"Blues nélkül nincs könnyűzene"

2009. június 27. szombat 19:47

Fekete Kálmán több irányban is elkötelezett, de elhivatottsága a blues, és az autósport. Előbbi zenei műfajnak ő az egyik legnagyobb hazai élharcosa, mívelője, utóbbi kapcsán pedig a sportág hazai krónikásaként tartják számon. A Pécsi Magasfiúk Dalárdája (PMD Blues Band) alapítójával eddigi munkásságáról, és új terveiről is beszélgettünk.

- A Makári Blues Kocsmában találkoztunk. Otthonra lelt végre a PMD?
- Csaknem két évtizednek kellett eltelnie, hogy a pécsi blues-rajongók méltó helyen gyűlhessenek egybe néhány hetente. Sajnos manapság a könnyűzenei élet műhelyei már nincsenek jelen, így ez a „kocsma" egy igazi kis oázisnak tekinthető. Itt valóban rendszeresen felléphetünk, hívhatunk vendég csapatokat, s az ősszel esedékes húszéves születésnapunkat is megfelelő keretek között tudjuk majd ünnepelni.

- Miért gondolta úgy két évtizeddel ezelőtt, hogy saját bandát alapít?
- Abban a korban, amikor fiatal voltam, szinte kötelező volt tevékenyen részt venni a beat műfajban. A tanulás és a proletár munkásvilág mellett lelkesen pengettem gitárom húrjait, s több csapatban is megfordultam. Gyakorlatilag a blues lett az életem, s ma is azt vallom: nincs könnyűzene blues nélkül, ez a művészeti ág alfája és omegája. A saját csapat gondolata akkor merült fel 1989 végén, amikor a gitározást ma már nálam is magasabb szinten űző Attila fiammal és Marton Tamás

Névjegy

Az 58 éves, pécsi Fekete Kálmán a Művészeti Gimnáziumban, majd a Nagy Lajosban végzi a középiskolát, később autóvillamossági szerelő szakmát szerez. Bár sokféle munkát végzett élete során, egészen fiatal kora óta lelkes zenésznek tekinthető, emellett az írás tölti ki mindennapjait. Ma már nyugdíjas, de folyamatosan részt vesz koncertek szervezésében, az utóbbi időben művészeti vezetőként, programszervezőként besegít a Makári Blues Kocsmában, ahol rendszeresen rali közönségtalálkozókat, blues-koncerteket hoz tető alá. Elvált, négy gyermek édesapja.

dobossal úgy döntöttünk, érdemes lehet önállóan nekiállni a blues művelésének.

- Olyannyira, hogy azóta már a műfaj "őshazájában" is látogatást tett.
- Chicagóban személyesen találkoztam a blues apostolaival, többek között Buddy Guy-jal, BB Kinggel vagy a királynővel, Koko Taylorral, aki nemrég eltávozott közülünk. Felejthetetlen élmény volt.

- Közben azért mással is foglalkozott, hiszen huszonkét kötete jelent már meg. Honnan az írói motiváció?
- A hetvenes években az Autó-Motor helyi tudósítójaként is dolgoztam, de akkor meglehetősen mostohán kezelték a magyar autósportot. Kezdetben folytatásos riportokat írtam a lapba, majd megpróbálkoztam az első, a hazai rali világáról szóló könyvvel, a 130 méter zuhanással. Lassan húsz éve írom az „Autóversenyzők mesélték" sorozatot, két éve jelent meg a Mecsek Rallye 40 éves története, de közben a blues témakörében is jegyeztem két kötetet. Emellett két könyvem az emberi párkapcsolatokról is szól, de ezt a témát egy ideig nem folytatom.

- Miért?
- Két lezárt házasság és négy gyermek után, meg jónéhány próbálkozás kudarca tükrében azt látom, manapság egyre üresebbek a kapcsolatok. Zenészként ugyan nem szabad politizálnom, de a párkapcsolatok felületessége, sivársága miatt az országot irányító politikusok is okolhatók. Az emberek közérzetét jelentősen javítania kellene a kormánynak, ehelyett csak a megszorításokról hallunk, s sárga csekkek formájában terrorizálják a lelkünket. Ilyen környezetben nem lehet kiegyensúlyozott kapcsolatról, boldog családi életről beszélni. Ha ezt tovább folytatják, ebből a birkatürelmű népből egyszer előtör az oroszlán.