Baráti alapon néha ugyan cukkolják, de senki nem vitatja a pécsi Bánki Beni tehetségét
Átvette a napokban fényes nyereményeit Bánki Beni - a 15 éves pécsi gimnazista az idei Ki Mit Tube? verseny abszolút győztese. A vetélkedő három hónapja során mintegy 13000 szavazatot kapott Beni slam poetry műfajban, ebből a legutolsó fél napon 5000 fölötti voksot számláltak. - Mit szóltak az osztálytársai ehhez a győzelemhez?- Gratuláltak. Szoktak cukkolni, de csak baráti alapon. Megköszöntem a szavazatokat, még egy nagy bulit is szerveztünk. A győzelmet ünnepeltük, műsort adtunk videókkal, jöttek sztárvendégek, akik színesítették az estet, például egy barátom, aki 18..."Bohóc vagyok, annak mindent kell tudnia" - harmincöt éve van a pályán Füsti Molnár Éva
Ezer arca van Füsti Molnár Éva Jászai Mari-díjas színművésznő-rendező-pedagógusnak. Üdítő társaságában hamar jókedvre derülünk, a manapság rég felejtett, jóleső érzéssel tapasztaljuk őszinte nyitottságát, sőt érdeklődését. Harmincöt éve van a pályán, s ebből 32 éve Pécsett. A kört teljessé teszi számára a Harmadik Színházban szerzett számos másfajta szakmai élmény, s mindezt bőkezűen adja tovább a húsz éve működő színi stúdiójában.Ízig-vérig színész, más országban sztár lenne, de ő nem is tör a celebek babérjaira, így is ismertté vált számos emlékezetes alakítása miatt. Semmi...Nincs olyan hangszere a szimfonikus zenekarnak, amelyen ne játszott volna Szamosi Szabolcs
2013 óta a pécsi Szamosi Szabolcs orgonaművész az Országos Filharmónia, hivatalosan a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója. Az eddig megtett útról és mindennek hátteréről is kérdeztük az ötletgazdag, kiváló teherbírású művészt, akit minden körülmények között kiemel a hétköznapokból a zene magával ragadó világa. - 2010 májusától lettem a Dél-Dunántúli Filharmónia igazgatója, Várnagy Attila, az elődöm kért föl néhány évvel a dátumot megelőzően. Nagy megtiszteltetésként éltem át a megkeresését - fog bele a kezdetekbe Szamosi Szabolcs. - 2013-ig három területen...Egy sebész a műtőben...
Vannak legendák, s igaz történetek. Ilyeneket hallani dr. Dóczi Tamás idegsebészről, a Pécsi Tudományegyetem professzoráról...Vasváry leszármazottjaként...
Sokan ismerik Pécsett dr. Nádor Andrást, de kevesen tudják róla, hogy a híres-neves Vasváry család leszármazottja. Neve..."Úgy él, mint a medve a...
Már öt éve visszatért Pécsre Skóciából Dobány Sándor keramikusművész, azóta azonban szinte észrevétlen volt a jelenléte. Most...Tisztikar nélkül a...
Negyven éve szentelték pappá András atyát. Hívei számon tartották az évfordulót, ezért a vasárnapi szentmise után, a Bártfa...Csaknem titokban vette el...
A pécsi ANK Úszóklubja hírnevét Anatolij Petrov mesteredzőnek köszönheti, mert az ő szárnyai alatt nőttek fel azok az úszók,...A Pécsi Harmadik Színházban...
Egybehangzó szakmai- és közönségvélemény, hogy a legjobb előadás született meg idén a Pécsi Harmadik Színházban: Martin...Pécsiként a magyarországi horvátokért: Gugán Iván a közösség minden tagját megszólítaná
Tavaly novembertől a pécsi Gugán Iván az Országos Horvát Önkormányzat elnöke. Az egykori tévés, rádiós horvátnak vallja magát, de büszke pécsiségére, s kedvenc helye a városban a Jókai tér. Az összes magyarországi horvátot megszólítaná.- Kollégák voltunk a televíziónál (ezért tegeződünk - a szerk.), s már akkor is feltűnt, hogy mennyire sok helyen megfordulsz, folyton bővítetted tevékenységed, nem elégedtél meg az amúgy rengeteg munkát adó tévéműsorok készítésével. Állandóan kis falvakban jártál városi gyerekként. Hogyan tudtad a falusi embereket úgy megszólítani, hogy sajátjuknak...Bognár Szabolcs, a Vivat Bacchus "borfelelőse" ezúttal Don Juanként hódít
Átütő siker Mozart Don Giovanni című operája Pécsett. Hogyan lesz egy zömök, csupa derű énekesből elegáns, minden hölgy álma, velejéig gonosz Don Juan - kérdeztük Bognár Szabolcstól, a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) művészétől. - Humoros, jópofa embernek tartják, de ez a forma nehezen hozható folyamatosan.- Az alapkarakterem bohókás, vidám, zenei szóval buffó. Szeretek sokat beszélni, hamar középpontba kerülök, még ha nem is igyekszem a poénos sztorikkal. Ez látszik a szerepeimben is. Gulyás Dénesnek, a PNSZ operatársulat igazgatójának köszönhetem eddigi operaénekesi pályámat. Tőle...Pécsi Arcok - Trischler Ferenc szobrászművész: "Azt mondta, az a jó művész, aki éhezik"
Maradandó nyomot hagyni magunk után, ez valószínűleg minden ember vágya. Egy szobrász számára elérhetővé válik a cél, hiszen jó esetben minden munkája fennmarad. Különösen előnyös helyzetben van egy termékeny alkotó, aki rendületlenül álmodja portréit, egész alakos szobrait és plakettjeit, mint Trischler Ferenc pécsi szobrászművész. Országszerte, Mosonmagyaróvártól a keleti határig több mint 80 alkotása jelenik meg köztereken, ebből 33 Pécsett látható. Sokszor mondogatták is pályatársai, hogy "itt minden megbízatást a Trischler kap", s nem értették, miért - ugyanakkor a...Pécsi Arcok - Bertók Gábor...
