Rendőrkézen a pénteken balhézó utcai harcosok
Több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt őrizetbe vette a rendőrség azt a 25 éves férfit, aki szándékosan ütött el az autójával két embert Pécs belvárosában - közölte a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon. Azt írták, hogy pénteken dél körül arról érkezett bejelentés, hogy Pécsen a Centrum parkoló mellett két társaság között vita alakult ki, majd egy autó az egyik társaság két tagját elütötte. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a két csoport között egy korábbi nézeteltérés miatt alakult ki a vita, majd az egyik társaság...Nepomuki Szent Jánost ünnepli Mohács, íme a rendezvény részletes programja
Rendezvények sokaságával várják a mohácsiakat és a városba látogatókat szombaton, a Nepomuki-ünnepségen. A Nepomuki-ünnepen természetesen a hagyományos elemek, a helyi együttesek, művészeti csoportok, alkotó közösségek fellépése, koncertje, bemutatkozása sem marad el, s ugyanez igaz, a jánoskázásra, s az esti, látványos tűzijátékra.Íme a rendezvény részletes programja:Szombat:9:30 órától 52. Schneider Lajos Népzenei Találkozó a Mohácsi Kossuth Teátrumban 14:00 órától Kézműves vásár a Szabadság utcában 14:00 órától Gasztroutca a Szabadság utcában 14:30 Céhzászlós...Szándékosan gázoltak el két embert Pécs belvárosában, egymásnak esett két társaság
Döbbenetes, brutális jelenetek játszódtak el pénteken délután Pécs belvárosában, az Árkád szomszédságában található Centrum parkolóban. Előbb két - késekkel, bozótvágókkal és lapátokkal felfegyverkezett - társaság tagjai estek egymásnak, majd egy, a Nagy Lajos király útjáról bekanyarodó autó a járdára felhajtva szándékosan elgázolt két embert. Úgy tudjuk, súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították őket kórházba.Ettől nem messze egy másik összetört autónál is helyszínelnek a rendőrök, feltehetően ezzel a járművel követték el a gázolást. A rendőrség több ember ellen...Pécsi drogdílerekre is...
A rendőrök 12 embert fogtak el kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt, közülük négyet őrizetbe is vettek. A Nemzeti...Nem tanult a hibájából,...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal célja a támogató jellegű ellenőrzésekkel az adózók segítése a hibák kijavításában. Azonban vannak...Hittanolimpián mérték össze...
A Pécsi Egyházmegye felső tagozatos hittanosai csaptak össze - jelképesen - május 10-én Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban...Bemutatta vállalásait...
Pécs élhetőbbé tételét, a biztonságot szem előtt tartó fejlesztését ígérte Csizmadia Péter, a kormánypártok...Heves zivatarok,...
Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani pénteken Baranyában, közölte a meteorológiai szolgálat. A...Eperkóstolót tartanak...
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) képviselői az eper kedvelőit csalogatják pénteken délelőtt fél tízre a Kossuth térre....Szombaton kezdődik a Magyar Nemzeti Parkok Hete
Kenutúrák, bölényszafari, lápréti barangolás, sólyom- és sasles, népi játszóház, tárlatvezetés, természetismereti foglalkozások, interaktív vízvizsgálat és gyereknapi programok várják az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Parkok Hetén május 17. és 26. között országszerte. A programsorozat nyitórendezvénye pünkösdhétvégén a városligeti Vajdahunyadvárban lesz. Bár a magyarországi tíz nemzeti park igazgatóság egész évben tartalmas, izgalmas és természeti élményekben gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket, egyszer egy évben a Magyar Nemzeti Parkok Hete nyitórendezvényén egy helyen,...Nepomuki Szent János ünnepére készül Mohács - Ingyenes programokkal várják a vendégeket
Várhatóan nemcsak a helyiek, hanem a távolabbról érkezők közül is sokan lesznek kíváncsiak a mohácsi Nepomuki-ünnepségre. A szombaton sorra kerülő eseményen programok sokasága közül választhatnak az érdeklődők. Nepomuki Szent János, a vízen járók védőszentje emlékére a múlt századból eredő szokás szerint a dunai hajósok, molnárok és halászok májusban tartották látványos ünnepélyüket Mohácson, ami az egész környékről sokakat vonzott a Duna-partra.A múlt század második felétől - nyilván nem véletlenül - feledésbe merült a hangulatos esemény, de 1989 óta újra élő hagyománnyá...Villámlással kísért jégeső csaphat le Baranyára
Figyelmeztetést adott ki Baranyára szólóan is az Országos Meteorológiai Szolgálat. Azt írták, az elsődleges veszélyforrást a zivatarokat kísérő villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.Nem ment haza, nyoma...
