Célba vették a középiskolásokat az egyetemen, nyelvekre tanítják a diákokat

Célba vették a középiskolásokat az egyetemen, nyelvekre tanítják a diákokat A tervet a Pécsi Tudományegyetem 14 középiskolával együttműködve valósítja meg az Európai Szociális Alap támogatásával. Az egyetem közlése szerint elsődleges célja a legújabb hazai és nemzetközi nyelvpedagógiai és módszertani kutatásokba ágyazva olyan innovatív, a tanórai nyelvoktatást kiegészítő, a nyelvi érettségi követelményeihez illeszkedő tananyagokat és tevékenységeket kidolgozni és megvalósítani, amelyek révén szignifikánsan javul a tanulók nyelvtudása, a nyelvtanulással kapcsolatos attitűdje és motivációja, és ezáltal nagyobb esélyük nyílik sikeres emelt szintű idegen...

Egészségtudományi campust alakítanak ki a belvárosban a volt megyei könyvtár helyén

Egészségtudományi campust alakítanak ki a belvárosban a volt megyei könyvtár helyén Hamarosan teljesen átalakítják, felújítják az évek óta üresen álló egykori Csorba Győző Megyei Könyvtár épületét. Az ingatlan már a Pécsi Tudományegyetem kezelésében áll, az elképzelések szerint a létesítményt teljesen felújítják, hogy a későbbiekben az egészségtudományi kar vegye birtokba oktatási célokra. Immár évek óta áll üresen és elhagyatottan az Apáca utcáról nyíló, egykor a Csorba Győző Megyei Könyvtárnak otthont adó épületegyüttes. A bibliotéka még az EKF-év idején, 2010-ben költözött át az akkor frissen épület Tudásközpontba, az ingatlan azóta kihasználatlan. A műemlék...

Tehetséges festőművész hallgatók vehettek át elismeréseket

Tehetséges festőművész hallgatók vehettek át elismeréseket Tolvaly Ernő Munkácsy-díjas festőművész, egyetemi tanár emlékére Dr. Colin Foster, a PTEMűvészeti Kar volt dékánja 2010-ben festészeti díjat alapított a kiemelkedően tehetséges festőművész hallgatók támogatására.  A kar Képzőművészeti Intézete és Hallgatói Önkormányzata szintén csatlakozott egy-egydíjjal a kezdeményezéshez.A díj 2010 óta évente kerül átadásra a tavaszi szemeszter elején. A díjazottak kiválasztása szakmai zsűri döntése alapján történik. A Festészet Tanszék mesterei a díj átadását megelőző év kiemelkedő szakmai teljesítménye alapján javasolják hallgatóikat a...

A PTE innovatív...

A PTE innovatív módszerekkel segíti a posta dolgozóit A munkaegészségügyi körülményeket, a postai dolgozók egészségi állapotát vizsgálják a Pécsi Tudományegyetem szakértői - erről...

Idén is átadták a 2017-es...

Idén is átadták a 2017-es évi Prinz Gyula Díjakat A Prinz Gyula díjat a PTE TTK Földrajzi Intézete 1998 óta ítéli oda minden évben, és eddig a hazai földtudományok 39...

Megállapodást kötött a PTE...

Megállapodást kötött a PTE ETK és a Magyar Judo szövetség A Magyar Sportok Házában együttműködési keretmegállapodást írt alá a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) valamint a Pécsi...

Együttműködik a PTE és a...

Együttműködik a PTE és a Rovitex Hétfő délután írta alá a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Dél-Dunántúl egyik legdinamikusabban fejlődő textilipari vállalata,...

Kezdődik a...

Kezdődik a Szabadegyetem-Szeged új szemesztere L. Stipkovits Erika szakpszichológusnak a párkapcsolatokról szóló, a házasság hetéhez kapcsolódó előadásával kezdődik el...

A külföldi egyetemisták...

A külföldi egyetemisták körében is hatalmas az érdeklődés a mohácsi busójárás iránt Idén is rengeteg Pécsett tanuló külföldi egyetemista hallgató kapott lehetőséget arra, hogy eljuthasson a megye egyik...

Megérkeztek az első megemelt fizetések a felsőoktatási dolgozókhoz

Megérkeztek az idei első, újabb öt százalékkal megemelt fizetések a felsőoktatásban dolgozóknak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára szombaton az MTI-nek.    Palkovics László emlékeztetett arra, hogy 2016. januárban kezdték meg a felsőoktatási oktatók, kutatók és tanárok bérfejlesztési programját, akkor 15 százalékkal nőttek a bérek. Tavaly és idén pedig további öt százalékot emelkedtek, így átlagosan 27 százalék volt az emelés. Az államtitkár példaként elmondta, hogy 2010-ben egy egyetemi tanár 430 ezer forint körül...

Kollár László az Élettelen Természettudományok Kollégiuma új elnöke

Kollár László az Élettelen Természettudományok Kollégiuma új elnöke A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke, Pálinkás József, felkérte dr. Kollár László akadémikust, a Kémiai Intézet egyetemi tanárát az Élettelen Természettudományok Kollégiuma elnöki tisztének betöltésére.  Az NKFIH célja, hogy az alapkutatások, a célzott kutatások és az innováció támogatójaként értékteremtő kutatási programokkal adjon lendületet a magyar kutatás és innováció tudományos kiválóságainak és ígéretes műhelyeinek. A pályázati programok értékelését a magyar tudományos élet kiválóságaira kívánják alapozni. A kutatói kezdeményezésű...

