Vadmacskákat engedtek vissza a vadonba
A képen látható két vadmacska június elején, még kölyökként került be a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. A somogyi Szenna település határában találták őket, s azért kellett segíteni nekik, mert valahogy elkeveredtek az anyjuktól, viszont még túl fiatalok voltak ahhoz, hogyegyedül is boldoguljanak. Az állatkert munkatársai az elmúlt hónapokban segítették őket felkészülni a vadonbeli életre, múlt héten pedig, megtalálási helyüktől kicsit távolabb, Kardosfánál, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködve visszaengedték őket a zselici rengetegbe.Egy órát is késhetnek a vonatok a pécsi fővonalon
Hétfő este a pécsi fővonal Pusztaszabolcs-Dombóvár közötti járatainál 30-60 perccel hosszabb menetidőre lehet számítani, mert Szakály-Hőgyész és Kurd között meghibásodott a biztosítóberendezés, átmenetileg lassabban közlekednek a vonatok, közölte a MÁV. A korlátozás miatt Szakály-Hőgyész és Kurd között a vonatok lassabban közlekednek, a Pusztaszabolcs-Dombóvár szakaszon utazóknak és a Mecsek InterCityk utasainak jelentősen hosszabb eljutási idővel kell számolniuk, a távolsági vonatok a végállomásukra is akár 40-60 perces késéssel érkezhetnek. A...Hoppál Péter: ma is fel kell ismernünk, kik a hazafiak és kik a haza elárulói
Ma is fel kell ismernünk, kik az igazi hazafiak és kik a haza elárulói - hangsúlyozta Hoppál Péter kormánybiztos Budapesten. Hoppál Péter a Nemzeti gyásznapon, a Pesti Srácok internetes portál és az OIKOSZ Alapítvány által rendezett Halhatatlanok napja című eseményen 1956-ot a mindenkori magyar szabadság látleleteként jellemezte, és felidézte, hogy november negyedikét a kollaboránsok átmeneti tündöklése, valamint "gyász és szenny" követte.Az 1956-os forradalom és szabadságharc a magyar hősiesség legújabb kori története, az elesett, a kivégzett, a...Lecsukatta a bíróság a...
A Pécsi Járásbíróság a napokban (október 30-án) elrendelte egy férfi letartóztatását több ember sérelmére elkövetett emberölés...Tanácsossá nevezte ki Pécs...
Ruzsa Csaba és Zag Gábor alpolgármesteri megbízatását nem tudta átverni a közgyűlésen Pécs polgármestere, Péterffy Attila, aki...Méregdrága fotó készült egy...
Száztizenkilenccel hajtott egy autós vasárnap Szederkény belterületén, amikor a traffipax megörökítette. A száguldás igen...Majd' százmilliót...
A Pécsi Járásbíróság a napokban elrendelte egy nő letartóztatását folytatólagosan, különösen nagy értékre elkövetett...Pécsről indult útjára a...
Ünnepi köszöntőkkel, díjátadással és tudományos előadással kezdődött Pécsen hétfőn a 2024-es Magyar Tudomány Ünnepe. November...Megújítják az emlékhely...
A Magyar Közút megkezdte a Sátorhely - Villány összekötő út mellett, a Mohácsi Nemzeti Emlékhely környezetében található...Önkéntes beteglátogatók jelentkezését várják
A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség várja olyan 18. életévüket betöltött, hitüket gyakorló, a beteglátogatás iránt elhivatottságot érző önkéntesek jelentkezését, akik szívesen vállalnának rendszeres látogatásokat kórházi osztályokon, gondozóotthonokban a Pécsi Egyházmegye területén. A Kovász Fesztiválon megkezdték az új önkéntesek személyes toborzását, hiszen szeretnék, ha minél több elesett, magányos ember ágya mellett ott tudnának lenni segítőként, lelki támaszként.A kórházlelkészségi csapatba jelentkezni az űrlap kitöltésével lehet:...Méretes pontyokkal is gazdagodott egy baranyai horgásztó
A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége szombaton, saját haltermelési egységéből a Kovácsszénájai tóba 3284 kg III. nyaras pontyot, 182 kg I. nyaras süllőt, és 46 kg I. nyaras balint telepített. A kihelyezett pontyok átlagsúlya 3,5 kg/db, míg a süllő 0,25 kg/db, a balin pedig 0,11 kg/db volt. A kihelyezett ragadozó halak a kifogható méretet a következő években fogják remélhetőleg elérni, amihez a horgásztársak türelmét, és együttműködését is kérik! Az esetlegesen megfogott példányokkal történő kíméletes bánásmód ezeknél a halaknál (is) kiemelten fontos.Szerdától ismét járnak a vonatok ezen a baranyai vonalon
A többletmunkálatok miatt a Szentlőrinc és Szigetvár közötti vágányzár a november 6-ig tart. A vágányzár feloldását - a vasúti közlekedés újbóli megindulását - követően szükség lesz utószabályozási munkálatokra is; ezek a magasabb sebességen történű közlekedés folyamatos tesztelését, illetve a megengedett sebesség fokozatos emelését jelentik. Az összes sebességkorlátozás megszüntetése várhatóan a vonatközlekedés újraindítása után néhány héttel történhet meg. A felújított pálya akkortól a korábbinál kiszámíthatóbb és biztonságosabb közlekedést, a menetrendszerűség...A fiatal pécsi órás, Remes...
