Kétmilliárdból épül szálló az IH-nál
2008. február 20. szerda 23:22
A 2010-re várható idegenforgalmi vonzerő növekedésében bízva számos befektető gondolja úgy, érdemes mielőbb beruházásokat indítani a városban. A mozgolódás különösen a szálláshelyek bővítése kapcsán figyelhető meg.
Egy olasz befektetői csoport például az Ifjúsági Ház és a Sopianae tér közé egy négycsillagos, hetvenhét szobás városi szállodát épít. Mint azt Háhn-Wittenberger Rita projektvezető lapunknak elmondta, egy parkoló szinttel is rendelkező, ötemeletes komplexum építését kezdik meg itt - akár már a tavasz folyamán.
Csillagos tervek milliárdokért
A tavaly átadott négycsillagos Hotel Sopianae után a Felsőmalom és a Rákóczi út kereszteződésének másik oldalán is szálloda épülhet. A Közgáz mellett nemcsak hotel, de garzonház is kinő a földből - a tervek szerint. Ha minden igaz, a Búza téren is négy csillagos szálló kaphat helyet az ott felépítendő tízmilliárdos komplexumban, valamint a Mandulás kempingbe is ötcsillagos hotelt (ez lenne a megye egyetlen luxusobjektuma) álmodott egy svájci befektető - szintén 2010-ig. A Nádor-tulajdonos Danubius Hotels a patinás épület újranyitására készül, s az Aquaprofit Zrt. sem tett le a Balokányba tervezett wellness-szálló kialakításáról - a kétszáz szobás 4-5 csillagos István-aknai megakomplexumról már nem is beszélve.
„A kialakult városképbe illeszkedő, az Árkádhoz hasonlatos stílusú épület kétmilliárdos beruházása már csak az engedélyekre vár, így bízunk benne, hogy mielőbb meg tudjuk kezdeni a munkálatokat - mondta a beruházó képviselője, aki hozzátette: "a régészeti feltárások nagyrészt már lezajlottak a területen, amint azt a jelenlegi feltárt terület is mutatja".
Mint megtudtuk, a szálló rekreációs és fitnesz részleggel, s konferenciatermekkel is várja majd a turistákat. „Modern technikai felszereltség, újszerű formatervezés jellemzik a leendő hotelt."
A költségek előteremtéséhez támogatásokat szeretne igénybe venni a beruházó, elsősorban a Regionális Operatív Programból lehívható Európai Uniós pénzekre tartanának igényt.
Bár korábbi információink szerint az IH épületét vagy telkét is szerette volna átvenni a befektető, úgy tudjuk, erről egyelőre nem tárgyaltak a városvezetéssel.
Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hogyan működik a helyfoglalás a...
- Javul az idő, kedden már napsütésre...
- Ezen a héten is nagyon várják a...
- Hímes tojásokból nyílt kiállítás a...
- Mohácsnál a hét végéig naponta több...
- Több ezer követővel, s egyre nagyobb...
- A mobilgátak telepítését ellenőrizte...
- Hatásos a 7. osztályosok hepatitis B...
- Óriási bajba kerültek a költöző...
- Önkéntes beteglátogatók jelentkezését...