augusztus végén elindulnak az első képzések, amelyekre eddig mintegy 29 ezren jelentkeztek - közölte az MTI érdeklődésére Pákozdi Szabolcs, a...Magyar bajnok lett a...
A Pécsi Tudományegyetem Tehetségköveteinek tagja, a Természettudományi Kar hallgatója, Financsek Gábor 50 méteres mellúszásban...A dékán szerint "egyre...
Nemrég megjelent interjúnkban Bódis József rektor szerint a felsőoktatásban tapasztalható változások érzékenyen érinthetik a...A PTE-n tanul szeptembertől...
A ponthúzás óta hivatalosan is a PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának hallgatója Katona Gitta (a képen...Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat - VIDEÓ!
A www.felvi.hu oldalon közzétett adatok alapján - államilag támogatott képzésben - az egyik legmagasabb pontszám, minimum 465, az alkalmazott közgazdaságtan szakra, gazdaságelemzési képzésre és nemzetközi tanulmányok szakra kellett. Ez a szám egyébként már korábban ismert volt, mert mindhárom szak része annak a 16-nak, amelyen már korábban központilag meghatározták a ponthatárokat. A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMEN KIHIRDETETT PONTHATÁROKAT IDE KATTINTVA NÉZHETI MEG. Egyes tanárszakokra azonban - mint most kiderült - még ennél is több pont kellett, csakúgy, mint például a Budapesti...Hétfőtől lehet jelentkezni az egyetemek kancellári posztjaira
Az Emmi kezdeményezte a kormánynál az intézményeknek járó, összesen 2,5 milliárd forintos tavalyi maradványok kifizetését is - írja a Magyar Nemzet. Hétfőtől lehet pályázni az egyetemi és főiskolai kancellári posztokra - írja a Magyar Nemzet. A felsőoktatásért felelős államtitkárság közlése szerint nyilvános pályázat keretében választják ki a kancellárokat, a jogszabályi előírásoknak maximálisan megfelelve. Ilyen megbízást az kaphat, aki felsőoktatási intézményben, gazdasági társaságban, központi vagy területi közigazgatásban hároméves vezetői gyakorlattal és felsőfokú...Este Pont Ott Parti a téren: ma hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási ponthatárokat
Várhatóan ma este 20 órától hozzák nyilvánosságra a szeptemberben induló felsőoktatási képzések ponthatárait, amelyek a hivatalos kihirdetést követően leghamarabb a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetőek. Pécsett este hatkor kezdődik a Pont Ott Parti a Széchenyi téren. Az Oktatási Hivatal és az Educatio kft. tájékoztatása szerint ahogy eddig is, a ponthatárokat egyebek között a felvételizők számának, az intézmények kapacitásainak, valamint a jelentkezők eredményeinek figyelembevételével határozzák meg. A besorolási döntést, amely tartalmazza, hogy kit hová vettek fel a...Várják Pécsre a leendő...
A Pécsi Tudományegyetem ÁOK Gyógyszerésztudományi Szakja várja azon diplomás gyógyszerész kollégák jelentkezését, akik szakgyógyszerészi képesítést kívánnak megszerezni a Pécsett...A falvak létjogosultságát...
A falvak életben tartásának fontosságát hangsúlyozta az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EESC) volt elnöke kedden...Kezdődik a magyar nyelv és...
A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Nemzetközi Oktatási Központja (PTE ÁOK NOK) idén szervezi 15. jubileumi „Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem"...A PTE is képviselteti magát...
Hétfőn kezdődik és egy hétig tart a 25. Nemzetközi Ökumenikus Szabadegyetem Nyíregyházán. Az érdeklődők a megosztás témája köré épülő pszichológiai, politológiai és teológiai előadásokon,...Pont Ott Parti: a Széchenyi...
A Pécsi Tudományegyetem és Pécs Megyei Jogú Város együttműködésében a hagyományokhoz híven július 24-én 18.00-23.00 óra között...Hat magyar egyetem, köztük...
Az ELTE, a Semmelweis Egyetem, a debreceni és a szegedi egyetem, a BME és a pécsi egyetem is felkerült a Center for World University Rankings (CWUR) legfrissebb, 2014-es világrangsorára....Minden egyetemet és főiskolát ellenőriz a számvevőszék
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) átadta az Országgyűlésnek második félévi ellenőrzési tervét, amelynek részeként először vizsgálja az összes egyetemet és főiskolát - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t. Az ÁSZ közleménye szerint folytatják az állami és egyházi fenntartású felsőoktatási intézmények ellenőrzését, amelynek keretében - ahogyan eddig még sosem - az összes egyetemet és főiskolát ellenőrzik, lehetőséget teremtve az átfogó ágazati értékelésre - olvasható a közleményben.Törvényi kötelezettség alapján ellenőrzi az ÁSZ a kampánypénzek felhasználását, a 2014. évi...Jön a kancellár? - Krutkinéra továbbra is számít az egyetem vezetése
A parlament elfogadta a felsőoktatási törvény módosítását, amelynek értelmében a törvényből kikerül a gazdasági főigazgatói poszt, amelynek megtartását, esetleges betöltését az intézmények saját hatáskörébe utalták. Ez a Pécsi Tudományegyetem vonatkozásában Krutki Józsefné főigazgatót (képünkön) érinti, bár a rektori vezetés ragaszkodik személyéhez. A kancellári poszt bevezetése az egyetemek gazdasági menedzsmentjét és a gazdálkodás irányítását érinti. Néhány, eddig megválaszolatlan kérdés tisztázódott a felsőoktatási törvény július elején elfogadott módosításakor. A...Egy év múlva elkészül a PTE rehabilitációs központja
Várhatóan 2015 elejére készül el a Pécsi Tudományegyetem (PTE) csaknem 850 millió forintos beruházása keretében megvalósuló rehabilitációs központ a baranyai megyeszékhelyen - jelentették be az intézmény vezetői az új egészségügyi létesítmény bokrétaavató ünnepségén kedden. Bódis József, a PTE rektora elmondta, a rehabilitációs központ "régi űrt tölt be" az egyetemi klinikai központ szolgáltatásaiban: itt lesz majd az idegrendszeri károsodások - balesetek, vérzések - európai szintű akut ellátása utáni fekvőbeteg-rehabilitáció, valamint a hasonlóan magas szintű...A rovat további témái
- Rangos nemzetközi díjat kapott László János, a PTE oktatója
- Pályázaton keresik a PTE jubileumi rendezvényeinek arculatát
- Teljes a pécsi Egyetemi Birkózó Világbajnokság eredménylistája
- Dr. Fábián Adrián: Túljutott a válságkezelésen a PTE jogtudományi kara
- Másfél magyar női aranyat hozott a pécsi egyetemi birkózó-vb
- A PTE hallgatója lett idén a legszebb testű lány - FOTÓ
« Előző
1161 | 1188 | 1215 | 1242 | 1269 | 1296 | 1323 | 1350 | 1377 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Tűz ütött ki egy sásdi áruházban,...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Az egyház határozottan fellép a...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Audiencián fogadta szerdán Orbán...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...