Olyan a helyzet, mintha egy régi filmgyári raktárban egy nyikhaj összekeverte volna a tekercseket a dobozokban. Aztán a...Lángoló családi házat...
Kigyulladt egy megközelítőleg százhúsz négyzetméteres lakóház és annak melléképülete Mindszentgodisán, a Kossuth utcában....Tizenhárom éves fiúra is...
Az '56-os forradalmi események pécsi történései egyrészt jól követhetőek, másrészt viszont akadnak benne kevésbé ismert...Mécsesek százaiból...
Idén először a mohácsi temető is csatlakozott az Országos Mindenszenteki Mécsesgyújtáshoz, a megható ünnepségen a résztvevők...Kicsiket és nagyokat is...
Az őszi szünetben rendkívüli nyitvatartással és programokkal várja látogatóit Pécsett a tettyei Mésztufa-barlang. ...Eszmétetét veszítette egy...
Példamutató, önzetlen életmentő segítségnyújtásért, szakmai elhivatottságáért dékáni elismerést vehetett át október 29-én...Mohácson köszönték meg a Duna baranyai szakaszán az árvízi védekezést segítők munkáját
Baranya Vármegyei Területi Védelmi Bizottság az őszi rendes ülését a mohácsi Selyemgyár Kulturális Negyed dísztermében tartotta, ahol dr. Horváth Zoltán főispán, a területi védelmi bizottság elnöke külön is köszönetet mondott mindazoknak, akik a Duna baranyai szakaszán segítették az árvízi védekezést. Az ülésen számos témát tárgyaltak meg a résztvevők, döntés született többek között a bizottság jövő évi feladat- és pénzügyi tervéről, a vizek kártétele elleni védekezés intézkedési tervéről, valamint meghallgatták a jelenlévők a dunai árvízi védekezéshez kapcsolódó...Ha tűzoltónak állna, ne habozzon, itt az alkalom!
A Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felvételt tart beosztott tűzoltói és gépjárművezetői beosztásba. A beosztás betöltésének feltételei: magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet, 18. és 55 év közötti életkor, állandó belföldi lakóhely, középfokú állami iskolai végzettség, a beosztás ellátásához szükséges egészségi, pszichikai, fizikai alkalmasság, kifogástalan életvitel, előnyt jelent: „C" kategóriás vezetői engedély.Járandóságok:A beosztással járó illetmény és egyéb juttatások megállapítása a 2015. évi XLII. törvény alapján...Korszakváltó kerekasztal összehívását kezdeményezi a Fidesz-KDNP Pécsett
Mindenki számára világossá vált az elmúlt hetekben, hogy Péterffy Attila polgármester képtelen az egység, a többség megteremtésére a közgyűlésben. Ez példátlan városunk történetében. Elodázhatatlan, hogy mindazok, akik tenni tudnak és akarnak a változásért, egy asztalhoz üljenek, és megállapodjanak a tennivalók pécsi minimumáról, írta a pécsieket megszólító közleményében dr. Csizmadia Péter, a nemzeti oldal frakcióvezetője. "Politikai közösségünk - szemben a többségét elbukó baloldallal és polgármesterrel - továbbra is mélyen elkötelezett az önkormányzat...
« Előző
42 | 63 | 84 | 105 | 126 | 147 | 168 | 189 | 210 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Pár száz év történelem: ennyire volt...
- Repülőgép lángoló roncsaihoz...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...
- Borult, párás időre kell készülni...
- Tavasz lesz a meteorológiai tél első...
- Tűz ütött ki egy baranyai házban,...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...