Beleszédülünk, úgy megvariálják szombattól a pécsi buszok menetrendjét
Nyári menetrendet vezet be a pécsi helyi közösségi közlekedésben a Tüke Busz Zrt., amely 2024. június 22-én, szombattól kezdődik és tervezetten a nyári szünet végéig, 2024. szeptember 1-jéig, vasárnapig marad érvényben. A nyári menetrend kialakításánál fontos szempont volt a járatok kihasználtsága, a megváltozott utazási igények figyelembevétele, a napi munkába történő el-és hazajutás kiszolgálása, valamint az is, hogy az átszállásmentes utazások száma ne csökkenjen, csak a járatkövetési idők változzanak.A június 22-én érvénybe lépő módosítás azt is jelenti, hogy a 2, 2A, 4...Kettős papszentelést ünnepel a Pécsi Egyházmegye
2019 után az idén újra papszentelési szentmise helyszíne lesz a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház, szombaton 10.00 órakor Felföldi László pécsi megyéspüspök áldozópappá szenteli Mihovics Szebasztián és Miklovits Attila diakónusokat. A szentség kiszolgáltatásának előestéjén hagyományaink szerint a szentelendőkért felajánlott gyalogos zarándoklat indul Mecseknádasdról Püspökszentlászlóra. Mihovics Szebasztián 1998-ban született Nagykanizsán, majd az ahhoz közeli horvát ajkú településen, Tótszentmártonban töltötte gyermekéveit. Pécsett, a Szent Mór...Narancs figyelmeztetést adtak ki Baranyára a hőség miatt
A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki a HungaroMet Zrt. Bács-Kiskun vármegyére, ahol a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat pénteken. A meteorológiai szolgálat az MTI-hez csütörtökön eljuttatott veszélyjelzésében azt írta, Bács-Kiskun vármegyére a legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adták ki magas középhőmérséklet miatt péntekre. Az előrejelzés szerint 25 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet pénteken Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém,...Ilyen az idei balatoni...
A Balaton idén sem okoz csalódást a nyaralóknak vagy azoknak, akik csak elugranak a tóhoz egy napra lehűlni kicsit. A víz...NAV-igazolást hamisított...
A Pécsi Járási Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat egy pécsi könyvelővel szemben, aki ügyfele egyik...Épp csak kijött a börtönből...
A Pécsi Járásbíróság szerdán napján elrendelte egy komlói férfi letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének alapos gyanúja...Akkora a forróság, hogy még...
Mivel a napi középhőmérséklet három egymást követő napon meghaladja a 27 Celsius fokot, ezért az országos tisztifőorvos...Mohácsnál sincs már...
Szerdán reggel hét méter alá csökkent a Duna vízszintje Mohácsnál, így már nincs szükség árvízvédelmi...Fák árnyékában kicsit...
A feladat egyszerű, megoldani viszont nehéz: olyan pécsi közterületet találni a belvárosban, ahol nagy lombkoronájú fák...Alaposan rászedett egy idős pécsi asszonyt egy csaló
Egy idős asszonytól 200 ezer forintot csalt ki egy férfi Pécsett, de nem sokáig maradhatott felvillanyozott hangulatban, mert lekapcsolták. A nőhöz hétfőn dél körül kopogott be egy férfi, majd előadta, hogy a lakásszövetkezettől jött, és szeretné megbeszélni az elektromos hálózat felújításával kapcsolatos teendőket. A nő beengedte, hellyel kínálta, mire a férfi belekezdett a részletekbe. A vezetékcsere 680 ezer lesz, de nem kell egyben kifizetni, lehet három részletben is. Az asszony nem gyanakodott, egyből átadott a férfinak 200 ezer forintot. Még egy papírt is alá...Baranyai hatósági állatorvosokat vádolnak korrupcióval
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a hatósági állatorvosok megvesztegetése miatt indult büntetőügyben az elsőfokú bíróság ítélete elleni ügyészi fellebbezést kisebb módosításokkal fenntartotta. A pécsi és szigetvári hatósági állatorvosok feladata volt a nemzetközi forgalombakerülő állatok jogszabályban előírt ellenőrzése és a kivitelhez szükségesállategészségügyi bizonyítványok kiállítása. Az állat-nagykereskedő vádlottak a tenyésztőktől felvásárolt kutyakölyköket szállíttatták több európai országba, amely ügyletek lebonyolításához a szükséges bizonyítványokat az...A vilányi borász, Bock József kapta a Magyar Bor Akadémia életműdíját
Bock József villányi borász vehette át a Magyar Bor Akadémia (MBA) életműdíját kedden az Országházban. Nagy István agrárminiszter az ünnepélyes díjátadón köszönetet mondott Bock Józsefnek azért a munkáért, amelyet a magyar borágazat újjáéledéséért és fejlődéséért, a magyar bor nemzetközi elismertségéért tett. A Bock család 1850 óta foglalkozik szőlővel Villányban, Bock József is tudta, hogy a Jammertal-dűlőben fekvő, ősi családi birtok milyen értékes örökség - idézte fel. Elmondása szerint a rendszerváltás után elindult fejlesztések eredményeként a pincészet...Kis harcsák tízezreit...