A Pécsi Rendőrkapitányság eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Tamás Míra Petra ügyében. A 15...A pécsi megyéspüspök,...
A csíksomlyói kegyhely közleménye szerint május 18-án, szombaton 10.30-kor a kegytemplom előtti térről indul a kordon a...Egyre többször próbákoznak...
Az elkövetők ügyvédnek adják ki magukat, és idős embereket hívnak fel telefonon azzal, hogy gyermeküket vagy unokájukat...Huszonhat macskát tartott...
A Pécsi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat egy pécsi nő ellen, aki panellakásában 26 macskát tartott...Kölkeden és Nagydobszán a...
Az Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a Baranya vármegyei Kölkeden és Nagydobszán, a Pest vármegyei Szigetszentmiklóson...Elfüstöltek harminc tonna...
Több mint 30 tonna, mintegy 480 milliárd forintnyi kábítószer-alapanyagot, prekurzort semmisítettek meg az egyik magyarországi...Grillsütőt, szarvastrófeákat is lopott két baranyai férfi
Pár óra alatt rendőrkézre került az a két helyi férfi, akik május 13-án éjszaka törtek be egy lakatlanul álló családi házba Bükkösdön. Az ingatlanból többek között szarvastrófeákat, gázpalackot és grillsütőt is vittek el, azonban az eltulajdonított értékeket a rendőrök hiánytalanul megtalálták. A két férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, a nyomozók előtt lopás miatt kell felelniük.Őri László: a gyurcsányi pénzszivattyú működtetése Péterffy feladata
Óriásplakátokkal és a postaládákba kerülő szórólapokkal indít tájékoztató kampányt az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Pécsen, mert azt látja, hogy a városban ellopják a fiatalok jövőjét - közölte a szervezet elnöke a baranyai vármegyeszékhelyen kedden. Nacsa Lőrinc a Kürt utca és az Ifjúság útja kereszteződésénél tartott sajtótájékoztatón azt mondta: az ellenzéki városvezetés 40 millió forintból tervez zebrát felfestetni ott, amely így Magyarország, "de talán Európa legdrágább" gyalogátkelőhelye lesz. Gyurcsányi módszereken alapuló pénzszivattyú...Háromszázezer résztvevőt várnak a csíksomlyói búcsúra
Lelki megújulásra próbálják hangolni a zarándokokat az idei csíksomlyói búcsún, melyre mintegy 300 ezer résztvevőt várnak a Kárpát-medencéből és a világ minden tájáról - jelentették be a szervezők keddi csíkszeredai sajtótájékoztatójukon. Tímár Sándor Asztrik, a csíksomlyói kegytemplom és ferences kolostor igazgatója és Korodi Attila csíkszeredai polgármester kedden ismertette a Kárpát-medence legnagyobb zarándoklatával kapcsolatos tudnivalókat. Tímár Sándor Asztrik elmondta: a csíksomlyói ferencesek idén "Újuljatok meg!" mottóval szervezik meg a fogadalmi...
« Előző
756 | 777 | 798 | 819 | 840 | 861 | 882 | 903 | 924 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Borult, párás időre kell készülni...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...