Segítő hivatást választott: a mentőknél kezdte pályafutását Betlehem József, az ETK dékánja

Segítő hivatást választott: a mentőknél kezdte pályafutását Betlehem József, az ETK dékánja Betlehem József professzor hét éve vezeti dékánként a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karát (ETK). A számos diplomával rendelkező szakembert - aki pályázik az universitas rektori posztjára - pályafutásáról, s arról is kérdeztük, hogy milyennek látja a szakterülete jelenét és jövőjét.- Mi vonzotta az egészségtudományi pályára, mi volt az indíttatása?- Kezdettől fogva valamilyen segítő szakmát szerettem volna választani. A rendszerváltást követően indult egy új típusú képzési portfólió hazánkban, ami a felsőfokú egészségtudományi képzések megjelenését jelentette, én pedig...

Sérülés ide vagy oda, a kosaras Juhász Dorkát egy szakadt keresztszalag sem állítja meg

Sérülés ide vagy oda, a kosaras Juhász Dorkát egy szakadt keresztszalag sem állítja meg Bár ez a szezon ugrott a tizenhét éves pécsi kosárlabdázó, Juhász Dorka számára a térdsérülése miatt, a fiatal lány nagyon pozitív és kemény munkával igyekszik visszanyerni régi formáját. A Pécsi Újság.hu-nak többek között arról beszélt, miért a kosárlabdát választotta, mik a tervei a jövőre nézve, és mit csinál, ha éppen nem a labdát bűvöli.  - Azt hiszem, esetedben nem véletlen, hogy a kosárlabda mellett kötöttél ki.- Abszolút nem. Kiskoromban versenyszerűen úsztam, azonban az általános iskolában elkezdtem kosarazni. Ez egyértelműen édesanyám, Balázs Hajnalka hatására...

A pécsi írónő nagy álma vált valóra, regénye akár az egész világot is bejárhatja

A pécsi írónő nagy álma vált valóra, regénye akár az egész világot is bejárhatja Nagy öröm, amikor elkészül egy regény, de a munka java része csak ezután kezdődik. Ismertté tenni és ismertté válni. Megmutatni, hogy a könyvolvasás nem ciki és nem unalmas, csak mert nem villódzik az olvasó szeme előtt egy virtuális figura - mondta Ferencz Gabriella, aki a Pécsi Újság.hu-nak mesélt életéről, s céljairól.  - Hogyan kezdődött az írás iránti érdeklődése?- Kétéves korom óta írok, legalább is én így gondoltam, a mások számára még értelmezhetetlen hullámokról, amelyeket rajzoltam. Sokáig csak a kötelező érettségi és egyetemi zárthelyi dolgozatokat készítettem el,...

Nem áll le az Ironman: a...

Nem áll le az Ironman: a Swissultra után újabb versenyen gondolkodik Mindum Károly A legutóbbi Swissultra ötödik helyezettje, a pécsi Mindum Károly egész életében sportolt, mindig a kihívásokat kereste, s már...

Zajlik az élet a fiatal...

Zajlik az élet a fiatal pécsi karmesternél, a Márk Tamás-díj után érkezik második gyermeke is Szeptemberben tüntette ki a város Erdélyi Dániel pécsi karmestert a Márk Tamás-díjjal, aki nem csak az elismeréseknek örülhet...

Negyedik generációs...

Negyedik generációs autószerelők Wolframék, de izzót soha nem árultak a műhelyükben Az alma, meg a fája példabeszédét ismerjük. Itt viszont azt történt, hogy nem esett messze a villáskulcs a satupadtól. Ez...

Dinasztia: Hires Lászlónak...

Dinasztia: Hires Lászlónak már a nagyapja is személyszállító volt, és már a fia is taxizik Bizony nem tegnap volt: 1984-ben kezdte hivatásszerűen koptatni a város aszfaltját és a gumikat a pécsi taxis, Hires László....

Mindenki az ismerőse: a...

