Eltüntetik az Áper romjait - Iparvállalatok vehetik birtokba az egykori laktanya területét
A szennyezésmentesítéssel és a rekultivációval megkezdődött az egykori pécsi Zrínyi Miklós (közismert nevén Áper) laktanya hasznosítása. A munkát egy tapasztalt helyi építőipari vállalkozás végzi. A tervek szerint iparvállalatok települnek rövidesen a régóta elhanyagolt, de remek adottságokkal rendelkező ingatlanba. Csaknem két évtizede áll üresen a hatos főút mellett a hivatalosan Zrínyi Miklós nevét viselő, a pécsiek által többnyire csak Áperként ismert egykori tüzérlaktanya. Az épületegyüttest magánszemélyek vásárolták meg az önkormányzattól és az új tulajdonosok bele is...Kilépett a Gyurcsány-pártból Péterffy volt alpolgármestere - Fogy a levegő Pécs polgármestere körül
- A mai napon kiléptem a Demokratikus Koalícióból, egyúttal lemondtam a pártban betöltött minden tisztségemről. Hiszem, hogy az együttműködés ereje abban rejlik, hogy képesek vagyunk félretenni a különbségeinket és együtt dolgozni a közös célok eléréséért, jelentette be Facebook-oldalán Pécs volt alpolgármestere. Azt írta, "az elmúlt időszakban be kellett látnom, hogy a politikai pártok közötti nézetkülönbségek éket ütnek az egységbe és gátolják azt a felelősségteljes szolgálatot, amivel a pécsiek megbíztak bennünket, képviselőket.Azt gondolom, hogy városi szinten...Zárva lesznek pénteken a kormányablakok
A kormányablakok és a kormányhivatali ügyfélszolgálatok november 1-jén, pénteken zárva tartanak. Jövő hétfőtől a megszokott rend szerint fogadják az ügyfeleket.A temetők környékét járják...
A NAV baranyai munkatársai szerdán és csütörtökön is a halloween, a mindenszentek és a halottak napja közeledtével, a vármegye...Baranyai drogbandára...
A nyomozók három dílert vettek őrizetbe. A Szigetvári Rendőrkapitányság nyomozói a Baranya Vármegyei...El se tudtuk képzelni, hogy...
1956-ban a Mecsek volt az utolsó hadszíntér, ahol a szabadságharcosok heteken át nem tették le a fegyvert. A pécsi események...Méhes Károly író lesz a...
Október 30-án pécsi előadó-vendége lesz az egyesületnek: Méhes Károly író, fotográfus. 2024 májusában utazott Finnországba a...Hét új elektromos busz...
Újabb 20 darab környezetkímélő, tisztán elektromos meghajtású, Ikarus 120e típusú autóbusz érkezik a Volánbusz flottájába. Az...Szándékos gyújtogatás miatt...
A rendőrök őrizetbe vettek egy 51 éves pécsi férfit, aki a bűncselekménnyel gyanúsítható. Kedden hajnalban...Lerobbant a mozdony, késik a Pécsről Pestre tartó IC
A Pécsről Budapestre tartó, Dombóvárról menetrend szerint 10:07-kor induló Mecsek InterCity késéssel érkezik meg a fővárosba. A vonat Dombóvártól 30-35 perces késéssel közlekedik járműhiba miatt.Rózsaeső hullott a pécsi székesegyházban az imaesten
A Nyolc Boldogság Közösség pécsi szerzetesnővérei által szervezett imaesten immár harmadik alkalommal kérték Kis Szent Teréz közbenjárását október 27-én a pécsi székesegyházban. A fiatalon meghalt Teréz, amikor a földi élettől búcsúzott, azt ígérte, hogy ha halála után a mennybe kerül, akkor a kegyelem rózsaesőjét fogja hullatni minden hozzá fohászkodóra, és szüntelenül közbenjár mindnyájunk üdvössége érdekében. A pécsi imaesten a Nyolc Boldogság Közösség barátaiból álló zenekar és kórus éneke nyitotta meg és foglalta méltó keretbe az eseményt, melyet több mint 30 éve...Ahol már a busz sem áll meg Pécsett: a régi vásárcsarnokot lassan elemészti az enyészet
Ha nem is nagy pontossággal, de a falfirkák alkalmasak az idő múlásának mérésére. Erre a látható bizonyíték a pécsi, régi vásárcsarnok. Ahol a kéretlen alkotások egyre csak sokasodnak, mivel az ingatlannak nem igazán van gazdája. A dzsungelben az ilyen elhagyott házakat szokta visszafoglalni a természetes növényzet. Ettől a belváros közvetlen közelében, a Bajcsy-Zsilinszky Endre utcában nem érdemes tartani, ám a romlás jelei jól felfedezhetőek kívülről is. Bemenni persze nem lehet, kitették a „Zárva" táblát, ezzel az állagmegóvás nagyjából meg is valósult. De legalább...Itt a lista, ezeken a...