Nincs könnyű dolga annak, aki a pécsi dr. Bertók Gábor régésszel szeretne érdekes, nem szakszerű, ám mégis korrekt...Pécsi Arcok - Gállos...
Nem hagyták magára barátai, írók, művészek, szlovénok és magyarok Gállos Orsolyát, amikor két évvel ezelőtt bekövetkezett a...Pécsi Arcok - Egy másik...
Elég egy rövid sétát tennünk a Széchenyi téren, s egyik másik világba csöppenünk. Az egykori Nádor Szálló fölött különös, szép...Pécsi Arcok - Dibusz Dénes:...
Aligha akad olyan focidrukker az országban, akinek ne csengene ismerősen Dibusz Dénes neve. Az immár kétszeres felnőtt...Pécsi Arcok - Az angol...
Fellélegzett Colin Foster, amikor átadta a dékáni stafétát, látszik is rajta, hogy nagy nyugalom van a szívében. Nagynyárádon...Böszörményi István...
Nem váltott ki már régóta annyi vitát, hangos véleményt köztéri műalkotás, mint a Király utca elején a közelmúltban átadott...Pécsi Arcok - Bencsik István látványos randevúja egy csodaszép nővel
Randevú címmel nyílt kiállítása a nyolcvanhárom éves művésznek a Széchenyi téri Pécsi Galériában egy héttel ezelőtt (november 23-ig látogatható - a szerk.). A szobrok csodaszép ifjú múzsáját virággal köszöntötte, őt pedig igen népes baráti köre, és számos ritkán látott alkotó, tudós. Eljöttek fiai is, Bencsik Gábor és András, utóbbi a párjával, mindketten díszmagyarban. Bencsik István tartása, gondolatgazdagsága a régi, talán kissé szelídebb és derűsebb lett, nem annyira karcosak már a válaszai, mint régebben. Nagy formátumú művészember, mégis közel enged magához, beszélgetésünk...Pécsi Arcok - Borza Endre, az érmegyűjtő pastu szabadságharcos
Öltöny, nyakkendő, vasalt ing, szép cipő, meg arany mandzsettagombok - na, ezeket még sohasem láttam rajta. S még mielőtt valaki számon kérné tőle, hogyan is áll ezekkel az 55 éves építészhez illő külsőségekkel, gyorsan hozzá is teszem: olyan távol állnak tőle ezek a dolgok, mint lakhelye Dzsalalabádtól, ahonnan nem rég tért haza. Borza Endréről van szó, akinek egész lénye és személyisége a tabu- és korlátmentességről szól, meg arról, hogy lehet szabadon élni a környezet szabta kereteink között. - Régóta ismerjük egymást, így az olvasó talán elnézi, hogy tegeződünk. Tudom,...Pécsi Arcok - Somogyvári Vali, avagy egy hiányzó hang a reggelekből
Közel harminc éve ismerem, s eddig, ha négy-öt rövid, formális mondatot váltottunk a „körzetiben". Pályakezdőként láttam, ahogy rendíthetetlen nyugalommal ült a stúdióban, s mikor a pilotjel felpiroslott, hangjával megtöltötte az étert, derűvel, nyugalommal. Nem hajhászta a szenzációkat, nem turbózta a valóságot, de mindig hiteles volt, alapos és tájékozott. Az egykori pécsi körzeti stúdió képzeletbeli válogatottjának oszlopos tagja, Somogyvári Vali. Sportnyelven szólva - ami nem áll tőle távol - stabil tagja volt, negyvenkét évig viselte az „MR-csapat"...
« Előző
105 | 126 | 147 | 168 | 189 | 210 | 231 | 252 | 273 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- A multifunkcionális bútoroké a jövő?