Mindenki az ismerőse: a nyugdíjas alezredes, Dránovits Pál kibeszélte magából a feszültségeket Még komoly, a témában elmélyült szakembernek is beletörne a bicskája, ha fel szeretné rajzolni dr. Dránovits Pál kapcsolati...

A Maldív-szigeteken még...

A Maldív-szigeteken még lehet szobra Kiss Lászlónak, Csak a tudatlanok cáfolják Kiss László futballedző képességeit. A szakmában jártasak mind-mind elismerik a felkészültségét,...

Családban marad: a pálya mellett nőtt fel a fiatal pécsi magasugró, Kárpáti Enikő

Családban marad: a pálya mellett nőtt fel a fiatal pécsi magasugró, Kárpáti Enikő Éppen egy balatoni edzőtábor közepén csíptük el egy beszélgetésre a Magyarország jó tanulója, jó sportolója cím friss pécsi díjazottját, Kárpáti Enikőt. A fiatal magasugró a PSN Zrt. Sportiskola atlétája, aki bár még csak most lesz kilencedikes, máris rengeteg díjat zsebelt be a sportág korosztályos bajnokaként.  - Miért éppen az atlétikát választottad?- Igazából nem volt sok választásom - felelte nevetve. - Édesanyám, édesapám és a testvéreim is mind atletizáltak, én pedig a pálya mellett nőttem fel, így szinte természetes volt, hogy én is atléta leszek.- Édesanyád egyben az...

Ha a fociról kérdezik, régi a lendülete Nagy Tamásnak, aki most a Hatvan edzője

Ha a fociról kérdezik, régi a lendülete Nagy Tamásnak, aki most a Hatvan edzője A lendülete a régi. Mondja a magáét, ha kedvenc játékáról, a labdarúgásról faggatják Nagy Tamást, az egykori pécsi kedvencet. A pályán, meg annak szélén is bizonyított, mégis csomagolt, s messze, a fővárosba költözött. Onnan jár el a megyei I. osztályú Hatvan együtteséhez dolgozni, Heves megyébe. Pedig nem is olyan régen még az élvonalban a PMFC-t, meg a Ferencvárost dirigálta. Hatalmas a kontraszt, miközben tele a története elhallgatott, bár most kimondott igazságokkal. Érzelemmentesen Nagy Tamás képtelen megszólalni futballügyben. Persze, ha figyelembe vesszük, életében erre a...

Mozdonyvezetőből lett karmester Bókai Zoltán, aki katonazenészként is helytállt

Mozdonyvezetőből lett karmester Bókai Zoltán, aki katonazenészként is helytállt Bókai Zoltán már fiatalon tehetséges zenész volt, érettségi után mégis villamosmozdony-vezetőnek állt. Kalandos út vezetett karmesteri pozíciójához, volt katonazenész, megtanult harsonázni, s játszott többek között Somló Tamás, D. Nagy Lajos fellépésein is. Jelenleg színházi zenei munkái foglalják le, s a három gyermeke.  - Hogyan lett mozdonyvezető?- Édesapám és nagyapám is mozdonyvezető volt, ennek ellenére zenésznek tanultam. A Pécsi Művészeti Szakközépiskolába, zeneelmélet szakra jártam. Nem voltam mintagyerek, így az iskola hagyományainak megfelelően próbáltak meg...

Más papírmunkát visz haza a...

Más papírmunkát visz haza a munkahelyéről, Varga Nóra egzotikus állatokat Számos érdekes foglalkozás mellett az állatkerti gondozó igazán különlegesnek számít. Varga Nóra a Pécsi Állatkert egyik...

A bóvlit felesleges...

A bóvlit felesleges reparálni, vallja Pécs egyetlen ernyőjavítója, Horváth Zoltánné A régi, míves darabokat meg kell becsülni. A silány, kínai tucat holmikat viszont még megjavíttatni sem érdemes. Mindez...

Elállt a szava Kovács...