Baranya vármegye áramellátásának zavartalansága érdekében az E.ON Hungária Csoport néhány órás áramszünettel járó...Emléktábla avatással...
Október 2-án ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját a Meló-Diák Dél, Magyarország egyik legnagyobb múltú iskolaszövetkezete....Egy napra megnyitották a...
A Pécsi Egyházmegye a hagyományok szerint minden esztendőben ünnepi szentmisével és tárlatvezetéssel emlékezik az 1000 évvel...Forog az idő kereke: ismét...
A pécsi buszok október 28-a (hétfő) és 31-e (csütörtök) között, az őszi tanítási szünet idején az őszi menetrend bevezetését...Ezen a héten is nagyon...
A jövő héten a következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat Baranyában: Mágocs, Művelődési Ház...Plébániai szolgálattevőit...
A Pécsi Egyházmegye társvédőszentje, az 1000 évvel ezelőtt élt második püspöke, Szent Mór liturgikus emléknapján, október...A fél világot bejárta Farkas József, a Mecseki Láthatatlanok egyike, míg ismét szülőföldjére léphetett
A forradalom leverése után is még sokáig harcoló Mecseki Láthatatlanok között volt Farkas József is, akinek életéről akár filmet is lehetne készíteni. Iránta, s bajtársai iránt tiszteletünk jelééül idézzük fel két esztendeje vele készült írásunkat. Átélte az ellenállás időszakát, végül sikerült megmenekülnie, s felépítenie külföldön az életét. 1990-ben lépte át újra a magyar határt. 2019-ben készített interjúnk felelevenítésével tisztelgünk életútja előtt. Farkas József 1940-ben született Kisharsányban, ahol gyermekkorában a szőlőtőkék között játszott barátaival, testvérével....Őri László az ünnepen: végre Baranya következik! - Köszöntjük a vármegye új díszpolgárát!
A Komlói Színház- és Hangversenyteremben rendezte Vármegyenapi Ünnepi Közgyűlését a Baranya Vármegyei Önkormányzat. A korábbi esztendők hagyományai alapján Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke és Partos János vármegyei jegyző adták át a kitüntető címeket. Az ünnepi beszédet dr. Latorcai Csaba, a Közigazgatási - és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes tartotta. 1996-tól hivatalosan is megemlékezik a Baranya Vármegyei Önkormányzat az 1694. október 10-én, I. Lipót király által kiadott dekrétumról, amellyel Baranya Vármegyének...Őshonos halfaj egyedeit telepítették a Drávába
A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége, a halgazdálkodási hasznosításában lévő vízterületeinek telepítése során - a lehetőségekhez képest - igyekszik az őshonos halállományt alkotó fajok sokféleségének fenntartását előtérbe helyezni. A folyóvizeknél ez a legösszetettebb feladat, hiszen a jellemzően áramláskedvelő folyóvízi halfajok tógazdasági körülmények között nehezen tarthatóak, nevelhetők, így telepítésük is nehezen kivitelezhető. Egy ilyen áramláskedvelő halfaj telepítése történt meg a napokban, a Drávába kétezer, átlagosan 6-8 cm nagyságú I....
« Előző
63 | 84 | 105 | 126 | 147 | 168 | 189 | 210 | 231 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Repülőgép lángoló roncsaihoz...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...
- Pár száz év történelem: ennyire volt...
- Borult, párás időre kell készülni...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Tavasz lesz a meteorológiai tél első...