"Mindenkitől csak jót kaptam"

-Hogyan telt az ifjúsága?
-Szüleimnek nagyon zaklatott élete miatt sokfelé sodort minket, gyerekeket a sors. Nem tudtunk együtt maradni. Szétszóródtunk az országban, én a nagymamámhoz kerültem, egy budafoki sváb szőlőtermelő lányához, aki öt gyermeket nevelt, s még hatodikként engem is. Aztán 1945-ben kibombáztak minket a fővárosból.

- A háború után rendeződött a sorsa?
- Pesterzsébeten az árva gyermekeket gyűjtötte össze az idén kilencvenhárom éves római katolikus pap, Regőczi István. Három évig nevelt, apám helyett apám volt. Az árvaházunkat mi, gyerekek építettük fel, a szomszédban volt a váci börtön, s a rabok jártak át hozzánk dolgozni. Emlékszem, ahogy megyünk végig kocsival Kis-Vácon, visszük a péktől ingyen kapott kukoricaprószát, s jönnek elénk az elítéltek, mi pedig adunk nekik - nagyon éhesek voltak... Aztán 1949-ben, a kommunisták hatalomra kerülésekor a nevelőotthonból szélnek eresztették a kétszáztíz árvát - így kerültem vissza anyai nagymamámhoz. Az iskoláimból két évet veszítettem a háború miatt, csak 15 évesen mentem el villanyszerelő-tanulónak a MÁVAG-ba, majd 1954-ben besoroztak. Egy őrszázadnál voltam katona, a szabadságharc kitörésekor a fővárosi Timót utcai laktanyában voltam társaimmal. A forradalmároknak ki-ki át is adta fegyverét, és azt is megmondtuk: honnan tudnak még többet szerezni.

- A forradalom leverése után nem lett ebből bántódása?
- Amikor az oroszok bejöttek, és a Budapestre Soroksár felől érkező harckocsik elérték az állomáshelyünket is, majd áttörték a falakat, a parancsnokunk azt mondta: "fiaim, menjen mindenki, amerre lát". Az oroszok pedig lőttek minket hátulról. Társaim közül voltak akik, súlyos sebeket kaptak. Úgy sikerült leszerelnünk a seregből, hogy üres katonakönyveket szereztünk a laktanya egyik zárt szekrényéből, így azokkal az erzsébeti hadkiegészítő parancsnokságon leszerelhettek bennünket. Közben házról-házra jártak az oroszok, keresték a katonákat. Én nagynénikémnél húztam meg magam, ő volt az, aki a katonaruhámat eldugta, végül nem is találtak semmit. Visszamentem a munkahelyemre, az élet pedig folyt tovább.

- A húgát, Wittner Máriát viszont halálra ítélték, de végül nem végezték ki. Az ő meghurcoltatása az Ön életére is rányomta bélyegét?
- Nem tudok arról, hogy figyeltek volna, ettől függetlenül elképzelhető. Jóllehet, neveltetésünk másutt történt, de azért néha találkoztunk. Amikor börtönben volt, nem tudtam meglátogatni, nem engedtek még a közelébe sem. Előbb halálra ítéltek, majd a bitó alatt közölték vele, hogy életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatták ítéletét. Végül, tizenhárom évet töltött a börtönben. 1957-ben adták ki az úgynevezett Fehér Könyvet, amelyben felsorolták az 56-os bűnősöket - gondolhatja, milyen érzés volt, amikor megláttam a húgomat egy fényképen, géppisztollyal a kezében. És nem volt ügyvéd, aki elvállalta volna a védelmét... borzalmas idők voltak. 

- Mit jelent Önnek Pécs?
- Nagyon sok helyen éltem az országban - Budapesten, Nagyvázsonyban, Vácott és Veszprémben is -, mindenütt nagyon jól éreztem magam. Mindenütt csak jót kaptam, ahogy Pécsett is - most itt van a hazám. Szeretem Pécset. Igaz, bárhova is mentem, nekem nem voltak konfliktusaim, mindenhol befogadtak. Isteni gondviselésnek tartom ezt, és azt is, hogy itt, Pécsett, ahol korábban csak látogatóban jártam, mára már rengeteg barátom lett.

- 2006-ban a Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének napvilágra kerülése utáni tüntetéseken ismerték meg a pécsiek is szélesebb körben. Miért gondolta akkor, hogy részt vesz a demonstrációkon, sőt szervezi azokat?
- 1989 előtt kezükben tartották a kommunisták a gondolati- és az anyagi hatalmat is. Aztán a privatizáció segítségével lehetőségük nyílt anyagi erejüket átmenteni, s végül sikerült a gondolati hatalmat is megőrizniük, megerősíteniük, ráadásul a médiát sem engedték ki a kezükből. Három évvel ezelőtt nem hitte senki, hogy ez az ember, mármint Gyurcsány - politikusként - túléli majd a kijelentéseit. S akkor, 2006-ban én is azt hittem, hogy végre megtörténik az igazi rendszerváltás. Csalódtam. Ennek az embernek ugyanis voltak támogatói, nekik pedig az volt az érdekük, hogy ő a helyén maradjon.

B. M.