A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége által hasznosított két nagy folyóvízbe került előnevelt harcsa ivadék a...Szent Antalt ünnepelték...
Szent Antalra emlékeztek Mohácson, a ferences barátok templomaként is ismert Szent István király-templomban június 16-án. A...A fővárosban is kirabolt...
A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség részben fegyveresen, jelentős értékre elkövetett rablás, hivatali visszaélés és...Óriási fogásuk volt egy...
Harley, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szolgálati kutyája is aktív részese volt a napokban annak a tettenérésnek, mely...Kiégett, lakhatatlanná vált...
Egy kétszintes családi ház tetőszerkezetén keletkezett tűz vasárnap délután Magyarszéken. Hárman tartózkodtak az...Betörő ébresztette fel egy...
A rendőrök másfél órán belül elfogták azt a 30 éves helyi férfit, aki betört egy komlói lakásba, majd az ott lévő sértettet is...Baranyában fogták el a kommandósok a túszejtés miatt is körözött német férfit - Videó!
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztálya derítette fel annak a 39 éves férfinak a tartózkodási helyét, akit a német hatóságok több bűncselekmény miatt köröztek. A Német Központi Célkörözési egység június 3-án kereste meg a KR NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztályát, mivel olyan információjuk volt, hogy egy 39 éves német férfi, akit emberrablás és túszejtés, fegyveres rablás és más súlyos bűncselekmények miatt Németországban köröznek, feltehetően hosszabb ideje Magyarországon rejtőzködik.A célkörözési nyomozók - az...Elárulták, mikor kapcsolják be a klímát a pécsi buszokon - Még nincs elég meleg hozzá
A Tüke Busz Zrt. tájékoztatása szerint a társaság időben gondoskodott arról, hogy megfelelő, szakszerű karbantartást, valamint tisztítási és ózonos fertőtlenítési eljárást követően a klímák ismét üzemeljenek az autóbuszokon, írta közleményében az önkormányzat cége. "A pécsi közösségi közlekedésben a klíma üzembe helyezése a levegő hőmérsékletének is függvénye: amennyiben az országos tisztifőorvos elrendeli a hőségriadót, a klímával ellátott autóbuszokon is működnek légkondicionáló berendezések. (Tehát például ma, hétfőn ehhez még nincs elég meleg - a...Nyáron is nagyon várják a véradókat, segítsünk!
Baranya megyében a következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten: Sásd, Polgármesteri Hivatal (Szent Imre u. 25.-27..) június 18. 9:00-12:00Villány, Művelődési Ház (Baross u. 11.) június 18. 9:00-12:00Pécs, PTE Kancellária (Szántó Kovács János u. 1/B) június 17. 9:00-11:00Szentlőrinc, Power Gym (Kodolányi J. u. 13.) június 19. 14:00-18:00Pécs, Intézeti „virágos-kaspós" véradás (Pacsirta u. 3.): június 20. 8:00-17:00Ezen a napon minden véradó választhat számtalan növény közül (évelő, egynyári, fűszer stb.) a Mánfai Muskátli Kertészet jóvoltából,...
« Előző
630 | 651 | 672 | 693 | 714 | 735 | 756 | 777 | 798 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...