"A lelkem Pécsen marad"

2009. július 25. szombat 19:45

Elszántság, versenyszellem és a változatosságra vágyó hajlam jellemzi a magából folyvást boldogságot és jókedvet árasztó pécsi paralimpikont, Pásztory Dórát. A medencében már mindent elérő, nemrégiben az ELTE kommunikáció szakát elvégző sportoló eddigi életéről és jövőbeni terveiről is készséggel beszélt a Pécsi Újság.hu-nak. Közvetlen modora tálcán kínálja a tegeződős formulát, így azt a beszélgetésből szerkesztett szövegben is megtartottuk.

- Évekkel ezelőtt felhagytál a versenyzéssel, mégis mindenkinek sikereid, az olimpiai aranyak jutnak eszébe a neved hallatán.
- Valóban, magam is ezt veszem észre. Nagyon nehéz kitörni egy ilyen skatulyából, hiszen olyan területen értem el a sikereimet, amely publicitást kapott, holott nem érzem azt, hogy a pusztán a nyilvánosságtól ezek az eredmények többet érnének, mint a hétköznapi sikerek. Amikor befejeztem az úszást, sok mindenbe belekóstoltam, tapasztalatot és tudást akartam gyűjteni. Mindezek mellett olyan kezdeményezésekhez adni a nevem, amelyekben hiszek, és amelyek jó ügyet szolgálnak. Dolgoztam a Magyar Paralimpiai Bizottság szóvivőjeként, elvégeztem az ELTE kommunikációs szakát. Jelenleg nemzetközi kapcsolatok szakon tanulok az Általános Vállalkozási Főiskolán, ahol végre megtaláltam a politológia, közgazdaságtan, jog és további tantárgyak „egészséges" egyvelegét. Ezek a területek mindig is nagyon érdekeltek. Az egyetem mellett három évet dolgoztam a civil szférában a Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány munkatársaként. Egy országos óvodai egészség programot dolgoztunk ki, no meg az

Névjegy

Pásztory Dóra 1984. április 4-én Nagyatádon látja meg a napvilágot, tizenegy éves koráig Palotabozsokon él. Hatéves, mikor a gyógytornász javaslatára elviszik az uszodába, tizenegy éves korában kezd edzésre járni, fél évre rá már megnyeri első versenyét. Közel tíz éven át, 2005-ös visszavonulásáig szinte mindenhol győz, ahol versenyen indul.
2000-ben, tizenhat esztendős, amikor a sydney-i paralimpián megnyeri a kétszáz méteres vegyest. Egy évvel később, a stockholmi Eb-n ront, saját hibájából csak ezüstérmet szerez. Háromnegyed évig tart, mire ismét vízbe ugrik. A soros vébét már világcsúccsal nyeri, ahogy az athéni ötkarikás játékokat is. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének birtokosa.

Eurosportnál úszást közvetítek 2005 óta. Egyszóval nem unatkoztam az elmút 4 évben sem, igyekszem a medence világán túl is teljesíteni a tőlem elvárhatót.

- Mindehhez kevés is már Pécs?
- Az élet, az iskola úgy hozta, hogy Budapesten verjek gyökeret; annak ellenére is, hogy a lelkem Pécsen marad mindig, s nagyon jól esik, amikor pécsiként könyvelnek el. Időről időre hatalmas lelkesedéssel térek vissza a városba, a gyódi hétvégi házunkba. Itt vannak a barátaim, egykori mesterem, itt indult az életem, a karrierem, egyszóval ez az én világom, az otthonom. Azt sem tartom kizártnak, hogy előbb-utóbb visszatérjek.

- Ha már karrier, hogy jutott eszedbe, hogy úszásra add a fejed?
- Egyszerű: az orvosok javasolták, hogy úszással tudom leginkább fejleszteni a karomat. Bár Nagyatádon születtem, majd háromnaposan félrenyeltem, úgyhogy Pécsen születtem újjá, ezután 11 éves koromig Palotabozsokon éltem. A kis településen azonban nehéz volt kivitelezni, amit az orvos "felírt", így tizenegy éves koromban csöppentem az úszósport világába. Petrov Anatolij mester jó szemének köszönhető, hogy elég hamar a versenyzés irányába fordult a "vízi életem".

- Nem okozott nehézséget neked, vagy a családnak, hogy gyerekfejjel ennyire elkötelezed magad?
- Mind a mai napig erőteljes versenyzői habitusom van, amely már gyermekkoromtól megmutatkozott, így elég egyértelmű volt, hogy a versenyzés lesz az a területe az életnek, ahol érvényesülni tudok. A hajtás, a küzdelem, a megmérettetés és a kihívás hoz lázba. Edzeni például nem is szerettem, sőt, csak edzőmnek köszönhetem, hogy sikerült jó sportolót faragnia "a világ leglustább olimpikonjából".

- Lett is eredménye: Európa- és világbajnokság, olimpiai arany. Mindent megnyertél, amit csak lehetett, mégis korán befejezted.
- Nekem ott, akkor elég volt az úszásból. Húszévesen rengeteg minden más érdekelt, ki akartam próbálni magam más területeken is. Tulajdonképpen megnyugvást jelentett, hogy úgy vonulhattam vissza, hogy minden sikert elértem, amit a sportban el lehet, ráadásul Athén volt a pályafutásom csúcsa a világrekorddal megnyert aranyérmemmel és a két "meglepetés" ezüsttel. Az élsport megalapozta az személyiségemet, az egzisztenciámat, biztos kiindulást jelentett az előttem álló kihívásokhoz, de az életem ezen szakaszát inkább érzem egy nagyon erős első löketnek, mintsem egy végállomásnak. Azóta sem bántam meg, hogy abbahagytam és nagyon jól érzem magam a látványos sikerek nélkül is a hétköznapokban.

- Ha már el is távolodtál a versenysporttól, azért nem lazítasz. Nemrég arról írtak az újságok, hogy feljutottál Európa csúcsára.
- Azt szoktam mondani, hogy adrenalinfüggő vagyok, na de a Mont Blanc meghódítása öt évre elegendő izgalmat okozott. A csapatba a véletlen folytán kerültem be, hiszen Elbert Gábor akkori sportügyekben illetékes szakállamtitkár egy héttel az indulás előtt kért fel, hogy képviseljem Magyarországot. Azért vállaltam el, mert tudtam, hogy ha én nem megyek, akkor mást már nem találnak, aki elvállalja és senki nem lesz ott tőlünk. Ha elmondom, hogy nekem a Mecsek volt addig a legmagasabb hegy, s még síléc sem volt korábban a lábamon, el lehet képzelni, milyen élményt jelentett a közel ötezer méteres magasság és az oxigénhiány leküzdése. Ami pedig a sportot illeti: mint mondtam, lusta vagyok, így nehéz magamat rávenni a rendszeres mozgásra; fogalmazzunk úgy, véletlenszerűen rám tör a mozoghatnék, de idővel alább is hagy a lelkesedésem.


Korb Zoltán