Átadták a PTE új gyógyszertárát a Honvéd utcában, a klinikai tömb bejáratánál

Átadták a PTE új gyógyszertárát a Honvéd utcában, a klinikai tömb bejáratánál Pénteken délelőtt Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora, Hoppál Péter államtitkár, Pécs országgyűlési képviselője és Sebestyén Andor, a PTE Klinikai Központ elnöke ünnepélyes keretek között adta át a pécsi egyetem Klinikai Központi Gyógyszertárának közvetlen lakossági gyógyszerellátást biztosító UNIV gyógyszertárát. Az ambulanciákon kezelt és klinikákról távozó, hazatérő betegeket, valamint a lakosságot ellátó gyógyszertár a Janus Pannonius Klinikai Tömb Honvéd utcai bejáratánál várja a mai naptól a betegeket és fogyasztókat.   Hoppál Péter elmondta, hogy régi...

Prezentációs nappal indítja...

Prezentációs nappal indítja a szemesztert a PTE-MIK A PTE Műszaki és Informatikai Kara - a kar történetében először - a 2017/2018-as tanév második szemeszterét az...

Medvegy Gabriella lett a...

Medvegy Gabriella lett a PTE Műszaki és Informatikai Karának új dékánja Dr. Medvegy Gabriella személyében új dékán áll 2018. február 1-től a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Műszaki és Informatikai...

A pécsi egyetem kutatói is...

A pécsi egyetem kutatói is részt vettek egy új fájdalomcsillapító kifejlesztésében A St. Joseph's Hospital and Medical Center (Phoenix, AZ) munkatársa, Andrej Romanovsky professzor által vezetett...

Indul az órafelvétel az...

Indul az órafelvétel az egyetemen, húszezer hallgató rohamát kellene kibírnia a Neptunnak A februári félévkezdés kirívóan nagy terhelést jelent a Egyetem elektronikus nyilvántartási rendszere, a Neptun Egységes...

Nyilvánosságra hozták a...

Nyilvánosságra hozták a keresztféléves képzések ponthatárait Nyilvánosságra hozták szerdán a www.felvi.hu oldalon a keresztféléves képzés ponthatárait.   A felvételizők az...

Nyílt nap lesz a PTE TTK-n...

Nyílt nap lesz a PTE TTK-n kedden A PTE Szentágothai János Kutatóközpontjába várja január 23-án, kedden 11 órától a természettudományok, az informatika, a...

Újra krediteket szerezhetnek a középiskolások a PTE-BTK-n

Újra krediteket szerezhetnek a középiskolások a PTE-BTK-n 2018 februárjától folytatódik a Kreditpróba - Készülj az egyetemre az egyetemen! címet viselő kezdeményezés, amelyet a PTE Bölcsészettudományi Kara indított középiskolás diákok számára.  A program keretében a Kar által kínált szakok iránt érdeklődő középiskolásoknak lehetőségük nyílik arra, hogy közvetlenül szerezhessenek tapasztalatot az egyetemi oktatás atmoszférájáról. A diákokat olyan valódi, féléves egyetemi kurzusokra invitálják, amelyekhez nem szükséges speciális előismeret. Az órákat a késő délutáni időpontokban tartják annak érdekében, hogy a diákok az iskolai...

Alacsony sugárdózisú röntgenkészüléket kapott a pécsi ortopédiai klinika

Alacsony sugárdózisú röntgenkészüléket kapott a pécsi ortopédiai klinika Rendkívül alacsony sugárdózisú, háromdimenziós képalkotásra is képes, modern röntgenkészüléket helyeztek üzembe a Pécsi Tudományegyetem (PTE) ortopédiai klinikáján, csaknem 190 millió forintos beruházással - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény hétfőn az MTI-t.  A közlemény szerint az EOS 2D/3D típusú diagnosztikai eszköz az egyetlen olyan röntgenkészülék, amely lehetővé teszi a teljes test torzításmentes, háromdimenziós leképezését álló, azaz terhelt helyzetben, "ultra alacsony" sugárdózis mellett. A képalkotó berendezést a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE)...

Nyílt napot tartanak a PTE ETK-n kedden

Nyílt napot tartanak a PTE ETK-n kedden A PTE Egészségtudományi Kar ismét megszervezi népszerű nyílt napját 2018. január 16-án. Az érdeklődő diákok és szüleik interaktív programokon ismerkedhetnek meg a kar által nyújtott életre szóló hivatásokkal. Aki a PTE ETK képzéseit választja, az egyúttal a humanitás, embertársain való segítés és az élethosszig tartó tanulás mellett dönt.   A PTE ETK-n a minőségi oktatásra garanciát a kar hazai és nemzetközi téren is elismert oktató gárdája nyújtja. A kar minőségi és piacképes képzések iránti elkötelezettségét az is jelzi, hogy az évek óta tartó tudatos fejlesztő munkának...