A napokban felszentelt papok újmisén adtak hálát hivatásukért a pécsi székesegyházban

A napokban felszentelt papok újmisén adtak hálát hivatásukért a pécsi székesegyházban Felföldi László pécsi megyéspüspök június 22-én két diakónust szentelt pappá az egyházmegye szolgálatára. Mihovics Szebasztián és Miklovits Attila közös újmisén adtak hálát hivatásukért július 7-én a Pécsi Egyházmegye főtemplomában. Az újmisén a Pécsi Egyházmegye jelen levő papjaival együtt koncelebrált az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye újmisése, Schmotzer Kristóf.    A felszentelteknek tulajdonképpen nem az volt az első miséje, hiszen azt a püspökkel együtt mutatták be a papszenteléskor, illetve külön-külön celebráltak már szentmisét abban a templomban,...

Épségben megtalálták a Geresdlakról eltűnt tizenhárom éves finn kisfiút

Épségben megtalálták a Geresdlakról eltűnt tizenhárom éves finn kisfiút Meghozta az eredményét a példás összefogás, hétfőn este megtalálták az egy nappal korábban eltűnt finn kisfiút. Amint arról beszámoltunk , vasárnap este óta keresték a faluban élő finn család egyik gyermekét.  A 13 éves finn állampolgárságú fiú vasárnap este távozott a geresdlaki otthonából, azóta nem adott életjelet magáról.A keresés azonnal megkezdődött, méghozzá hatalmas erőkkel.A rendőrség mellett önkéntes kutató-mentő egységek is érkeztek a faluba, kutyákat és drónokat is bevetettek. S nem utolsó sorban a geresdlaki polgárok - Habjanecz Tibor, Geresdlak...

Eltűnt Geresdlakról egy finn család gyermeke

Eltűnt Geresdlakról egy finn család gyermeke A Komlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Kasurinen Alex Jian Maximilian ügyében.   A 13 éves finn állampolgárságú fiú 2024. július 7-én este engedély nélkül távozott a geresdlaki otthonából, azóta nem adott életjelet magáról, tartózkodási helye ismeretlen. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.A fiú körülbelül 140 cm magas, vékony testalkatú, haja fekete, vállig érő.Utolsó ismert ruházata: sárga póló, piros rövidnadrág, piros-fekete cipő.A fiú nem beszél magyarul.A Komlói...

Hol csobbanhatunk...

Hol csobbanhatunk Baranyában? Ezeket a természetes fürdőhelyeket ajánlja a kormányhivatal A nyári szezonban az Orfűi Kistó Strandon, valamint a Pécsi-tó és az Abaligeti-tó strandján is biztonságos körülmények,...

Iskolaőröket toboroznak...

Iskolaőröket toboroznak Pécsett és Mohácson is Baranya vármegyében az alábbi településeken lévő iskolákba keres munkatársakat a rendőrség:  Pécs, Komló, Mohács,...

Több mint százezer...

Több mint százezer látogatót vonzott idén is a Zsolnay Fényfesztivál Pécs történelmi belvárosa ismét fényárban úszott! A 2024-es Zsolnay Fényfesztivál július 4. és 7. között varázslatos...

Villányba is beugranak...

Villányba is beugranak bulikázni a NAV baranyai ellenőrei A NAV baranyai munkatársai jövő héten többek között hétfőn Komlón, a zöldség- és gyümölcskereskedőket, kedden Pécsett, a...

Nyáron is nagyon várják a...

Nyáron is nagyon várják a véradókat Baranyában, segítsünk! A következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a jövő héten Baranyában:     Sellye,...

Itt vannak a hatos lottó...

Itt vannak a hatos lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e! A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...

Tégla a Csillagban, besúgó a koncerteken: így dolgoztak Pécsett a belügyesek

Tégla a Csillagban, besúgó a koncerteken: így dolgoztak Pécsett a belügyesek Hátborzongatóan érdekes az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltár által hozzáférhetővé tett dokumentumainak olvasása. Kiderül belőle többek között, hogyan, kit figyeltettek meg az elvtársak - még a rendszerváltást megelőző néhány évben is. Pécs, baranyai aktákat lapozunk fel.    Az úgynevezett ügynökök ügyében alapvetően négy fontos szereplő lehetett. A többségről, a tömegről nem is írtak semmit. A megzsarolt, beszervezett jelentők adták a szövegek jelentős részét. A belügyi tisztek „vették le" az információkat. Közülük sok név ismert, persze nem...

Módosul néhány baranyai vonat menetrendje

Módosul néhány baranyai vonat menetrendje Pályafelújítások miatt több menetrendi módosítás is életbe lép.Július 9-től július 10-ig napközben 7:30-tól 12:30-ig a Szigetvár - Szentlőrinc állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Nagykanizsa - Pécs vasútvonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek - közölte a MÁV.Szigetvár - Szentlőrinc állomások között vonatpótló autóbuszok közlekednek. Részletek ide kattintva. Szintén a vasúttal kapcsolatos hír, hogy a Ferencváros és Budapest-Kelenföld között végzett karbantartás miatt július 9-től 11-ig, valamint július 15-én, 16-án, továbbá augusztus...

