Pécsi Arcok - Dr. Kiss Endre: "Kötelességem a város szeretete"

- Lassan húsz éve dolgozik bankvezérként, de tudomásunk szerint nem erre készült fiatalabb korában, s felmenői sem a bankszakmában dolgoztak.
- Bármilyen furcsa, egészen a pályázatom benyújtásáig nem gondoltam arra, hogy a pénzügyi szférában fogok dolgozni. Lehetnek szerencsés véletlenek az ember életében. Ilyen volt az elnöki tisztségért való indulással kapcsolatos felkérés is. Egyébként rosszul tudják, a családban ugyanis volt bankár, de ez nagyon sokáig nem volt publikus: anyai ágon nagyapám Szatmárnémetiben, míg nagynéném férje Pesten a Nemzeti Banknál dolgozott. Utóbbi még az MNB 30 tonnás aranykészlet kimenekítésében is benne volt 1944-45-ben. A takarékok világához akkor kerültem közelebb, amikor a rendszerváltás környékén a takarékszövetkezetek szövetségének megyei titkárává választottak. Itt tapasztalatot gyűjthettem a banki világból, s talán ezért lobbizták ki szigetvári ismerőseim, hogy a hét pályázó közül engem válasszon a Közgyűlés a Szigetvári Takarékszövetkezet elnökévé 1991-ben. Hogy miért engem választottak, nem is tudom, hiszen pénzügyi előképzettségem nem volt... Talán a kihívásoktól nem megfutamodó habitusom miatt.

- Gondolta volna, hogy húsz évig marad posztján?
- Soha nem tervezek hosszú távra, inkább a kezem ügyében lévő feladatokra összpontosítok. Annak rendelem alá a munkámat és az életemet, ami éppen körülvesz. Mindig érkeztek megoldandó helyzetek. Telt múlt az idő, míg az ország legnagyobb takarékává nem váltunk. Persze ehhez nem kell valami óriásira gondolni: bárki képes lett volna erre, aki maga is gyakran látogat ügyfélként pénzintézetbe, s jól ismeri az elvárásokat, igényeket. Ezért helyeztük például Pécsre a hangsúlyt, amikor elindultunk a fejlődés útján.

- S, talán azért is, mert Kiss Endre egyébként is rajong városáért. Lokálpatriotizmusát, támogatási kedvét mi táplálja szüntelenül?
- Mindig zavarba jövök, ha ilyesmit kérdeznek tőlem. Semmi rendkívülit nem találok abban, hogy büszke vagyok a városomra, s próbálok tenni érte, segíteni. Talán az elején,a kényszervállalkozói kör problémáival kezdődött mindez, amikor a saját lehetőségeim szerint hozzájárultam vállalkozóvá válásukhoz. Később az ifjúság, a sport és a kultúra területén igyekeztünk hozzátenni a meglévő értékekhez, különféle támogatások formájában. Azt vallom: ha egy vállalkozás, mint amilyen a helyi központú takarék, egy adott közösség szolgálatából megél, abból valamennyit vissza is kell adnia. Bár néha nehéz minderről, s a támogatások mértékéről meggyőzni az igazgatótanácsot, az ügy fontosságát mindenki látja: a kultúra és az ifjúság támogatása ugyanúgy jövedelmező lehet egy cég számára, mint a sportban való részvétel.

- A sport kapcsán a tájfutás különösen kedves Önnek, ezt biztosan nem tudjuk rosszul. De marad szabadidejéből másra is?
- Kerékpár- és kenutúrákra szoktunk járni a szenior tájfutó versenyek mellett. S immár tizenkét éve a síelés a legújabb szenvedélyem, amellett hogy a szívem mindig is a futásé marad. Utóbbi esetében óriási sikerként könyvelhetjük el, hogy Pécs adhat otthont 2011-ben a szenior tájfutó világbajnokságnak. Legalább kétezren jönnek majd ide szerte a világból, s egy 8-10 napos remek versenyt rendezünk majd. Újabban többet járok párommal színházba, hangversenyre és moziba, új magyar filmekre is. Persze kiállításokon is igyekszem megjelenni, amennyire időm engedi.

- Sőt támogatja a kulturális főváros programot is a patrónus szervezettel. Megéri?
- Azt szeretném, hogy minél többen szimpatizáljanak az EKF eszmeiségével, érezzék magukénak a pécsiek a lehetőséget, s igyekezzenek a politikától elválasztani magát a címet. Büszkének kell lennünk a városunkra, a kultúránkra, ezt nem csorbíthatja semmi. Való igaz, a nagyberuházásoknak pl. ahol jártam, Nagyszebenben és Linzben sem látták értelmét. Ők fesztiválra alkalmas tereket hoztak létre, utcákat újítottak fel, homlokzatokat csinosítottak ki. Úgy érzem, Pécsnek is elegendő lett volna ennyi. A programokkal pedig ma nem lehet semmiféle probléma Pécsett, az már megszínesedett s gazdagodott az utóbbi évek során.

- Mikor várható, hogy amúgy igazán belemártózhat a szabadidős programokba?
- A kérdés arra irányult, hogy mikor megyek nyugdíjba? 2011-ben teszem le a lantot, akkortól nem pályázom újra az elnöki székre. Szerencsére a világon a legutolsó dolog, amitől félek, hogy a tehetséges fiatal utódjelöltjeink nem tudják folytatni a megkezdett munkát. Arra azonban nem tudok válaszolni, hogy velem mi lesz, hiszen, mint már említettem, ilyen távolra még jósolni sem szeretnék... Egészség legyen, ez a legfontosabb...

Kép és szöveg: Korb Zoltán