Elállt a szava Kovács Jenőnek, de már újra beszél, s a visszatérésére készül a tréner A legfontosabb, hogy Kovács Jenő ismét összetett mondatokban társalog. Korábban ez nagyon is megszokott dolognak számított a...

Tanít, gyógyít és kutat is...

Tanít, gyógyít és kutat is Pécs tudományos díjának friss birtokosa, Ertl Tibor A gyógyítás csakis hivatás lehet, de a kutatást, oktatást sem lehet űzni elkötelezettség nélkül, vallja dr. Ertl Tibor...

P. Nagy Laura a nagymama...

P. Nagy Laura a nagymama dalba szőtt szavaitól a mesék szárnyán egészen Indiáig repült A vers és a mese a két legőszintébb műfaj, vallja P. Nagy Laura (képünkön). Az író-költő lapunknak adott interjújában úgy...

Hosszabbítás: legyőzte a...

Hosszabbítás: legyőzte a gyilkos kórt, s újra a labdarúgásban dolgozik Rónai István Túl két rendkívül súlyos betegségen, ismét a labdarúgásban dolgozik Rónai István. A hetvenhárom éves sportembert az orvosok...

Lovász Luca, a nemrég országos bajnokságot nyert pécsi lány már az olimpiáról álmodik

Lovász Luca, a nemrég országos bajnokságot nyert pécsi lány már az olimpiáról álmodik Komoly tervei vannak Lovász Lucának. A tizenegy éves lány nemrég bajnoki címmel tért haza a ritmikus gimnasztika országos bajnokságról, ám ennyivel nem elégszik meg, tovább szeretne fejlődni. Álmai között az olimpiai részvétel szerepel. Sportos családból származik Lovász Luca. Édesanyja, Arató Dóra korábbi válogatott tornász, édesapja, Lovász Ferenc a labdarúgó nemzeti tizenegyben kapott helyett, testvére, Lovász Lili pedig ritmikus gimnasztikában országos hatodik helyet szerzett. - Hároméves koromban kezdtem a gyermektornát, és mivel a nővérem akkoriban ritmikus gimnasztikázott,...

Ízi rájder, öcsém! Óvatosan bánik a gázkarral a volt pécsi térőr, Szimszonos Lala

Ízi rájder, öcsém! Óvatosan bánik a gázkarral a volt pécsi térőr, Szimszonos Lala Az Üvegtigris című film következő részében nyugodtan kaphatna pár percet „Szimszonos Lala", azaz Sebestyén Lajos, aki nem tegnap kezdte a motorozást. A gépét pár percre még talán Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyző is megirigyelné, no nem a sebessége, hanem párját ritkító formája miatt. A motorbicikli és a gazdája igazi jelenség Pécs városában. Amerre járnak, vonzzák a tekinteteket. A férfit, komoly sisakkal a fején, két térdvédőjével, feliratos jelzőmellényben lehetetlen nem észrevenni. Bár a kétkerekű, amit használ nem éppen mai modell, de legalább masszív...

Ez igen! Újra Európa-bajnok lett Kersics Antal, aki szerint a dzsúdó jellemfejlesztő sport

Ez igen! Újra Európa-bajnok lett Kersics Antal, aki szerint a dzsúdó jellemfejlesztő sport Az önvédelmi ismereteknél lényegesen többet ad a dzsúdó (magyarosan cselgáncs), vallja Kersics Antal. A PVSK edzőjének-sportolójának gyerekként azért tetszett a sportág, mert úgy győzheti le ellenfelét, hogy ezzel nem okoz sérülést számára. Később rájött, a felkészülés a jellemfejlesztésben is segít. 54 évesen is örömmel lép a küzdőszőnyegre, a napokban Zágrábban állhatott a dobogó legfelső fokán a "veteránok" Európa-bajnokságán. - Mikor került kapcsolatba a cselgánccsal? - Tizenkét évesen, előtte kézilabdáztam - kezdte Kersics Antal. - Egyszer elmaradt egy mérkőzésünk,...