A baranyai bíróságokra is beszökik a nyár

A baranyai bíróságokra is beszökik a nyár Július 16. és augusztus 16. között ítélkezési szünetet tartanak a bíróságok.   A Pécsi Törvényszéken és az illetékességi területén működő valamennyi bíróságon, a Pécsi Járásbíróság kivételével, 2024. július 16-tól 2024. augusztus 16. napjáig, a nyári tárgyalás mentes időszakban az ügyfélfogadás a megszokott rendben (hétfő, kedd, csütörtök és péntek 9:00-11:00, szerda 8:00-15:00) működik, az Ügyfélsegítő a törvényszéken pénteki napokon 9:00-től 13:00 óráig tart.A Pécsi Járásbíróságon a tárgyalásmentes időszak ideje alatt tetőszerkezeti munkálatokat végeznek, ezért a...

Amikor még a pécsi...

Amikor még a pécsi belvárosban is megúszhattuk a hőséget: a Nagy Lajosban is csobbanhattunk Sokak kedvelt helye volt a Nagy Lajos Gimnázium egykori uszodája, amelynek helyét a kétezres évek elején az iskola...

Jön a hőség, narancs...

Jön a hőség, narancs figyelmeztetést adnak ki Baranyára Vasárnap Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, majd hétfőn és kedden az ország egyre nagyobb...

Forgalmas úttest alól...

Forgalmas úttest alól mentettek ki egy kutyát Pécsett Igen szokatlan módszerrel, vízzel mentették ki a föld alól a rémült kutyát a tűzoltók Pécsett, akiket a gazdi...

Súlyosabb büntetést kér az...

Súlyosabb büntetést kér az ügyészség két komlói dílerre A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetettkábítószer-kereskedelem miatt indult...

Vasárnapig minden éjjel...

Vasárnapig minden éjjel fényárba borul Pécs - A fesztivál java még csak most következik Csütörtökön, a Zsolnay Fényfesztivál első napján is már sok ezren figyelték a fényalkotásokat és a nemzetközi Zsolnay Light...

Tizenöt méter mély kútból...

Tizenöt méter mély kútból mentettek ki egy kölyökmacskát Tizenöt méter mély, kiszáradt kútba esett egy kölyökmacska szerda délelőtt Somogyviszlón, a Kossuth Lajos utcában....

Kétezeren is munkába állhatnak Baranyában a Nyári diákmunka programnak köszönhetően

Kétezeren is munkába állhatnak Baranyában a Nyári diákmunka programnak köszönhetően A Baranya Vármegyei Kormányhivatal várakozásai szerint az idei évben a vármegyében akár kétezer diák is munkába állhat július 1-jétől a Nyári diákmunka programnak köszönhetően, amelyre ezúttal 226 millió forintos forrás áll rendelkezésre.    A Baranyában is nagy népszerűségnek örvendő, a fiatalkori inaktivitás csökkentését, a korai munkatapasztalat- és munkajövedelem-szerzést elősegítő országos program bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását.- A programba 16 és 25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok jelentkezhetnek,...

Csütörtöktől Pécs a fény fővárosa - Vasárnapig tartananak a porgramok a fényfesztiválon

Csütörtöktől Pécs a fény fővárosa - Vasárnapig tartananak a porgramok a fényfesztiválon Pécs harminc pontján rendezik meg idén a tradicionális Zsolnay Fényfesztivált július 4. és 7. között. A rendezvény legnagyobb attrakciójának számító nemzetközi fényfestő verseny témája ezúttal a Rubik-féle bűvös kocka lesz - közölték a szervezők.    A tavaly is több mint százezer látogatót vonzó fesztivált szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. közleménye szerint a rendezvény legnagyobb attrakciója idén is a Zsolnay Light Art Video Mapping Verseny lesz. Annak keretében öt alkotás látható majd, és a háromdimenziós, hanggal kísért, fényből szőtt animációkat - a...

Életveszélyes sérüléseket szenvedett Töttösön egy crossmotoros

Életveszélyes sérüléseket szenvedett Töttösön egy crossmotoros Beton villanyoszlopnak ütközött egy cross motort vezető férfi tegnap késő este Töttösön, a Kossuth utcában.   Az ütközés következtében a motorban lévő üzemanyag meggyulladt, a sofőr az út melletti füves területre esett, eszméletét vesztette. A bejelentő a tüzet egy porral oltó segítségével eloltotta, a mohácsi hivatásos tűzoltók hőkamera segítségével átvizsgálták a járművet, további beavatkozásra nem volt szükség. A tűzoltók a helyszínt világították meg, illetve biztosították azt, míg a mentősök ellátták a sérültet. A motoros súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett a...